Vágólapra másolva!
Bár szerda reggel picit gyengült a forint, ám később rákapcsolt, aminek eredményeként az euró jegyzése első körben 270, majd később a 269 forintos szint alá került. A magyar deviza este is megtartotta napközben összeszedett erejét.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül10 bejegyzés
07:41
február 02, 2011
Vágólapra másolva!

Picit gyengült a dollár

Szerdán reggel háromnegyed 7 előtt néhány perccel 270,30 forintba került egy euró a devizapiacon. A svájci frank 209,10, a dollár 195,20 forintnál tartot ekkor. A kedd esti helyzethez képest az euró és a frank stagnált, a dollár pedig 30 fillérrel került lejjebb.

Kedden fokozatosan erősödött a forint, ennek következtében idei csúcsára ért az árfolyam. A Raiffeisen kedd este kiadott devizapiaci elemzése szerint az egyiptomi események csak átmeneti feszültséget okoztak, a Magyarországgal szembeni bizalom pedig továbbra is javulófélben van a februárra ígért kormányzati reformokkal kapcsolatos várakozások miatt.

"A kormányzat igyekszik napirenden tartani a kiigazítás témáját, ami folyamatos muníciót jelent a hazai eszközöknek, ráadásul a külföldi elemzések pozitívan ítélik meg a magyarországi folyamatokat" - írja az elemzés, amely szerint, ha a nemzetközi porondon marad a jó hangulat, akkor az euró árfolyama áttörheti a lélektanilag fontos 270 forintos szintet. Ezzel összhangban nyilatkozott kedden az [origo]-nak Kolba Miklós, az ING devizaüzletág-vezetője, aki közölte, hogy a befektetők most jó célpontnak tartják a forintot, egyrészt a kamatemelések miatt a forinteszközök által kínált magasabb nyereség, valamint a februári kormányzati reformbejelentések miatt. "Emellett a dollár nemzetközi piaci gyengélkedése is a forint malmára hajtja a vizet" - tette hozzá Kolba. A szakértő úgy véli, ha az euró 270 forint alá kerül, a következő fontos szint a 268,70 forintos árfolyamszint lesz.

09:35
február 02, 2011
Vágólapra másolva!

Távolabb került a határtól a forint

Szerdán nem sokkal fél 9 után az euró 270,70 forintba került, a svájci frnak jegyzése 209 forint körül mozgott, a dollár pedig 195,40 forintnál járt. Ez azt jelenti, hogy a magyar deviza kicsit távolodott a lélektani határnak számító 270 forintos euróárfolyamtól. Elemzők szerint azonban, ha kedvező lesz a nemzetközi hangulat, akkor eleshet ez a szint.

10:07
február 02, 2011
Vágólapra másolva!

Elesett a 270-es szint

Néhány perccel kilenc óra után 269,20 forintot ért egy euró a devizapiacon, vagyis az elemzői jóslatoknak megfelelően a forint áttörte a lélektanilag fontos 270-es szintet, ami éves csúcsot jelent. A dollár jegyzése ugyanekkor 194,50, a svájci frank pedig 208,10 forintnál tartott.

Kolba Miklós, az ING devizaüzletág-vezetője kedden az [origo]-nak azt mondta, ha az euró 270 forint alá gyengül, akkor a következő lépcső a 268,70 forintos árfolyam, azaz itt ütközhet jelentősebb ellenállásba a magyar pénz. .

10:15
február 02, 2011
Vágólapra másolva!

A hónap végén gyengülés sem kizárt a Raiffeisen szerint

A Raiffeisen szerda reggeli piaci komentárja szerint a forint erősödését támogatták a struktúrális reformokról érkező legfrissebb
hírek, amelyek szerint a 6-800 milliárdos kiigazítás kétharmada kiadáscsökkentést, egyharmada pedig bevételnövelést tartalmazna. Szintén segíti a forintot, hogy a külföldi elemzők továbbra is pozitívan látják a magyarországi folyamatokat.

Az elemzők azonban hozzátették, ha februárban elmarad a jegybanki kamatemelés, akkor a strukturális reformok bejelentése után realizálhatják nyereségüket a befektetők, ami forintgyengülést okozhat.  

12:02
február 02, 2011
Vágólapra másolva!

Már 269 forintnál az euró

Nem sokkal 11 óra után 269,04 forintot kértek a devizapiacon egy euróért, a svájci frank árfolyama ekkor 208,30 forintnál, a dolláré 194,60 forintnál tartott.

12:37
február 02, 2011
Vágólapra másolva!

Az euró 269 forint alatt is megfordult

Folytatja jó szereplését a forint. Kevéssel háromnegyed 12 előtt az euró jegyzése 268,98 forint volt. Ekkor a svájci frank 207,80, a dollár 194,40 forintnál tartott.

 

12:45
február 02, 2011
Vágólapra másolva!

Jobban bíznak az eurózónában a piaci szereplők

Csajbók Róbert, az ING devizakereskedője szerda délelőtt az [origo]-nak elmondta: bikahangulat van a forintpiacon, vagyis a befektetők jó célpontnak tartják a forintot. Ez részben a kedvező nemzetközi hangulatnak, a februárra ígért kormányzati reformbejelentésekhez fűzőtt piaci várakozásoknak, és az utóbbi hónapokban megemelkedett magyar kamatszintnek köszönhető.

"A másik fontos tényező, hogy a befektetők a nemzetjközi porondon kezdik kiárazni az eurózóna bedőlésének kockázatát, ez azt jelenti, hogy egyre kevesebb piaci szereplő tart attól, hogy újabb eurózónába tartozó országnak kell pénzügyi mentőcsomag és a korábbinak stabilabbnak látják az eurózóna helyzetét. Erra utal az is, hogy az európai tőzsdék jobban teljesítenek, mint a többi fejlett részvénypiac" - mondta Csajbók és hozzátette: az eurózóna megítélésének javulásával párhuzamosan a korábban kiáramló pénzek visszatérőben vannak, emiatt az euró erősödik a dollárral szemben, és ez hozzájárul a forint jó teljesítményéhez is.

15:20
február 02, 2011
Vágólapra másolva!

Visszament 269 fölé az euró

Szerádn negyed 3 után öt perccel az euró jegyzése 269,20 forint körül mozgott. A svájci frankért ekkor 208, 30, a dollárért pedig 195 forintot kértek a devizakereskedők.

19:02
február 02, 2011
Vágólapra másolva!

Újra 269 forint alatt az euró

Hat órakor egy euróért 268,70 forintot, egy dollárért 194,90 forintot, egy svájci frankért pedig 207,30 forintot kellett adni a bankközi devizapiacon. Az euró esetében ez nagyjából 2 forintos árfolyamesést jelentett a reggeli szinthez képest, a dollárnál 1 forintot, a franknál pedig másfél forintot jött le a jegyzés délutánra.

21:14
február 02, 2011
Vágólapra másolva!

Megtartotta este is az erejét a forint

Este nyolc órakor egy euró 268,80 forintba, egy dollár 195,20 forintba, egy svájci frank pedig 206,80 forintba került a bankközi devizapiacon.