Lassan megszokjuk az idegenforgalmi adót

Vágólapra másolva!
Évről évre több pénz folyik be az önkormányzatokhoz az idegenforgalmi adó tartózkodás után fizetendő fajtájából. Van, ahol már megbarátkoztak vele a tulajdonosok, de az azért nem jellemző, hogy önként vallanák és fizetnék be.
Vágólapra másolva!

Az általunk megkeresett tóparti kisvárosok gyakorlata abban megegyezik, hogy építmény után nem szednek idegenforgalmi adót, mivel van külön építményadójuk. A kurtaxával kapcsolatban azonban vegyes tapasztalatokról számoltak be.

Az 5300 lakosú Fonyódon tavaly 17 millió forint volt az ebből származó bevétel, ami beleillik az utóbbi évek enyhén csökkenő tendenciájába - tájékoztatta az [origo]-t Perusza Ferencné, a polgármesteri hivatal pénzügyi osztályának munkatársa.

A vendégforgalom tehát valamelyest romlik, amit a bevétel összegével elégedetlen képviselő-testület a beszedés hatékonyságával remél ellensúlyozni. Hat főállású, jutalékos rendszerben dolgozó ellenőr járja minden nap a maga körzetét, vagyis a behajtás nem a legolcsóbb.

Más megoldás viszont nincs, mert az ingatlantulajdonosok némelyike - igaz, mind kevesebb - magától nem fizet, és ha a házigazda távol van, a vendégek sem együttműködők. Sokan letagadják az ott megszállt barátokat, még akkor is, ha a kertben álló autók egyértelművé teszik a helyzetet. Ilyenkor az ellenőrnek megvan rá a lehetősége, hogy jegyzőkönyvet vegyen fel.

A 8500 lakosú Balatonalmádi önkormányzata tavaly 38 millió forint kurtaxa-bevételt könyvelhetett el 126 ezer vendégéjszakából. Az összeg 4 millióval több a megelőző évinél, de ez részben annak köszönhető, hogy a város legnagyobb, 2005-ben átadott szállodája 2006-ban már egész évben üzemelt - tudtuk meg az adóügyi osztályt vezető Víghné Horváth Beátától.

Almádiban is hat revizor dolgozik, a "problémásabb" táborokat, üdülőket, panziókat is ellenőrizve. A magánszállásadók a csökkenő forgalmuk miatt -az ilyen helyeken megszállók aránya a 2004-es 20 százalékról 13,5-re esett vissza - a kurtaxát is nehezebben fizetik be: sokan csak hónapokkal a határidő után, többszöri felszólításra. Az idegenforgalmi adót fizetők száma 2003 óta csaknem feleződött.

Egy átlagos szállásadó egyébként tavaly 14 514 forintnyi kurtaxával gyarapította az önkormányzat számláját (megjegyzendő, a fent említett kedvezmények miatt a vendégéjszakák 40 százaléka teljes adómentességet élvez). Az osztályvezető elmondta, abból ítélve, hogy a nyár közepén "dugig van a város", az idén ennek mértéke akár emelkedhet is.

Relatíve jó fizetési morállal szembesülnek mostanában a balatonföldvári ellenőrök - közölték megkeresésünkre a 2100 fős település polgármesteri hivatalában. Ez az oka annak, hogy többéves csökkenés után tavaly 1 millióval, 38 millió forintra nőtt az idegenforgalmi adóból származó bevétel (annál is inkább, mivel a vendégéjszakák száma tovább esett).

Az önkormányzat munkatársa hozzátette, az érintettek ugyan hozzászoktak ehhez az adófajtához, de önként még így is ritkán fizetnek, sőt mintegy elvárják, hogy megjelenjen náluk az ellenőr - az ilyen helyzetekben viszont szerencsére egyre kevesebb a konfliktus.

A vendégéjszakák számának alakulása néhány Balaton-parti településen:

2001

2002

2003

2004

2005

2006

Balatonkenese

125 000

160 000

160 000

132 727

115 636

90 909

Balatonfűzfő

7458

6377

4677

4750

3841

3585

Balatonalmádi

204 123

180 456

143 026

106 278

115 923

114 043

Alsóörs

104 000

97 500

91 600

84 000

81 481

80 000

Csopak

82 000

76 000

66 000

51 000

51 000

44 000

Tihany

220 000

204 000

196 000

160 000

172 000

113 280

Balatonföldvár

188 000

178 000

138 000

114 465

128 381

115 636