Brüsszel felértékelte a szlovák koronát

Vágólapra másolva!
Az Európai Bizottság 17,6 százalékkal felértékelte a szlovák koronát, amelynek új sávközepe az európai átváltási mechanizmusban (ERM-II.) csütörtöktől 30,1260 korona/euró.
Vágólapra másolva!

A bizottság szerda este jelentette be, hogy a szlovák kormány kérésének eleget téve felértékeli a koronát. A kéréssel egyetértettek az euróövezeti országok és az Európai Központi Bank is.

Brüsszel közleménye szerint a sávközép módosítását Szlovákia gazdasági alapjainak folyamatos javulása indokolja. Emellett Pozsony folytatja a költségvetési deficit csökkentésére és az infláció megfékezésére irányuló erőfeszítéseit.

A brüsszeli bizottság május 7-én hagyta jóvá, hogy Szlovákia 2009. január 1-jén bevezesse az eurót. Szlovákia lesz az euróövezet 16. tagja. Az euróövezeti csatlakozás fényében a szlovák korona hetek óta jelentősen erősödik.

Szlovákia 2005. november 26-i hatállyal belépett az "euró előszobáját" jelentő ERM-II. átváltási rendszerbe, amelyben akkor 38,4550 koronás (abban az időben 280,75 forint) sávközépen kötötték az euróhoz.

Az euróövezeti belépés előtt legalább két évet kell eltölteni az ERM-II.-ben. Az ERM-II.-ben lévő országok központi bankjai kötelesek őrködni, hogy az euróhoz kötött valuta a sávközéptől csak plusz vagy mínusz 15 százalékkal térhessen el.