James Gunn új Superman-filmjében már nem Henry Cavill játssza a főhőst

Man of steel superman
Man of steel 2013 Real Zack Snyder Henry Cavill. Collection Christophel © Syncopy / DC Comics
Vágólapra másolva!
Új főszereplőt választ James Gunn a készülő Superman-filmjéhez, mivel a történetben, aminek forgatókönyvét is ő írja, a fiatal Supermanre akar koncentrálni.
Vágólapra másolva!

A döntés nem tette boldoggá Henry Cavillt, aki 2013 óta alakította Supermant, és ősszel kapott zöld utat a Warner Bros. stúdiótól, a DC stúdió anyavállalatától, hogy visszatérjen a szerepben.

Októberben be is jelentette, hogy megint magára húzza a híres jelmezt.


A 39 éves Cavill az Instagramon számolt be róla, hogy találkozott a DC stúdió társelnökeivel, Gunn-nal és Peter Safrannal, akiktől megtudta, hogy mégsem ő alakítja majd Supermant. "Nem a legjobb hír, de ilyen az élet" - idézte a The Guardian a színészt, aki hangsúlyozta, hogy tiszteletben tartja a stúdió döntését, és minden jót kíván Gunn-nak és Safrannek az univerzum építéséhez, amibe belefogtak.


A rajongóit posztjában azzal vigasztalta, hogy ő ugyan nem ölti többé magára a köpenyt, de jó szívvel gondol régi filmjeire, és Superman azért mindig ott lesz nekik.

Gunn egy közleményében arról beszélt, hogy Supermannek azt a korszakát akarja feldolgozni, mikor még Clark Kentként a Daily Planet riportere volt.

Hangsúlyozta, hogy nagy rajongója Henry Cavillnek, és megbeszélésükön számos izgalmas lehetőség került szóba esetleges jövendőbeli közös munkáikkal kapcsolatban.