A világgazdaság idén is lendületben lesz

Vágólapra másolva!
A 2004. évi kimagasló teljesítmény után tavaly is eredményes évet zárt a világgazdaság, amelyben új folyamatok érlelődnek, jórészt kínai hatásra. 2005, a Kakas éve után kitarthat a lendület idén, a kínai horoszkóp szerint a Kutya évében is.
Vágólapra másolva!

Kína exportja - amely például a ruházati termékek esetén súlyos kereskedelmi összecsapást váltott ki az Egyesült Államokkal és az Európai Unióval - hozzájárult az infláció globális mérséklődéséhez. Ám a tíz százalékot közelítő kínai gazdasági növekedés energiaéhséget váltott ki. Az olajkereslet növekedésében 43 százalékkal szerepel Ázsia, s ezen belül 27 százalékkal Kína. A fémárak is tizenöt éves csúcsokat döntögetnek.

Fotó: MTI
Kína exportja hozzájárult az infláció globális mérsékléséhez

A változások nyomán átalakuló világgazdaságban azon országok találhatják meg számításaikat, amelyek bizonyos értelemben Kína ellentétei. Ha képzett munkaerőre támaszkodva, magas technológiát képviselő exportra képesek - mint például Németország -, vagy energiahordozókban gazdagok.

Azok az országok, amelyek munkaerő-igényes iparágakat hoztak létre, s közepes fejlettségű technológia gyártására szakosodtak - mint például Mexikó, Dél-Európa vagy egyes délkelet-ázsiai gazdaságok - szenvedni fognak. De a sikeresnek látszó országok számára is óriási kihívás a foglalkoztatás növelése - erre emlékeztettek a franciaországi lázongások. Ám a képzetlen munkaerő árának a fenntartása - a világgazdasági tendenciák ellenében - a munkanélküliség emelkedését válthatja ki.

Hosszabb távon nem csupán alkalmazkodni kell a világgazdaság új folyamataihoz. Azon országok nézhetnek bátran a jövőbe, amelyek Kína - és persze India - belépését a világgazdaságba előnyükre fordítják, megértik a mélyben formálódó új viszonyokat, s önmagukat hozzájuk igazítják.

Vasárnap, az új év első napján életbe lépett a hét országra kiterjedő, dél-ázsiai szabadkereskedelmi megállapodás, ami azt jelenti, hogy a szóban forgó országok megnyitják egymás számára piacaikat, és ezentúl vámmentesen kereskednek. Az egyezség Indiára, Pakisztánra, Nepálra, Srí Lankára, a Maldív-szigetekre, Bangladesre és Bhutánra terjed ki: a térségben 1,5 milliárdan élnek, 60 százalékuk nagy szegénységben.