Brüsszel folytatja Magyarország ellen a deficiteljárást

Vágólapra másolva!
Az Európai Unió pénzügyminisztereinek tanácsa, az ECOFIN keddi brüsszeli ülésén jóváhagyta azt az európai bizottsági ajánlást, amely szerint folytatják a túlzott államháztartási hiány miatt tavaly megkezdett eljárást Magyarország és Görögország ellen, áll a tanács [origo]-hoz eljuttatott közleményében. Magyarország esetében azonban szankció nélküli, csupán formális eljárásról van szó.
Vágólapra másolva!

Felfüggesztették a túlzott államháztartási deficit miatt indult eljárást az EU-tagállamok pénzügyminiszterei az Európai Unió két gazdasági nagyhatalma, Németország és Franciaország ellen. A pénzügyminiszterek tanácskozásán erről vita nélkül, egyöntetűen született meg a döntés. Az Európai Bizottság ajánlása tavaly decemberben is az eljárás felfüggesztését javasolta, arra hivatkozva, hogy a két ország jó úton halad államháztartási deficitjük visszaszorítására a 3 százalékos GDP-szint alá.

Ugyanakkor a közlemény úgy fogalmaz, hogy az Európai Bizottság továbbra is figyelemmel követi majd a vállalt kötelezettségek tiszteletben tartását, s a pénzügyminiszterek készek felújítani az eljárást, ha szükséges.

Franciaország és Németország már évek óta megsértik az euró működését szabályozó stabilitási és növekedési egyezmény egyik alapszabályát, azt, hogy az abban résztvevő országok államháztartási deficitje nem haladhatja meg bruttó hazai termékük, a GDP 3 százalékos szintjét. Emiatt az Európai Bizottság 2003-ban túlzottdeficit-eljárást indított ellenük, de ennek továbbvitelét az EU-tagok pénzügyminiszterei 2003 novemberében megakadályozták, a stabilitási paktum eddigi legnagyobb válságát okozva - és egyben kikényszerítve az egyezmény reformját is, amelyről nagyban folynak a viták.

Mindenesetre az Európai Bizottság a jelek szerint próbál békülni a két EU-nagyhatalommal: ez magyarázza a testület tavaly decemberi javaslatának engedékenységét, amelyre most a tagállamok pénzügyminiszterei rábólintottak. Berlin és Párizs egyébként azt ígéri, hogy idén már a GDP 3 százaléka alatt lesz államháztartási deficitjük, és ezt a szintet 2006-ban is tartani fogják. Az Európai Bizottság becslései szerint a németeknél idén a GDP 2,9 százaléka, a franciáknál pedig pontosan 3 százaléka lesz a deficit, de független szakértők mindkét adatot kétségbe vonják, teljesíthetetlennek tartják. Így azután az Európai Bizottság ajánlása, s a tagállamok döntése sok megfigyelő szerint újabb példája annak, hogy az EU gyakran kettős mércével mér: a nagy tagállamok nagyvonalúságra számíthatnak, a kisebbektől viszont szigorúan megköveteli a szabályok betartását.