Miniszter-visszahívás hatására esett a BUX

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsdén az elmúlt hét szolid emelkedése után ma reggel óta rohamos zuhanás figyelhető meg. A részvények gyengülésében szerepet játszhatott az, hogy az SZDSZ bejelentette: visszahívja minisztereit. Fél kettő körül kezdett magához térni a kereskedés, majd kora délután emelkedni, ám összességében így is a BUX 528,44 pontos, 2,38 százalékos eséssel, 21 710,53 ponton zárt hétfőn.
Vágólapra másolva!

Zárás utáni elemzés

A részvénypiac forgalma 26,2 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama gyengült az előző kereskedési napi záró árakhoz képest.

Juhász Richárd, a Concorde Értékpapír Rt. üzletkötője szerint egyértelműen a belpolitikai feszültség okolható a BÉT kedvezőtlen hétfői teljesítménye miatt. Hozzátette, hogy a forgalom csak közepes volt, nagyobb pánik tehát nem alakult ki, az OTP árfolyama azonban több mint 6 százalékkal gyengült.

A forintpiacon némi stabilitást hozott a jegybanki alapkamat 50 bázispontos emelése, így a magyar fizetőeszköz a koalíciós feszültséget mintegy 1 százalékos gyengüléssel "megúszta" - tette hozzá. A következő napokat illetően Juhász Richárd szerint nagy a bizonytalanság. Az üzletkötő arra hívta fel a figyelmet, hogy a nemzetközi hatások mellett rövidtávon a belpolitikai események alakíthatják a részvényindexet.

Az Unicedit Bank üzletkötője szerint a koalíciós konfliktus bejelentésének csak limitált hatása volt. Elsősorban a belföldi befektetők ijedtek meg kissé, a külföldi részvénytulajdonosok még kivárnak - tette hozzá. A záróárfolyamokat az is befolyásolta, hogy március 31-e, az első negyedév utolsó napja, ennek is köszönhetően a Mol végül csak egy kis mínuszban zárt, az OTP piacán azonban inkább a belföldi eladói nyomás alakította az árfolyamot. Az üzletkötő szerint indokolatlanul gyenge árfolyamon zárt a bankpapír, így várható, hogy kedden erősödik.

Nyugat-európai körkép záráskor

A nap fő tőzsdei híre hétfőn az volt, hogy véget ért egy negyedév, amikor a vezető nyugat-európai részvények áralakulása alapján számolt FTSEurofirst 300 index, miután 0,4 százalékkal tovább esett a nap végére, 1260,39 pontra, idei veszteségét 16 százalékosra növelte, azaz 2002. harmadik negyedéve óta a legrosszabb negyedévi teljesítményét produkálta.

Máskülönben a távközlési és részben a pénzügyi szektor papírjai voltak a visszahúzók, jóllehet a vezető európai részvénymutatók a nap végére valamennyit lefaragtak korábbi veszteségükből, sőt nyereségben is tudtak zárni. Így a londoni FTSE-100 mutató 5702,10 ponton végzett, 0,16 százalékos emelkedéssel. Párizs is hasonló mértékben emelkedett. A frankfurti DAX-30 azonban 0,38 százalékos veszteséggel 6534,97 ponton zárt. A nap egyetlen makrogazdasági híre az euróövezeti infláció márciusi adata volt: a fogyasztói árszint 3,5 százalékkal emelkedett éves szinten a februári 3,3 százalék után.

Londont a bánya- és olajipari papírok húzták felfelé, ám fontos papírok eközben jelentős árfolyamveszteséget szenvedtek el. Így például a Vodafone 3,9 százalékot esett, a British Airways 2,4 százalékot, a British Energy 2,9 százalékot. Egyes pénzügyi részvények nagyot drágultak: például a HBOS 3,7 százalékot. A kiskereskedelmi részvények vesztettek, a Tesco például 2,9 százalékot.

Frankfurtban a DAX-ot elsősorban a Deutsche Telekom 1,6 százalékos árfolyamvesztesége "szaggatta meg", de nagyobb, 1,7 százalékos veszteséggel zárt a TUI és 1,64 százalékossal a Commerzbank. A járműipari részvények ára vegyesen mozgott. A nap vesztese a Merck KGaA gyógyszeripari részvény lett: 4,7 százalékot esett az ágazati részvények árát lenyomó, egy koleszterinszintet szabályozó készítményről kiadott kedvezőtlen vélemény kapcsán.