Az ügyvédek járnak jól a Postabank-perben

Vágólapra másolva!
Az egykori Postabank könyvvizsgálója ellen folyó perben egyelőre a magyar államot képviselő két ügyvédi iroda jár a legjobban. Még hosszú évekig számlázhatnak, miközben a vitázó felek is tudják, hogy feltehetően a peren kívüli egyezség lenne a legjobb. Kérdés ugyanis, hogy a végén visszacsorog-e még valami a költségvetésbe abból az irdatlan összegből, amelyet az állam tőkeemelésre és konszolidációra költött - írja a Manager Magazin. A Postabank-saga folytatódik.
Vágólapra másolva!

A per tárgya

Simorék perbeli védekezése azon alapul, hogyha a könyvvizsgáló talál bizonyos problémás ügyleteket és erre felhívja a figyelmet, akkor az korlátozó záradéknak minősül. Eszerint tehát ha az auditor azt írja jelentése végére, hogy "a beszámolót a számviteli törvényben és az általános számviteli elvekben foglaltak szerint állították össze, kivéve..." és itt utal a korábban felsorolt kockázatos tranzakciókra, akkor korlátozta véleményét. A kilencvenes évek közepén a magyar számviteli törvény nem írta elő, hogy milyen megfogalmazás számít korlátozásnak, a nemzetközi gyakorlat pedig minden olyan véleményt annak tekintett, ahol akadtak kivételek. A felperes magyar állam jogászai viszont azt hiányolják, hogy a könyvvizsgáló nem írta oda szó szerint, miszerint a mérleget korlátozó záradékkal látják el.

A per tárgyát képező egyik 1997. évi mérlegben - amely szerint az adózás előtti veszteség több mint 13 milliárd forint - a Deloitte például megjegyzi, hogy "a konszolidált éves beszámoló könyvvizsgálata keretében vizsgált leányvállalatok befektetései túlértékeltek", és rámutat egy olyan 15 milliárdos készfizető kezességre, amelyre a bank nem képzett céltartalékot. A jelentés végén a következőket olvashatjuk: "A konszolidált éves beszámoló a Postabank Rt. konszolidált vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetéről - az előző bekezdésben tárgyalt tételeknek a beszámolóra gyakorolt hatását kivéve, amennyiben van ilyen hatás - megbízható és valós képet ad". Ezen a megfogalmazáson (is) folyik a vita.

Ennél azonban nagyobb fejtörést okozhat az éves nem konszolidált mérlegbeszámoló, amelyben a következő mondat szerepel: "véleményünk korlátozása nélkül felhívjuk a figyelmet a következőkre", és ezután a konszolidált mérlegbeszámolóból már ismert ügyletek - például a problémás készfizető kezesség - felsorolása következik. A lap úgy tudja, hogy az elsőfokú bíróság ítéletében elsősorban erre a félmondatra alapozta, hogy a Deloitte felelőssége megáll.

A Manager Magazin értesülései szerint a fellebbezésben a Deloitte azzal érvel: a Postabank feltőkésítése soha nem üzleti, hanem mindig politikai alapon történt. Ezt nemcsak az elmúlt évtized sorozatos állami döntései bizonyítják, hanem az is, hogy semmilyen dokumentum nem tesz említést arról: az állami tulajdonos bármikor is az auditor jelentésétől tette volna függővé a tőkeemelést vagy a Postabank bármilyen egyéb módon történő megsegítését.

Például az 1998. április 18-i közgyűlésen lezajlott 18 milliárdos alaptőke-emelésről még azelőtt döntött a kormány, hogy az előző évi mérlegbeszámolót elfogadták volna. A perbe fogott könyvvizsgáló cég képviselői szerint ettől független kérdés, hogy az auditorok szakmailag jó munkát végeztek-e. Egyértelműen úgy vélik, hogy igen, miközben a felperes magyar állam oldalán dolgozó ügyvédek azt gondolják: már az 1997-es évről szóló beszámolót sem lett volna szabad elfogadnia a könyvvizsgálónak. Ez azonban nehéz kérdés, hiszen a könyvvizsgálót akkor is perelhetik, ha elutasítja a beszámolót, holott csak korlátoznia kellett volna.

Ráadásul a Deloitte állítja - hivatkozva Auth Henrik 1998. novemberi kijelentésére, hogy a Princz-féle menedzsment hamis teljességi nyilatkozatot adott nekik -, hogy megtévesztették őket. A felperes magyar állam jogászai, de az Auth utáni, a pénzintézet sikeres privatizációját levezénylő menedzsment néhány tagja is, viszont úgy vélik: ezt a kijelentést nehéz lesz papírokkal bizonyítani.

A kimenet

"Politikailag egyik oldal sem vállalja be, hogy egy ilyen volumenű pert leállítson" - értettek egyet forrásaink, akik szerint korábban történtek kísérletek peren kívüli megegyezésre, de "olyan összegek hangzottak el, hogy a könyvvizsgáló cégek ragaszkodtak hozzá, döntsön a bíróság, mert a biztosítóik csak egy-két milliárdot lettek volna hajlandók fizetni". A lap információi szerint már mindkét oldal "megüzente" a másiknak: ha az kormányon lévő erőként felvállalja, hogy peren kívüli megegyezést köt, akkor bízvást számíthat arra, hogy az éppen akkor ellenzékben lévő erő másnap megtámadja a parlamentben.

Tehát egyelőre nincs más hátra, mint a pereskedés abban a reményben, hogy nem hiába költik az adófizetők pénzét ügyvédekre. Milyen lehetséges kimenetei lehetnek a pernek? Az általunk megkérdezettek szerint ez csaknem megjósolhatatlan, akárcsak az, hogy mikorra várható az eljárás vége.

Nézzük meg mégis az elméleti lehetőségeket! Az egyik ilyen lehetőség, hogy a magyar állam jogerősen veszít, azaz a könyvvizsgáló felelőssége nem áll meg. A másik, hogy a másodfokú bíróság helybenhagyja az elsőfokú ítéletet, azaz a Deloitte 50 százalékban felel a keletkezett kárért. Ekkor ugyanebben az eljárásban a Fővárosi Bíróság Gazdasági Kollégiuma első fokon megállapítja a kár értékét, amely maximálisan 170 milliárd forint lehet, de minden becslés szerint ennél kevesebb lesz.

A Deloitte ebben az esetben, ahogyan az elsőfokú részítélet kihirdetésénél jelezte, beperli a Postabank jogutódját, az Erstét, azt állítva, hogy Princzék megtévesztették az auditorokat. Ha a bíróság igazat ad neki, akkor az Erste fizet - csakhogy a Postabankot megvásárló pénzintézet a nemzetközi standardok szerint garanciát kért és kapott a perfenyegetettségekre, tehát 1 milliárd forint felett az eladó magyar állam állja a cechet, vagyis az állam egyik zsebéből átrakja a pénzt a másikba. Kérdés, hogy ha a Deloitte-ot jogerősen elmarasztalják, akkor előbb fizet és csak aztán perli az Erstét, vagy már a felelősség jogerős megállapításánál - nem várva meg a kárérték meghatározását - megindítja az eljárást.

A felperes magyar állam ügyvédei szerint ez utóbbi eset valószínű, és ekkor kerülhet sor esetleg egy peren kívüli megegyezésre. "Ehhez két dolog szükséges: kellő készség az együttműködésre és jó időzítés, például az, hogy választási kampány után legyünk" - mondta a lap egy, az ügyletet jól ismerő forrása, aki szerint, ha a bíróság nem tudja a felróhatóság arányában megosztani a felelősséget, akkor egy esetleges Erste-Deloitte perben is 50-50 százalékot állapíthat meg. Mivel pedig az Erste nem fizet, csak a Deloitte, elképzelhető, hogy a Deloitte-nak még az Erste elleni per megindítása előtt érdeke lehet a kiegyezés. Matematikailag a majdani jogerős perérték egynegyede körüli összegben (vagy ennél kevesebben). Ám addig is, amíg az ítéletek megszületnek, marad a találgatás.

Vajda Éva

Manager Magazin