Zuhanórepülésben a magyar ipar

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Itt találja a válsággal kapcsolatos összes hírt!

Október végén 7,2 százalékot csökkent a magyar ipari termelés - közölte a Központi Statisztikai Hivata. A munkanaptényezővel és szezonális hatással korrigált index is visszaesést mutatott, méghozzá 1,9 százalékot.

Bár az export éves viszonylatban 2,9 százalékkal növekedett, az év tizedik hónapjában ezen a területen is 8,7 százalékos csökkenést ment végbe. Ebben főleg a kivitel négytizedét adó villamos gépek és műszerek területén bekövetkezett 8,9 százalékos visszaesése játszott szerepet.

Szakértők arra már korábban felhívták a figyelmet, hogy a hazai ipar legfontosabb exportpiacain recesszió és kórosan gyenge kereslet alakult ki, ez pedig jelentősen rontja a magyar kiviteli lehetőségeket.