Vágólapra másolva!
Kedden késő este, szerda hajnalban nagyot zuhant a forint, miután a görög miniszterelnök arra utalt, hogy Görögország kiléphet az eurózónából. Az euró árfolyama 300 forint fölé került és a nap folyamán nem is süllyedt az alá.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül10 bejegyzés
08:09
május 23, 2012
Vágólapra másolva!

Elszabadult a forint

Szerdán kora reggel - 6 órakor - a nemzetközi devizapiacon az euró árfolyama 302 forint volt, a frankért 251,40, a dolllárért pedig 238 forintot kellett adni, vagyis a forint jelentősen gyengült.

A forintzuhanás elsősorban nemzetközi okokkal magyarázható. A gyengülés, amely a nagyon fontos lélektani határnak számító 300-as szint fölé vitte az eurót a marketwatch.com amerikai online üzeti lap szerint, azt követően kezdődött, hogy görög miniszterelnök kedden este közölte, súlyos sokkot jelentene, ha Görögország kilépne az eurózónából, jelentősen rontaná az eurózóna stabilitását és megítélését, amely az adósságválság miatt amúgy is egyre rosszabb. A portfolio.hu piaci beszámolókra hivatkozva szintén azt írta, hogy a hangulat romlását a korábbi görög miniszterelnök szavai okozták. Lukasz Papademosz görög kormányfő ugyanis kijelentette, vizsgálják Görögország kilépésének lehetőségét az eurózónából.

A bizonytalan helyzet miatt a befektetők többsége kiszállt az euróbefektetéseiből, és a biztonságosabbnak tekintett dollárt választotta. Az amerikai deviza jelentősen erősödött az euróval szemben, a keresztárfolyam 1,2660-ra változott, a korábbi 1,28-as szintről. A pesszimista devizapiaci hangulatban pedig a legkockázatosabbnak tartott eszközök, így például a forint is az euróval párhuzamos pályára került, azaz gyengült. Így az euró és a dollár alig 24 órán belül 6-6, a frank pedig több mint 4 forinttal gyengült.

09:21
május 23, 2012
Vágólapra másolva!

300 fölött rekedt az euró

Negyed nyolc után néhány perccel 301,24 forinton jegyezték az eurót a devizapiacon. A dollár ekkor 237,70, míg a svájci frank 250,85 forintot ért.

11:11
május 23, 2012
Vágólapra másolva!

Fillérekkel javított a forint

Negyed tíz előtt néhány perccel 300,99 forintnál járt az euró jegyzése a devizapiacon. Egy amerikai dollár ekkor 237,48, míg egy svájci frank 250,63 forintot ért.

11:59
május 23, 2012
Vágólapra másolva!

300 fölött ragadt az euró

A hirtelen gyengülés után nem erősödött vissza a forint, inkább 301-302 forint között táncol az euróárfolyam. Tíz óra előtt 301,5 forint volt az euró, 238,1 forint a dollár és 250,9 forint a svájci frank.

13:19
május 23, 2012
Vágólapra másolva!

Jóval 302 forint fölött jegyzik az eurót

Negyed 12 után néhány perccel 302,45 forint volt egy euró a bankközi deviazapiacon. (Délelőtt 11 óra tájban 303 forint fölé is szaladt az euró ára.) A dollárért 239,13 forintot kértek a kereskedők, egy svájci frank pedig 251,86 forintot ért. Az eurót 1,2644 dolláron jegyezik.

13:59
május 23, 2012
Vágólapra másolva!

252 felé tart a svájci frank

Délben az euró 302,602, a dollár 239,29, míg a svájci frank 251,96 forintot ért a bankközi devizapiacon.
14:59
május 23, 2012
Vágólapra másolva!

Faragott hátrányából a forint

Egy órakor egy euró 301,82 forintot ért a bankközi devizapiacon. A dollárért 238,30 forintot kértek a kereskedők, míg egy svájci frank 251,27 forintba került.

16:05
május 23, 2012
Vágólapra másolva!

Nem tud talpra állni a forint

Kettő óra után az euróért 301,70, a dollárért 238,30, a frankért pedig 251,20 forintot kellett adni.

17:24
május 23, 2012
Vágólapra másolva!

Visszatért korábbi sávjába a forint

Visszatért az euró a 301-302 forint közötti sávba, de komoly erősödést délután sem tudott eddig felmutatni a hazai deviza. Az eurót fél négy előtt 301,4, a dollárt 237,4, a svájci frankot 250,9 forintért adták.

19:50
május 23, 2012
Vágólapra másolva!

Újra a negatív irányba mozdult a forint

Délután 6 óra előtt az euró 302,60, a frank 252, a dollár pedig 240 forintba került a devizapiacon.