Az Unicredit vezére lehet a tőzsde elnöke

Vágólapra másolva!
Patai Mihályt, az Unicredit Bank Hungary első emberét jelöli a Budaesti Értéktőzsde élére a többségi tulajdonos bécsi tőzsde - erősítette meg a hétfői sajtóértesüléseket a Wiener Börse.
Vágólapra másolva!

A Wiener Börse a többségi tulajdonában lévő Budapesti Értéktőzsde Zrt. (BÉT) december 4-én tartandó rendkívüli közgyűlésén Patai Mihályt, az UniCredit Bank Hungary elnök-vezérigazgatóját jelöli a budapesti börze igazgatóságának élére - tájékoztatta az MTI-t a bécsi tőzsde, megerősítve ezzel a hétfői sajtóhíreket.

Patai örömmel fogadta

"Patai Mihály személyében nemzetközileg is elismert, független magyar szakértő töltheti be a tőzs­­de­­elnöki posztot" - hangsúlyozta a közlemény szerint Michael Buhl, a bécsi tőzs­de vezérigazgatója. Hozzátette: ismerik Patai Mihály elkötelezettségét a magyar piaci szereplőkkel va­ló közös mun­ka iránt, és úgy vélik, vele és az általa vezetett igazgatósággal az együtt­mű­kö­dé­s gyümöl­csö­ző lesz majd.

"Örömmel fogadtam a megtisztelő felkérést és amennyiben a közgyűlésen bizalmat kapok a tulaj­do­nosoktól, az igazgatósággal együtt azon kívánok dolgozni, hogy ebben a nem igazán könnyű időszakban is továbbfejlesszük a hazai tőkepiacot" - reagált a felkérésre Patai Mihály a közlemény szerint.

Több lap is megelőlegezte

Hétfőn két napilap (Népszabadság, Napi Gazdaság) is megírta, hogy várhatóan Patai Mihály lesz a BÉT következő elnöke.

A Népszabadság rámutatott, Patai Mihály felkérése felkérése érdekes, mivel Michael Buhl, a Wiener Börse vezérigazgatója nyáron a szintén unicredites Szalay-Berzeviczy Attila lemondását úgy kommentálta, hogy a korábbi BÉT-elnök távozása logikus döntés, az Unicredit ugyanis megvált a BÉT-ben meglévő tulajdonrészétől. A Wiener Börsének ugyanakkor nem volt sok választása, mert korábban ígéretet tett arra, hogy magyar elnököt nevez ki a BÉT élére, és olyan embert kellett találnia, aki megfelelően képviseli a többségi tulajdonost a BÉT vezetésében.

A Napi Gazdaság pedig arról adott hírt, hogy a BÉT alelnöki posztját négy éve betöltő Cselovszki Róbert neve is felmerült a jelöltek között, ám az Erste Befektetési Zrt. elnöke elhárította a felkérést.