Csúcsot dönthet a privatizációs bevétel

Magyarországon a rendszerváltástól kezdve 2005 nyaráig összesen 2401,2 milliárd forintot ért el a privatizációból származó bevétel. A legjobb év 1995-volt: akkor 481,04 milliárd forint került a kincstárba. Az idei év azonban ezt könnyen megközelítheti, hiszen csak a küszöbön álló Budapest Airport értékesítésből újabb 400 milliárd forintos bevétel várható.

A környező országokban különböző - gyakran egymást kizáró - gazdaságpolitikai célokon volt a hangsúly. A legfőbb kérdés az volt, hogy a privatizációt levezénylő kormány a pénzszerzést, vagy a történelmi igazságtételt, a társadalmi összetartozást tartotta-e fontosnak. Közvetlenül a rendszerváltás után nem létezett valódi piaci ármeghatározás az állami vállalatok esetében, ugyanakkor a fizetőképes kereslet is csak módjával jelent meg a piacon.

A legsikeresebb privatizációt minden esetben akkor sikerült végre hajtani, ha külső befektetőnek, készpénzért értékesítették az adott vállalatot, létesítményt. Ez egyrészt árbevételt eredményezett, másrészről valódi tulajdonosok keletkeztek a vásárlás után, akik modernebb technológiákat vezettek be, új kapcsolatokat építettek ki. Ezt a legvegytisztább formában a balti államokban hajtották végre. A Szovjetunióból kiszakadó Észtország, Lettország és Litvánia ráadásul szovjet államadósságot sem "örökölt", ezért a privatizációs bevételek pozitív irányba lendítették a büdzsét is.

Egyes kormányok a külföldi befektetőkkel szemben inkább a vállalatvezetésnek, vagy a dolgozóknak adták el az állami tulajdonú cégeket. Ez a módszer gyorsabban lebonyolítható, ráadásul politikailag is jobban eladható, mintha a "családi ezüstöt" játszanák át külföldi vevőknek az ország vezetői.

Az állami tulajdon dolgozói, és menedzseri tulajdonba adása, azonban nem hoz jelentős árbevételt, ráadásul elitváltást sem eredményez a gazdaságban: a cégek nem jutnak új technológiákhoz, piacokhoz. Ilyen jellegű privatizációt hajtottak végre például Szlovéniában, Lengyelországban és egyes orosz vállaltok esetében. Oroszországban gyakorlat volt az is, hogy az eladósodott állami vállalatok tulajdonrésszel fizettek hitelezőiknek.

Előfordult, hogy a megfelelő pillanatot kihasználva az addig állami kézben lévő vállalatok vezetői, vagy éppen politikusok szereztek ilyen módon tulajdont, jelentős állami kölcsönökből. Szlovákiában a Meciar-kormány próbált támogatókat szerezni azzal, hogy politikailag lojális vállalatvezetőkből csinált tulajdonosokat.

Az oroszok gyárat adtak tartozásért

A múlttal radikálisan szakító gyakorlat volt a csehországi "kuponos" privatizáció. A dolgozói tulajdonszerzéshez hasonlóan ez is a társadalmi igazságosság elsőségét hirdette a bevételek helyett. A privatizáció során az állami vállalatok részvényeinek egy részét ingyenesen kapták meg az állampolgárok. Ezzel a módszerrel Csehországban 1996-ra be is fejezték a privatizációs folyamatot. Az állami vagyon így szétszóródott, de aztán különböző vagyoni alapokon keresztül újra koncentrálódott. A cseh privatizáció természetéből adódóan nem sikerült tőkét bevonni az állami vállalatokba.

Lengyelországban is megpróbálkoztak azzal, hogy a privatizáció a társadalmi-gazdasági igazságszolgáltatás eszközéül szolgáljon: körülbelül 500 állami vállalatot nemzeti beruházási alapokba szerveztek, amelyekben a lengyel állampolgárok nyomott áron juthattak részvényekhez. A vagyon kezelésével magáncégeket bíztak meg.

Barsi Szabó Gergely