A társadalom öregedésével csökken a sörfogyasztás

Vágólapra másolva!
A németek világviszonylatban még mindig  a harmadikok sörivásban, az egy főre jutó évi 121 literrel, de 1999 óta a sörfogyasztásuk 15 százalékkal csökkent. Németországban 2001-ben először költöttek többet borra, mint sörre, és a bor előnye tavaly tovább nőtt.
Vágólapra másolva!

Ezzel szemben a borfogyasztás Németországban 1995 óta 7,5 százalékkal emelkedett, miközben az összes alkoholtartalmú ital fogyasztása 8 százalékkal csökkent. Az évi 20 millió literes borfogyasztás több mint fele importbor. A németek évente 24,3 liter bort isznak fejenként, ez kevesebb mint a fele a világelső Luxemburg és Franciaország körülbelül 60 literes fogyasztásának.

A bor növekvő népszerűségét a társadalom elöregedésével magyarázzák, ráadásul nem csupán ezért kevesebb az új sörivó, hanem azért is, mert a fiatalok körében rossza arculata van a sörnek: a hízással, az egészségtelen életmóddal, sőt, a faragatlansággal hozzák összefüggésbe.

Nem használ a gazdasági lassulás sem, amely megtizedelte a sörcsarnokokat, kocsmákat. Tavaly Németországban általánosságban 8,3 százalékkal csökkent az élelmiszer- és az italgyártó ipar forgalma, és ebben a szektorban a csődök száma 21 százalékkal nőtt egy év alatt, messze meghaladva a csődök gyarapodásának 4 százalékos összgazdasági átlagát.