Kikötőcsata Esztergomban

Vágólapra másolva!
Ismeretlen tettes ellen tett feljelentést a Mahart Passnave (MP) Kft., mert a hét végén egy daru és két tucat munkás lebontotta két kikötőhelyét Esztergomban. A kikötőfoglalás mögött a gyanú szerint az áll, hogy a város saját cégének akarja adni a hajóállomás üzemeltetését - értesült a Népszabadság. A polgármesteri hivatal szerint azonban csak egy jogszerűtlen helyzetet számoltak fel.
Vágólapra másolva!

A Mahart Passnave (MP) Kft. kikötőjének hídját az ellenálló műszaki vezetővel együtt emelte fel és rakta a Dunán úszó pontonra egy daru húsvétkor Esztergomban. Az Erzsébet parki kikötő néven ismert hajóállomás két úszóművének bontása szombat délután kezdődött és vasárnap hajnalig tartott. A város és a vízügyi hatóságok kezelésében lévő partfalnál üzemelő kikötőhelyek felszámolása az első látványos állomása a személyhajózási cég és a bontást elrendelő helyi önkormányzat közti vitának.

A Mahart Passnave Kft. Ügyvezetője, Kovács Zoltán szerint "emberi életet és a hajózás biztonságát egyaránt veszélyeztetve bontották le a hét végén az esztergomi hajóállomás két kikötőhelyét ". Kovácsot szombat délután az esztergomi kikötőparancsnokság tájékoztatta, hogy a hajók kikötésére szolgáló két pontonjukon megkezdték a korlátok levágását, az úszóműveket tartó sodronyokat elvágták, a rájuk felvezető hidakat pedig egy daru segítségével eltávolították. A bontás megakadályozásához az sem volt elég, hogy a helyszínen a városi és a vízi rendőrség egyaránt megjelent. Ezért a cég ismeretlen tettes ellen feljelentést tett.

A cég gyanúja szerint az esztergomi önkormányzat saját vállalkozása kezébe szeretné adni a város kikötőinek üzemeltetését. Az Esztergom Port Kft. néven bejegyzett cégben a város 51, magánbefektetők pedig 49 százalékos üzletrésszel rendelkeznek. Az MP Kft. partvonalon kívülre helyezésére az első lépéseket már tavaly megtették. Akkor egy levélben felmondták az MP Kft. part- és területhasználati engedélyét. A társaság számára november 30-ig adtak időt a kikötőhelyek felszámolására. A döntést azonban a személyhajózási társaság jogszerűtlennek tartotta, és megfellebbezte. Azóta az ügyben nem volt előrelépés.

Az esztergomi kikötő-parancsnoknak, illetve az MP Kft. műszaki vezetőjének a bontásra kivonult munkások semmiféle engedélyt nem mutattak. Állításuk szerint ennek ellenére az akciót Meggyes Tamás polgármester rendelte el. A bontási munkáknál személyesen is jelen lévő Kolumbán György városi képviselő - aki mellesleg az Esztergom Port felügyelő-bizottságának az elnöke - megerősítette: valóban a polgármesteri hivatal megrendelésére "csomagoltatták össze megfelelő szakszemélyzettel" az MP Kft. úszóműveit. A képviselő elmondta: a város 1991-ben ideiglenes, viszszavonásig érvényes part- és területhasználati engedélyt adott a Mahart Rt.-nek. A kétszer tízméteres területre szóló engedély birtokában azonban utódja, az MP Kft. tavaly már 290 méter hosszon használta az esztergomi közterületet, és egyik kikötőhelyét hetven méterrel odébb is helyezte. Tevékenysége ráadásul a város megítélése szerint a legkevésbé sem volt gondos: 2003-ban ugyanis a hajózási hatóság a cég kikötőhelyeit alkalmatlannak minősítette. Az MP Kft. a területhasználatért soha nem fizetett Esztergomnak, ennek elmaradása a becslések szerint mintegy 20 millió forint.

A kikötők bontásakor biztosnak látszott: a helyi önkormányzat nem járul hozzá az MP Kft. úszóműveinek újbóli kikötéséhez. Ezek akadályozták meg ugyanis, hogy a város saját hajós vállalkozásának számító Esztergom Port Kft. kiépítse kikötőit. A hét végén ez az akadály a bontással elhárult, és a társaság megkezdhette saját létesítményeinek felszerelését. Így a város vezetése szerint a hajók kikötésében a hajóállomások üzemeltetőinek cseréje nem okozhat zavart.

Az eset miatt a várhatóan két napra le kell állítani a hajóközlekedést, így sem a Budapest-Esztergom menetrend szerinti járatok nem indulnak, sem a Budapest-Bécs szárnyashajó nem közlekedhet. Ez utóbbi leállítására azért volt szükség, mert a szárnyashajónak Esztergomban van biztonsági kikötője, amelyet szükség esetén nem tudnak használni. Emellett az Esztergomba érkező üdülőhajókat sem tudják fogadni a kikötőben. A cég szerint a rongálás és a hajóforgalom leállása miatt keletkezett kár mintegy 60 millió forint.

Az esztergomi polgármester szerint nem történt rongálás, mivel a cég nem fizetett a kikötőhasználatért, megpróbálták a pontonokat átúsztatni a Mahart tulajdonában lévő kikötőbe. Itt tartunk most, és aligha a ez volt az utolsó csata az esztergomi kikötőben.