Nagyágyú a piacon - jön a diszkontháború

Vágólapra másolva!
Új szereplővel gazdagodik magyarországi diszkontpiac. A cég nem ismeretlen a hazai vásárlók előtt, az egyik legnagyobb országos bolthálózattal rendelkező - magyar tulajdonban lévő - CBA kezd diszkonthálózat építésébe. A lánc első tagját csütörtökön avatták fel Mogyoródon.
Vágólapra másolva!

Magyar viszonylatban a napi fogyasztási cikkek piacán nagyágyúnak számító cég, a CBA belép a diszkontok piacára, CBA Cent néven indít üzletláncot. Az egyik legnagyobb forgalmú magyarországi üzletlánc csütörtökön avatta fel a hálózat első, 15 főnek munkát adó, 300 millió forintos költséggel megépült egységét Mogyoródon.

A következő hónapok során Alsónémedi, Enying, Kunszentmárton, Mórahalom és Kaposvár ad majd helyet újabb egységeknek. A jelenlegi tervek szerint a társaság összesen 150-200 CBA Centet kíván nyitni a következő időszakban, valamennyi üzletet zöldmezős beruházás keretében kívánja létrehozni a vállalat. A diszkontpiacra történő belépés tehát több milliárd forintos kiadást jelent.

Van még hely

Első látásra elég nagynak tűnhet a jelenleg több mint 400 egységet számláló diszkontpiac, ám van még tér a növekedésre. Egyrészt a Plus kivonulása miatt keletkezett némi űr (lásd keretes írásunkat), még fontosabb azonban, hogy a diszkontok jellemzően sajátmárkás termékeket forgalmaznak, és ebben még le vagyunk maradva a régi uniós tagországok mögött. Nyugat-Európában a napi fogyasztási cikkek forgalmának harmadát adják a diszkontok, Magyarországon pedig alig több mint a negyedét - mondta Kovács Krisztina, a GfK Piackutató illetékes menedzsere.

A 4-5 százalékpontnyi különbség hatalmas összeget jelenthet, a több mint 400 magyarországi diszkont forgalma ugyanis 600 milliárd forintra tehető - ez az az összeg, amit a végfelhasználók, vagyis a háztartások költenek el a szóban forgó egységekben. (Ennél valójában 20 százalékkal nagyobb a diszkontok - az éttermek, különböző intézmények vásárlásait is tartalmazó - forgalma, ám ezt a GfK nem használja a statisztikáiban.)

A diszkontok összesített forgalma 2004-tól, a Lidl piacra lépése után dinamikusan növekedett, 2008-ban jött a fordulat, megállt a növekedés, az idén pedig csekély mértékű visszaesés várható. Ez részben technikai okokkal, vagyis a Plus kivonulásával magyarázható, másfelől pedig a háztartások is kevesebbet költöttek a boltokban - mondta Kovács Krisztina. (A napi fogyasztási cikkek piaca is szűkült, hasonló mértékben, mint a diszkontok forgalma.)

Kaposváron csapnak össze először

A CBA az eddigi tapasztalatok alapján a legnagyobb forgalmat generáló cikkekből állította össze a kínálatot, és az ígéret szerint - a többségében a piacon már ismert - termékek a megszokottnál alacsonyabb áron lesznek kaphatóak.

Az ígért olcsóságot részben azzal próbálja elérni a társaság, hogy a különböző településeken viszonylag alacsony áron hozza létre az egységeket. A közeljövőben célba vett települések közül Kaposváron alakulhat ki komolyabb verseny, a városban ugyanis már megtelepedett a konkurencia: a Lidl három, a Spar kettő, a Tesco és a Penny egy-egy, boltot működtet a megyeszékhelyen.

Kovács Krisztina azonban úgy véli, hogy a különböző kiskereskedelmi hálózatok - legyen szó hipermarket- vagy diszkontláncokról - árletörő stratégiája már eddig is érvényesült, ezért egy új szereplő megjelenése nem biztos, hogy lejjebb viheti az árakat. Egy-egy új bolt új akciókkal, szélesebb termékpalettával, vásárlásösztönző pogramokkal próbálhatja meg magához vonzani a vásárlókat.