Csütörtöktől újabb 66 postát bezárnak

Vágólapra másolva!
A Magyar Posta (MP) Zrt. hatékonyságjavító és költségcsökkentő programjának részeként, újabb 66 postahivatal nem nyit ki csütörtökön országszerte - mondta el Szász Katalin, a társaság kommunikációs igazgatója.
Vágólapra másolva!

A megszűnő posták közül 8 a fővárosban, míg 58 szerte az országban van. Elsősorban olyan postahivatalokról van szó, amelyeknek forgalma harmada-fele csupán a megmaradó hivatalok átlagos forgalmának - közölte Szász. A Budapesten megszűnő posták közül példaként említette a Korányi és a Fodor utcai kórházban működőt, a XV. kerületi Rákos útit, a IX. kerületi Lónyai útit, és egy Albertfalvait.

A vidékiek közül csütörtökön már nem nyit ki egyebek között egy mezőtúri, egy kapuvár-öntésmajori, egy enyingi, egy tiszavasvári, egy mátranováki posta, továbbá a miskolci megyei egészségpénztárban található, a Barcs 2-es, a Nyíregyháza 2-es, a Pécs 6-os, a Sárbogárd 2-es, a Szombathely 7-es postahivatal. Bezárnak egy zalaszentgróti, egy siklósi, egy balatonboglári, egy marcalibeli, és egy Lentiben található postai kirendeltséget is.

Szász Katalin kiemelte, hogy az érintett helyi önkormányzatokat levélben értesítették a változásokról, és a posta szakemberei személyesen, a postai forgalmi adatokkal alátámasztva indokolták meg a bezárásokat. Emlékeztetett arra, hogy február 19-én már bezártak 38 postahivatalt a fővárosban, a megyeszékhelyeken és a nagyobb városokban.

Az MP Zrt. kommunikációs igazgatója utalt arra, hogy a postatörvény szerint egy településen 20 ezer lakosonként kell kötelezően fenntartani egy hivatalt. A már bezárt, illetve a bezárandó posták olyan településeken, kerületekben találhatók, ahol a megmaradó hivatalok biztosítják a lakosság ellátását postai szolgáltatásokkal.

Az idén már bezárt és bezárandó 103 postahivatal több mint 500 millió forint működési és fenntartási költség megtakarítását jelent az évi, mintegy 170 milliárd forint árbevételű, és 6-7 milliárd forint adózás előtti nyereséget produkáló társaság számára.