Eltiltották az olaszokat a tokajitól

Vágólapra másolva!
Tokaj neve évszázadok óta különleges minőségű borokhoz kötődik. Nem mindenhol van ez így. Világszerte több országban próbálnak hasznot húzni Magyarország egyetlen, területi védettséget élvező borvidékének nevéből. Az Európai Bíróság csütörtökön úgy döntött, hogy jogszerűen tiltották meg olasz szőlősgazdáknak a Tocai név használatát. Az [origo] utánajárt, hogy kikkel folytat még borháborút Magyarország a Tokaj névért.
Vágólapra másolva!

Olaszországban a Friuli-Venezia borvidéken termelt könnyű, száraz, gyümölcsös fehérborokra használják a Tocai Friulano elnevezést. Magyarország az Európai Közösséggel kötött 1993-as megállapodást arról, hogy 2007. március 31-től az olasz termelők nem használhatják többet a Tocai Friulano elnevezést. Olaszország összesen öt pert indított az ügyben.

Az olasz termelők tiltakozására 2003-ban először a Friuli-Venezia régió keresetet nyújtott be a laziói bíróságra az 1993-as egyezmény közösségi jogi érvényesítését szolgáló olasz miniszteri rendelet ellen. Az olasz bíróság az Európai Bírósághoz fordult, hogy érvényes-e az EU és Magyarország között 1993-ban kötött megállapodás.

"Időközben a friuli termelők egy csoportja is pert indított, ugyanazon a bíróságon" - ismerteti a helyzetet dr. Somssich Réka, az Igazságügy-minisztérium európai bírósági ügyek osztályának vezetője. Az eljáró olasz bíróság ismét az európai bírósághoz fordult, amely az első ügyben való ítélethozatalig felfüggesztette az ügyben való eljárást. Az olaszok megpróbáltak területi védettséget szerezni a Tocai névnek. A főtanácsnok decemberi véleménye Magyarországnak kedvező döntést javasolt.

Az olaszok azonban nem adják fel. Giovanni Alemanno olasz agrárminiszter, az főtanácsnok decemberi előzetes állásfoglalására reagálva elmondta: tárcája mindent megtesz azért, hogy Friuli termelői tovább használhassák a Tocai elnevezést.

A magyar EU-csatlakozást követően - miután az Európai Bizottság rendeletileg a közösségi jog részévé tette a Tokaj név használatának tilalmát - három kereset is indult a bizottság rendelete ellen. Ezeket az Európai Bírósághoz nyújtotta be Friuli régió, a helyi termelők már pereskedő csoportja, valamint az olasz állam. Magyarország az ügyben a Bizottság mellé állt.