Vágólapra másolva!
A verseny hiánya aránytalanul drágítja az EU hitelkártyapiacán a kis- és nagyfogyasztóknak nyújtott szolgáltatást - közölte tegnap nyilvánosságra hozott jelentésében az Európai Bizottság (EB).
Vágólapra másolva!

Bekeményített a bizottság, hiszen felszólította a hitelkártya-kibocsátókat, hogyha nem hoznak önként intézkedéseket, akkor az EB saját hatáskörében fogja kényszeríteni a nagyobb piaci nyitást.

A bizottság által végzett felmérés szerint feltűnően nagy a szolgáltatásért felszámított díjak szórása, ami azt bizonyítja, hogy a kibocsátók erőteljesen túlszámláznak. A MasterCard vagy a Visa akár 100 százalékos árkülönbséget is alkalmaz. Ugyanezek a cégek a vállalatoknak öt-hatszoros áron is nyújtanak szolgáltatást, és tág tér nyílna a díjak mérséklésére, ráadásul ez az ágazat hosszú évek óta kiegyensúlyozottan nyereséges. A kereskedőknek felszámított átlagos 2,5 százalék használati díj ráadásul inflációs hatású. Az árak semmiképpen sincsenek arányban a pénzátutalások költségével.

A szolgáltatók mindent bevetnek, hogy korlátozhassák a nemzeti piacok szereplőinek számát, ráadásul - miután érdekükben áll - mesterségesen gátolják a nemzetközi versenyt - hangsúlyozza a jelentés. Ezt részben technikai, részben anyagi akadályokkal érik el, az új szereplőnek sokba kerül a "belépés", amit a közvetítő bankok, pénzintézetek követelnek. A 25 tagállamban, évente mintegy 23 milliárdszor fizetnek hitelkártyával, a vásárlások teljes összege meghaladja az 1350 milliárd eurót. A bizottság szerint a nagyobb nemzetközi verseny, és integráltabb piac 50 milliárd euró megtakarítást hozhatna a kártyabirtokosoknak, de még ennek a duplája sem elképzelhetetlen.