Augusztusban 7,2 százalékos volt az infláció

Vágólapra másolva!
Augusztusban a fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 0,3 százalékkal csökkentek, 2003 augusztusához viszonyítva pedig 7,2 százalékkal nőttek - közölte a Központi Statisztikai Hivatal kedden. Elemzők is 7,2 százalékos inflációt vártak a múlt hónapra.
Vágólapra másolva!

Nem okozott meglepetést a fogyasztói árak augusztusi alakulása a távirati iroda által megkérdezett elemzőknek, akik szerint év végére az infláció 6 százalékra süllyedhet.

"Noha a 7,2 százalékos augusztusi inflációs adat megegyezik a júliusival, az élelmiszerek egyhavi 1,1 százalékos árcsökkenése kedvező jelnek tekinthető" - mondta Petschnig Mária Zita. A Pénzügykutató Rt. főmunkatársa szerint a kedvező időjárás és az EU csatlakozás miatt fokozódó verseny áll az idényáras élelmiszerek havi 19 százalékos, valamint a liszt közel 3 százalékos árcsökkenése mögött.

"A jelenlegi folyamatok ismeretében arra lehet számítani, hogy az év végére 6 százalék alá süllyed az infláció és az év egészében 6,8 százalékkal nőnek a fogyasztói árak, ha nem lesz előrehozott energia-áremelés ősszel" - mondta a kutató.

Nyeste Orsolya, az Erste Bank Rt. elemzője szeptembertől, illetve októbertől számít az infláció látványosabb csökkenésére. "Elsősorban a magas bázis hatása miatt decemberre a fogyasztói árak éves emelkedése 6,1-6,2 százalék körülire csökkenhet" - mondta. Az elemző szerint a maginfláció 6 százalék körüli mértéke jelzi, hogy az éves inflációs adatban jelentős a szezonális tényezők hatása.

Londoni feltörekvő piaci elemzők egyöntetű véleménye is az, hogy 2004 végén hat százalék körül lesz a 12 havi infláció Magyarországon.

Olivier Desbarres, a Crédit Suisse First Boston londoni befektetési irodájának elemzője szerint az a tény, hogy sem az átfogó, sem a maginflációs adat nem csökkent júliusról, az államháztartási aggályok mellett újabb érvet ad a jegybanknak arra, hogy legalábbis rövid távon ne csökkentse tovább a kamatot. Desbarres nem tartja kizártnak, hogy 2005 végére 4-4,5 százalék közé csökken tovább a drágulási ütem, feltéve, hogy tovább szigorodik a költségvetési és a jövedelem-politika, és nem érik a gazdaságot külső ársokkok, például egy újabb olajárrobbanás.