Zárt körben vitáznak a jegybankelnökről

Vágólapra másolva!
Három kiemelt esélyes van a jegybank elnöki posztjára az [origo] információi szerint. A politikai játszmák miatt azonban az ügy még nem lefutott, kérdéses, hogy végül milyen kompromisszum hozza ki a győztest.
Vágólapra másolva!
Fotó: Hajdú D. András
Hamecz István inkább nyugdíjszakértőként szerepel mostanában

Elméleti szakemberek neve is felmerültek a lehetséges jelöltek között. Közülük Neményi Judit esélyei lehetnek a legmegalapozottabbak. Ő korábban Surányi György kétszeres jegybankelnök közvetlen munkatársa volt egészen addig, amíg Járai Zsigmond jelenlegi jegybankelnök idején távoznia kellett posztjáról. A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának tavalyelőtti kibővítése óta a testület tagja. Két jegybankhoz kötődő tevékenysége között a Pénzügykutató Rt. tudományos főmunkatársa volt.

Esélyesként emlegetik még Hamecz Istvánt, a jegybank elemzői csoportjának irányítóját is. Első pillantásra irreálisnak tűnik a Fidesz alapító tagjai között szereplő, Járai Zsigmond jelenlegi jegybankelnök egyik fő híveként számon tartott szakember kinevezése. Ám, ha figyelembe veszzük, hogy idén a jegybank pénzpolitikáját meghatározó Monetáris Tanács több tagja kicserélődik, akkor belátható, hogy a kormány és a miniszterelnök még egy nem teljesen a kormányhoz hű jegybankelnököt is megengedhet magának.

A teóriát erősíti, hogy Hamecz az utóbbi időben többször is elismerően nyilatkozott a kormány konvergenciaprogramjáról. Cáfolja viszont az elméletet az a híresztelés, mely szerint a nyugdíjbiztosítás élére szánja a miniszterelnök. Tény, hogy Hamecz István az utóbbi időben többször is szerepelt nyugdíjszakértőként.

Az elméleti szakemberek közül még a jegybankelnöki poszt lehetséges várományosaként említették Várhegyi Évát, a Pénzügykutató Rt. tudományos főmunkatársát és Oblath Gábort, a monetáris tanács tagját, aki korábban a Kopint-Datorg kutatójaként tevékenykedett.

Giczi József