Magáncég állami felügyelet alatt, váratlan nyugdíjlépés

Vágólapra másolva!
Ez a hét az Orbán-kormány legtermékenyebb hete volt. A parlament rekordgyorsasággal fogadta el a költségvetés módosítását, döntött a Mal Zrt. állami irányítás alá helyezéséről és a bankadót is megfejelte további 161 milliárd válságadóval. A magánnyugdíjpénztárak a döbbenettől még levegőt sem tudtak venni, mert a jövő hónaptól az államot illeti a tagok havi 30 milliárd forintnyi befizetése. Heti gazdasági összefoglaló Lukács Mariannától, a Patika-csoport vezetőjétől.
Vágólapra másolva!

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Válságadók

Erős a kétség, hogy a nemzetközi áruházláncokat, a távközlési-, és energiaszektort érintő, a költségvetésnek összesen 161 milliárd forintos bevételt jelentő válságadókat nem a végső fogyasztók fogják megfizetni. Az azonban biztosra vehető, hogy a magánnyugdíjpénztárakba fizetendő jelenleg 8 százalékos járulék az első pillérbe való csatornázása - állami rendszerbe való átirányítása - hárommillió pénztártagot károsítana meg. Hétfőn fogunk többet tudni, amikor újabb részletekre derülhet fény.