Százmilliót hozott Gerendaiéknak a Sziget

Vágólapra másolva!
A budapesti Sziget az elmúlt években Európa egyik legjelentősebb kulturális eseményévé nőtte ki magát. A 62 helyszínen, naponta közel 200 programmal zajló rendezvény tavalyi, 369 ezres látogatói rekordja a rossz idő ellenére megdőlt: 385 ezren voltak kíváncsiak a Hajógyári-szigetre. Az [origo] számvetést készített az idei, egy kisváros közigazgatását és egy nagyváros programkínálatát ötvöző fesztiválról.
Vágólapra másolva!

A Pannon GSM immár hat éve fő szponzorként, valamint önálló programgazdaként is jelen van a Szigeten saját színpadával. "A Szigetet olyan zenei és tágabb értelemben vett kulturális eseménynek tartjuk, amely ma már intézménynek számít Magyarországon. A Sziget-támogatás ma már szerves része a Pannon GSM-képnek. Emellett remek alkalom arra is, hogy kapcsolatba kerüljünk meglevő vagy leendő ügyfelünkkel," tudtuk meg Somlyai Dóra kommunikációs igazgatótól.

Főtámogatóként idén is a Dreher Sörgyárak Rt. szállította a sört a Szigetre.

"Változatlanul fontos számunkra, hogy Közép-Európa legnagyobb fesztiváljának sikerét stratégiai partnerként támogassuk, egyben pedig Dreher söreinkkel tegyük az élményeket feledhetetlenné. Ezért jövőre is tervezzük támogatni a Szigetet" - nyilatkozta az [origo]-nak Szarka László, a Dreher Sörgyárak Rt. kommunikációs vezetője.

A fesztiválon összesen 600 csapból folyt a Dreher és Arany Ászok sör, mindez 66 helyszínen. A dobozos söröket 52 hűtővitrin kínálta.

A támogatói megállapodás három évre szól; idén az együttműködés második évét zárták. A főtámogatói szerepvállalás nyomán a két fél közötti megállapodás tartalmazta a Dreher Rt. által igénybevett területeket is. A fesztivál szervezőivel a Dreher megállapodott az infrastruktúra színvonalának növeléséről (ilyen pl. a sárfogó műanyag járdák telepítése), így a Dreher Rt. a rendezőknek 10 százalékos támogatói bónuszt ajánlott fel.

Az egy hétig tartó Szigeten körülbelül egymillió korsó sört ittak meg a látogatók. Ez a fogyasztás megegyezik az Arany Ászok fogyasztásával egy forró nyári napon. Mindezzel együtt, éves szinten is észrevehető az egy heti Sziget-fogyasztás. Az italok szabott áron futnak a Szigeten, ezeket a szervező Sziget Kft. határozza meg. A Dreher Sörgyárak Rt. a Sziget Kft. érdekeltségébe tartozó, a vendéglátó egységeket koordináló vállalkozással áll kapcsolatban: ők rendelik meg a sört és adják ki a szigeten működő vendéglátósoknak. A büfékben és bárokban mindenhol a Sziget Kft. pénztárgépeit használják a sör-, bor- és üdítőeladáskor.

A Coca-Cola az idei Sziget harmadik legnagyobb támogatója lett a Pannon GSM és a Dreher után. Ennek hatására idén hozzávetőlegesen 40 százalékkal több fogyott a cég üdítőiből, mint tavaly. A szerződés értelmében a vállalat kizárólagosságot élvezett, így a TESCO-ban is azokhoz a Coca-Cola termékekhez és ugyanolyan áron lehetett hozzájutni, mint minden más büfében.

Fotó: Takács Miklós
Sztárokra 500 milliót költöttek

Takács Gábor, a Sziget Kulturális Szervezőiroda Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a Coca-Cola az idén lényegesen jobb ajánlattal állt elő, mint a Pepsi. Ez annak köszönhető, hogy a Coca-Cola jelenleg egész Európára kiterjedő, zenei fesztiválokra épülő promóciót folytat. Takács szerint ezzel a Sziget is bekerül a Coca-Cola több mint tíz európai fesztivált felvonultató Soundwave elnevezésű rendezvénysorozatába.

"A legfontosabb célunk - az értékesítést sem feledve- az volt, hogy a legnagyobb magyarországi zenei és kulturális fesztiválon jelen legyünk, s így méltó helyszínt találjunk új zenei kampányunk, a SoundWave számára" - erősítette meg Karvalics Attila, az üdítőgyártó cég képviselője.