Mérsékelt és szakszerű vita a büdzséről

Vágólapra másolva!
Mintha nem ugyanazt a költségvetési tervezetet olvasnák a kormánypárti és az ellenzéki képviselők - derült ki a költségvetés általános vitájának utolsó napján, melynek hangvétele jóval mérsékeltebb és szakmaibb volt, mint az előző napoké. A Fidesz szerint a 2004-es büdzsé komoly vesztese az idegenforgalom és a mezőgazdaság, míg a kormánypárti politikusok úgy vélik: a büdzsé tervezete nem hanyagolja el ezeket a területeket.
Vágólapra másolva!

Jövőre példátlanul súlyos helyzetbe kerül a mezőgazdaság - mondta Glattfelder Béla, a Fidesz képviselője. Statisztikai adatokat idézve elmondta: 2002 és 2003 augusztusa között 17 ezerrel csökkent a szarvasmarha- és 120 ezerrel a sertésállomány. A baromfitenyésztők idén 20 milliárd forintos, a gabonaágazat pedig 100 milliárd forintos veszteséget szenved - tette hozzá a fideszes képviselő.

A gazdasági tárca volt államtitkára a legnagyobb problémának ugyanakkor azt tartja, hogy a költségvetés tervezetében - a kabinet ígéretével ellentétesen - nem szerepel a magyar gazdáknak az uniós támogatáson felül járó saját támogatás forrása. (A Magyarország és az Unió között köttetett koppenhágai egyezmény szerint a csatlakozás után Magyarország - csakúgy, mint a vele együtt csatlakozó országok - a többi tagnak járó támogatás 25 százalékát kapja a közösségtől, de azt 30 százaléknyi saját forrással kiegészítheti - a szerk.) Glatfelder úgy vélte, hogy a májusi csatlakozás előtti öt hónapot ki kéne használni a mezőgazdaság intenzív támogatására, hogy a magyar termelők versenyképesek legyenek az uniós piacon.

Másként interpretálta a büdzsé tervezetében szereplő számokat Szanyi Tibor, az agrártárca politikai államtitkára. A politikus közölte: agrárcélokra 2004-ben várhatóan 400 milliárd forint fordítható, ami mintegy 70 milliárddal haladja meg az idei összeget. Ebből 293 milliárd forint találhat a tárca költségvetésében, a fennmaradó összeget pedig a 2005-ös uniós támogatások előlege jelenti majd a kormány szándékai szerint.

Az [origo] helyszíni tudósítójának jelentése szerint az agrárium legfontosabb kérdéseinek megvitatása alatt Tony Curtis és Medgyessy Péter megtekintette a Szent Koronát.