Optimistább a fogyasztói hangulat Amerikában

Vágólapra másolva!
Javult a fogyasztói bizalom májusban az Egyesült Államokban: a Conference Board gazdaságkutató csoport által kedden kiadott bizalmi index értéke 93,2 pontra nőtt az áprilisi korrigált 93 pontról, ami nagyjából megegyezik a szakértők előrejelzéseivel.
Vágólapra másolva!

A Dow Jones Newswires-CNBC által előzetesen megkérdezett 21 gazdasági elemző véleményének az átlaga szerint a Conference Board májusi fogyasztói bizalmi indexe 93,7 pontra nő az áprilisi (még nem korrigált) 92,9 pontról. Márciusban 88,5 pont volt az index értéke. Az 5 ezer háztartás megkérdezése alapján számolt bizalmi index számításánál az általános gazdasági feltételek megbecsülése mellett a foglalkoztatási kilátásokról és a tervezett kiadásokról is érdeklődnek a kutatócsoport emberei.

A foglalkoztatás terén csekélyebb javulásra számítanak az amerikai fogyasztók. Ugyanakkor jövedelmi téren májusban kevesebben számítottak javulásra, mint áprilisban. Kisebb mértékben nőtt viszont azok aránya, akik nagyobb értékű háztartási berendezések vásárlását fontolgatják, míg a lakást vásárolni készülők arányában nincs változás áprilishoz képest.