Heves és előzékeny költségvetési vita

Vágólapra másolva!
A képviselők mintegy harmadának részvételével kezdődött, és 10 honatya jelenlétében fejeződött be a 2003-as költségvetés részletes vitája kedden a Parlamentben. Komolyabb szópárbaj csak két tétel, a Miniszterelnöki Hivatal költségvetésében szereplő, a jövő évi ünnepségekre elkülönített 1,4 milliárd forint, és az útépítésre szánt összeg körül folyt. A vita során az MSZP időkerete egy részét átengedte a Fidesznek, miután a legnagyobb ellenzéki párt ideje elfogyott.
Vágólapra másolva!

Pap János fideszes képviselő, Mosonmagyaróvár polgármestere szerint hibás döntés volt a szigetközi térség rehabilitációjával kapcsolatos támogatás átcsoportosítása a Meh büdzséjébe, és az erre a célra elkülönített 99,2 millió forintot a politikus erkölcstelennek nevezte. Emlékeztetett: az elmúlt években

Fegyelmezett szavazásdömping a költségvetés módosításakor/itthon/20021204fegyelmezett.html

350-400 millió forint jutott ugyanerre a célra. Font Sándor, a demokrata fórum képviselője az egyházi ingatlanok felújítására elkülönített összeg 3,5 milliárddal való növelését javasolta, mert mint mondta, az előző kormány erre évente 4 milliárd forintot fordított, jövőre pedig mindössze 500 millió jut a költségvetési törvényjavaslat alapján. A képviselő szerint a javaslat fedezetét a magasabb adóbevételek jelentenék.

Bánki Erik fideszes képviselő azt kifogásolta, hogy a turizmus támogatására az idei 28 milliárd forinttal szemben a kormányzat mindössze 19 milliárdot szán. Bánki elmondta: a Balaton-környéki turizmus támogatására az idei 1,7 milliárd után mindössze 500 millió forintot költene a kormány.

Becsó Zsolt fideszes képviselő arról készített kimutatást, hogy a jelenlegi és az előző kormányzati ciklusban milyen arányban jutott, illetve jut címzett támogatás a kormánypárti, az ellenzéki és a független politikus vezette önkormányzatoknak. E szerint a jelenlegi kormány 52 címzett támogatásra vonatkozó pályázatot hagyott jóvá, amelyek 67 százalékát kormánypárti, 9,6 százalékát ellenzéki vezetésű önkormányzatok kapták; az előző kormány 1999 és 2001 között 381 ilyen pályázatot támogatott, melyek 38,6 százalékban kormánypárti, 29,4 százalékban pedig ellenzéki önkormányzatok nyertek. Jauernik István szocialista képviselő úgy vélte, hogy jövőre az önkormányzatok harmadának javul a helyzete, kéthármaduk támogatottsága pedig változatlan marad.

Több ellenzéki képviselő felszólalásában elfogadhatatlannak nevezte a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium jövő évi tervezett támogatását. Font Sándor szerint a kabinet csak a szövetkezeteket kívánja támogatni, ezért az egyéni gazdák jó része 2003-ban tönkremehet, és akár félmillióval is csökkenhet az agráriumból élők száma.