Jól indult a FreeSoft kereskedése

Vágólapra másolva!
Szerdán megkezdődött a kereskedés a FreeSoft Szoftverfejlesztő és Számítástechnikai Szolgáltató Rt. részvényeivel a Budapesti Értéktőzsdén. Az 1800 forintos kibocsátási árat a FreeSoft részvényei már a kereskedés nyitásakor 50 forinttal felülmúlták, egy 1000 darabos vételnek köszönhetően. Dél előtt fél órával már 2020 forinton állt a FreeSoft-részvények árfolyama.
Vágólapra másolva!
Budapesti Értéktőzsdehttp://www.bet.hu

A FreeSoft részvényeinek nyilvános jegyzése 2004. július 21. és 27. között zajlott. A nyilvános jegyzés során belföldi magánszemélyek, illetve belföldi intézményi befektetők részére 693 millió forint értékben, összesen 385 ezer törzsrészvény értékesítésére került sor. A korábbi zárt jegyzés során a vállalat vezetésének tulajdonába került részvényektől tulajdonosaik nem kívántak megválni, így kizárólag a tőkeemelésből származnak a nyilvánosan kibocsátott részvények, közölte a Budapesti Értéktőzsde.

A nyilvános jegyzés sikerrel zárult, a kibocsátás sikerességéhez szükséges részvénymennyiséget 7,7-szeresen túljegyezték. A részvények kibocsátási ára 1800 forint volt. A jegyzést követően a munkavállalók és vezető tisztségviselők tulajdoni hányada a társaságban 62,6 százalékról 45,82 százalékra csökkent, a belföldi intézményi befektetőké 2,48 százalékról 7,04 százalékra, míg a belföldi magánszemélyeké 34,93-ról 47,15 százalékra nőtt.

Kérvényezte tőzsdei bevezetését a FreeSoft/uzletinegyed/hirek/vallalatihirek/20040809kervenyezte.html

A FreeSoft Rt. 2004. augusztus 6-án kérelmezte részvényeinek bevezetését a Budapesti Értéktőzsdére. Az illetékes cégbíróság szeptember 14-én hagyta jóvá a társaság tőkeemelését, ezt követően kerülhetett sor a részvények jegyzők számláin történő jóváírására, majd az első kereskedési nap kijelölésére.

A Budapesti Értéktőzsde a FreeSoft Rt. 1 435 000 darab, egyenként 1000 forint névértékű, dematerializált, névre szóló részvényét 2004. szeptember 22. napjával a Terméklistára felvette.