1. Ez a kép 1989. június 2-án készült Pekingben, a Tienanmen téren. A diáktüntetők és a rokonszenvezők ekkor már hetek óta tüntettek a téren fölállított „Demokrácia istennője” körül, noha hadiállapot volt érvényben a városban. A demokratikus átalakulás iránti mind erősebb igény Mao Ce-tung 1976-ban bekövetkezett halála után erősödött föl. A Mao örökébe lépő új, Teng Hsziao-ping vezette vezetés 1978 végén reformokat hirdetett meg az országban; a „négy modernizálás” jegyében az ipar, a mezőgazdaság, a tudomány és a honvédelem korszerűsítését hirdették meg. Forrás: AFP/Catherine Henriette
2. A „demokrácia istennőjének” szobraként ismert alkotást május 27-én kezdték el készíteni a pekingi képzőművészeti egyetem diákjai, a mű május 30-án már állt. A szobor alkotóinak célja az volt, hogy inspirálják a téren tüntető diákokat. Noha a szobor eléggé hasonlít az amerikai Szabadság-szoborra, a szobor készítői később azt nyilatkozták, hogy nem volt céljuk az amerikai változat másolása, erősebbnek tartották a szovjet forradalmi szobrászat, köztük Vera Muhina munkáinak hatását. Forrás: AFP/Catherine Henriette
3. A hetvenes évek végétől kibontakozó gazdasági reformfolyamat hatására sokan demokratikus reformokat is követelni kezdtek. Teng Hsziao-ping először nem ellenezte a radikális fiatalok és értelmiségiek mozgalmát. A kommunista párt vezetője azonban az ellenzék hangjának erősödése miatt 1978 végén adminisztratív úton fölszámolta mozgalmukat, vezetőik közül többen börtönbe kerültek. Teng Hsziao-ping igyekezett megvédeni a reformokat a párt balszárnyától, ezért 1981-ben perekben számolt le a keményvonalasok egy részével, köztük Mao özvegyével. A nyolcvanas évek folyamán folyamatos volt a párton belüli küzdelem a keményvonalas, konzervatív erők és a reformpártiak között. Teng egyfajta egyensúlyozó szerepet vállalva képviselte a gazdasági reformok ügyét, ám a demokratikus átalakulás elől elzárkózott. 1989-ben a tüntetők már Teng távozását is követelték. Forrás: AFP/Catherine Henriette
4. A politikai élet a nyolcvanas években jóval kevésbé volt átitatva ideológiával, mint a hetvenes években, ezért 1986-ban a gazdasági reformok hatására a diákok közül sokan elérkezettnek látták az időt, hogy a reformok gyorsítását és a demokratikus átalakulást követeljék, így az év végén több városban tüntetések bontakoztak ki. A mozgalmakat azonban fölszámolták, a kommunista párt reformellenes szárnya ráadásul ellentámadásba lendült: 1987 elején Hu Jao-pang, a párt erősen reformpárti főtitkára kénytelen volt lemondani tisztségéről. – A felvétel a Hu Jao-pang emlékére a diákok által rendezett gyászszertartás alkalmával készült 1989. április 22-én. Forrás: AFP/Catherine Henriette
5. 1989-re komoly feszültség bontakozott ki az országban: a vita a reformfolyamat jellegéről és sebességéről szólt. Társuljanak-e demokratikus változások is a gazdasági reformok mellé? A frontvonalak egyrészt a diákok, az értelmiség és a párt, másrészt pedig a párton belül húzódtak. A helyzetét 1988-ra megszilárdító új pártfőtitkár, Csao Ce-jang a gyorsabb reformok híve volt, míg a kormány élén álló Li Peng a lassabb változást pártolta. 1989 ráadásul több fontos évfordulót is hozott: a Kínai Népköztársaság kikiáltásának negyvenedik, a francia forradalom kétszázadik évfordulója közelgett. A feszült légkörben mindegyik jó apropónak tűnt a reformfolyamat gyorsítását követelő tüntetés megindítására. – Képünk Pekingben készült 1989. május 18-án. Forrás: AFP/Nachiro Kimura
6. Az események sorát egy váratlan esemény indította el. 1989. április 8-án a politikai bizottság ülésén váratlanul rosszul lett a korábban leváltott reformpárti főtitkár, Hu Jao-pang, és április 15-én el is hunyt. Az idős politikusnak érdemi befolyása már nem volt, életkora miatt pedig nem volt várható, hogy visszatérne a hatalomba. Halála és a rá emlékező gyászszertartás azonban a diákok tüntetésének jelképes alakjává tette Hu Jao-pangot. Április 18-án már ülősztrájkot tartottak a diákok a parlament épületénél, ami a következő napokban is folytatódott. A megosztott pártvezetés először elítélte a tüntetéseket, a párt képen látható főtitkára, Csao Ce-jang azonban kezdettől fogva az erőszak alkalmazása ellen volt. – A pártfőtitkárról ez a felvétel akkor készült, amikor május 19-én tárgyalni indult az éhségsztrájkoló diákokkal. Ez volt utolsó nyilvános szereplése. Forrás: AFP/Xinhua
7. Az igazi konfliktus aztán a május 22-ére meghirdetett gyászszertartás körül robbant ki. A diákok már előző este a Tienanmen téren gyülekeztek, így tulajdonképpen két gyászszertartást rendeztek ezen a napon: az Országos Népi Gyűlés épületében a párt és az állam vezetői emlékeztek, a téren pedig a több tízezer diák emlékezett a reformpárti főtitkárra. A helyzetet tovább élezte, hogy a pártlap, a Zsenmin Zsipao április 26-án éles hangú cikkben ítélte el a diákmozgalmat. A cikkről az épp Koreában tartózkodó pártfőtitkár mit sem tudott. A pártlap cikkére a diákok április 27-én újabb több tízezres tüntetéssel válaszoltak. – A fenti kép június 3-án készült. Forrás: AFP/Catherine Henriette
8. A közeledő évforduló, az 1919. május 4-i megmozdulás évfordulójára újabb megmozdulást szerveztek a diákok a térre. A diákok a tüntetés előtt petíciójukban követeléseket fogalmaztak meg a párt és az állam vezetőivel szemben: huszonnégy órát adtak a kormánynak, hogy tárgyalásokat kezdjenek az ország demokratikus átalakításáról. Követeléseik között szerepelt az is, hogy a tárgyalások a televízió és a rádió nyilvánossága előtt folyjanak. A javaslatokat visszautasították, így a május 4-i megemlékezéseken megismétlődött április 22: a parlament épületében a párt és az állam vezetői, a téren a diákok emlékeztek. – A felvétel május 20-án, a hadiállapot bevezetését követően készült. Forrás: AFP/Catherine Henriette
9. A megosztott pártvezetés nem tudta kezelni a kialakult válságot. Teljes mértékben nem akarta visszautasítani a diákok követeléseit, ám elfogadni sem akarta azokat. A diákok eközben mind radikálisabbak lettek, különféle petíciók és követelések keringtek a fővárosban. Május 13-án aztán már éhségsztrájkot hirdettek: követelésük ezúttal is az érdemi párbeszéd fölvételére irányult. Az éhségsztrájkot a diákmozgalom vezetői Mihail Gorbacsov szovjet pártfőtitkár pekingi látogatása elé időzítették. Abban bíztak, hogy a szovjet vezető érkezése – ami harminc év kínai-szovjet konfliktusára kívánt pont tenni - az ő követeléseikre is nagyobb figyelmet irányít. – A felvétel 1989. június 4-én készült, a Tienanmen tér közelében. Forrás: AFP/Tommy Cheng
10. A diákok éhségsztrájkja érezhetően növelte a diákmozgalom támogatottságát. A téren éhségsztrájkoló fiatalok köré több tízezer támogató gyűlt, és az ország más városaiban is megmozdulások kezdődtek. A pártvezetés még Gorbacsov mozgását is csak üggyel-bajjal tudta biztosítani Pekingben. Május 19-ére a diákok közül többen kórházba kerültek, akik közül többeket Li miniszterelnök is fogadott hivatalában. Volt köztük olyan is, aki pizsamában, egyenesen a kórházból érkezett a miniszterelnökhöz. Hajnalban a párt vezetői, köztük Csao pártfőtitkár is megjelent a téren, hogy a fiatalokat rávegye az éhségsztrájk megszüntetésére. – A felvétel a tüntetések június eleji szétverése után készült. Forrás: AFP/Manuel Ceneta
11. A világ közvéleménye számára úgy tűnhetett, hogy a diákok győzelmet arattak. Nem tudták, hogy a párt vezetésében ekkor már a keményvonalasok kerekedtek fölül: már május 17-én szavaztak a hadiállapot bevezetéséről és a tüntetések erőszakos fölszámolásáról. A szavazáson egyedül Csao pártfőtitkár szavazott az erőszak ellen. A véleményével egyedül maradt pártfőtitkár három nap betegszabadságot vett ki, hogy ne kelljen részt vennie a tüntetések erőszakos fölszámolásában, nem sokkal később pedig leváltották. Május 20-án hivatalosan is kihirdették a statáriumot. Jelentős katonai erőket rendeltek Pekingbe, ám erőszakos akcióra néhány napig még nem került sor. - A fotó 1989. június 4-én készült Csengtuban. Forrás: AFP
12. A rendkívüli állapot első napjai kudarcot hoztak a hatalom számára, a hadsereg nem tudta átvenni az irányítást Pekingben. A pekingi utca népe több száz tömegközlekedési járművet használt föl a hadsereg esetleges benyomulásának megakadályozására, május 25-én pedig félmillió ember vett részt a statárium elleni tüntetésen. A hatalom először kifárasztásra játszik: igyekeznek helyreállítani a város életét, a korán kezdődő kánikulában pedig a 38 fokos hőség nehezítette a tüntetők helyzetét. – A felvétel június 4-én készült, amikor a hadsereg egységei benyomultak a térre. Forrás: AFP/Catherine Henriette
13. Június 2-án indultak el a hadsereg alakulatai Peking belső részei ellen. Furcsa módon először még fegyverhasználatra sem volt joguk, így június 3-án a városba benyomuló alakulatok elakadtak a kereszteződésekben fölállított úttorlaszokban. A hadsereg alakulatai – amelyek újabb csapatokkal egészültek ki – június 3-án este 9 órakor kezdték meg az újabb akciót. Megkezdték a benyomulást a városba, a katonákat erős ellenállás fogadta a városban. Szabályos csata alakult ki, a benyomuló katonákat Molotov-koktélok fogadták. – A felvétel június 5-én készült. Forrás: AFP/Catherine Henriette
14. 1989. június 5-én egy ismeretlen férfi feltartóztatott egy harckocsikból álló menetoszlopot a vérengzés utáni reggelen. Az esetről készült fotók és mozgóképek a tüntetések leverésének ikonikus képeivé váltak.
15. A városba benyomuló hadsereg útvonalán szabályos háborús helyzet alakult ki, ám a túlerő ellen nem lehetett esélye a szervezetlen és nagyon gyengén felfegyverzett lakosságnak. Az úttorlaszként szolgáló buszok benzintartálya sok helyen fölrobbant, a katonák pedig tüzet nyitottak az utcán tartózkodókra. Az ellenállást fölszámolva a hadsereg június 4-én hajnali két óra körül körbevette a Tienanmen teret. – Ez a felvétel június 9-én készült, amikor még mindig harckocsik vigyázták a rendet a Mennyei Béke Terén. Forrás: AFP/Catherine Henriette
16. A Tienanmen teret körülvevő hatalmas katonai és rendőri erők végül fenyegetésekkel, veréssel és az erőszak egyéb formáival rá tudták venni a diákokat, hogy hagyják el a teret, így hajnali hat óra körül a térre csend borult. A katonai beavatkozásnak a hivatalos kínai tájékoztatás szerint is három-négyszáz áldozata volt, más becslések 300 és 4000 fő közé teszik az áldozatok számát. Az események arra utalnak, hogy a legtöbben akkor haltak meg, amikor a június 3-án este meginduló katonák fölszámolták a város belsejébe vezető utakat elzáró úttorlaszokat. A hivatalos kínai tájékoztatás szerint közvetlenül a tér kiürítésekor nem halt meg senki. A téren elhunytak pontos száma ismeretlen, ám valószínűleg jóval alacsonyabb a katonai akció többi áldozatának számánál. – A hadsereg és a rendőrség a tüntetések fölszámolása után is üldözte a résztvevőket. Ez a kép június 14-én készült Pekingben. Forrás: AFP/Manuel Ceneta
17. A tüntetések leverése után elkezdődtek a letartóztatások. Becslések szerint több ezer főt zártak börtönbe a májusi-júniusi eseményekkel összefüggésben. A diákvezérek átlagosan 5-10 év börtönt kaptak, a munkások közül sokakat kivégeztek. Pontos számok ezúttal sem ismertek. A párton belül a keményvonalasok kerekedtek felül, a főtitkári székbe pedig Csiang Cö-min került, aki Sanghajban sikeresen és vér nélkül számolta fel a tüntetéseket, a leváltott Csao Ce-jang pedig házi őrizetben töltötte élete hátralévő részét. A Tienanmen téri eseményekről a mai napig tilos Kínában beszélni. - A képen Liu Gang diákvezető látható, aki hat évet kapott a „kormány megdöntésére irányuló összeesküvés” vádjával. Szabadulása után az Egyesült Államokba távozott, ahol befejezte tanulmányait. Forrás: AFP
Iratkozzon fel hírlevelünkre 
