Májusra dőlhet el, viheti-e az Auchan a Corákat

Vágólapra másolva!
Egyelőre nem tudni, hogy az EU vagy a magyar versenyhatóság dönt arról, hogy az Auchan felvásárolhatja-e a Cora magyarországi üzleteit. A leghamarabb májusra dőlhet el az ügylet sorsa- írja a hétfői Népszabadság.
Vágólapra másolva!

Még nem döntötte el a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), hogy kérje-e Brüsszeltől az Auchan-Cora-felvásárlás engedélyezésének jogát - írta hétfői számában a Népszabadság a versenyhivatalra hivatkozva.

A francia Auchan magyarországi leányvállalata, az Auchan Magyarország Kft. tavaly december végén jelentette be, hogy a Cora hipermarketlánc addigi tulajdonosa, a belga Louis Delhaize-csoport nekik ígérte a hét magyarországi Cora hipermarketet.

Mivel a fúzióban érintett cégek összforgalma meghaladja világszinten az ötmilliárd eurót, illetve cégenként a 250 millió eurót, ezért az Auchan itthoni terjeszkedése közösségi szintű ügy, amelyben elvileg az uniós versenyhatóságként is működő Európai Bizottság Versenypolitikai Főigazgatósága is kimondhatja a végső szót.

Az Auchan március elején beadta az összefonódás iránti kérelmét Brüsszelben. A kinti versenyhatóságnak elvileg 90 napja van, hogy lefolytassa az eljárást, így ebben az esetben májusra dőlhet el, hogy vihetik-e a magyarországi Corákat. A testület az összefonódási kérelmet elküldte a GVH-nak is, amely néhány napon belül eldöntheti, él-e a saját döntési jogkörével.