A kártérítés teljes és pontos összege még nem ismert, mert a bíróság jövő héten további büntetési tételeket szabhat ki. A Haggist feljelentő nő azt állította, hogy a rendező 2013-ban egy filmes rendezvény után megerőszakolta őt New York-i lakásában. Haggis a bíróság előtt elismerte, hogy szexuális kapcsolata volt a nővel, de azt hangoztatta, hogy az kölcsönös beleegyezésen alapult. A panaszos nő ügyvédje az ítélethirdetés után azt mondta, ügyfele és a MeToo-mozgalom hatalmas győzelmeként értékeli a Haggisre kiszabott büntetést.
A rendező ügyvédje ugyanakkor megdöbbenésének és csalódottságának adott hangot, és azt állította, hogy védence nem részesült korrekt eljárásban
- adta hírül a People.com hírportál.
A nagyjából három hétig tartó eljárás során több olyan nőt is meghallgattak, akik szintén azt állították, hogy az 1996 és 2015 közötti időszakban Haggis szexuális kapcsolatra kényszerítette őket. A 69 éves filmrendező ellen a nyáron Olaszországban is eljárás indult, miután egy fiatal nő nemi erőszak miatt feljelentést tett ellene.
Haggis forgatókönyvíró, filmproducer, valamint filmes és televíziós rendező.
Az Oscar-díjat 2006-ban kapta meg a Ütközések című filmdrámája rendezéséért. Ő írta a Millió dolláros bébi és a Casino Royale forgatókönyvét. A Harvey Weinstein-botrány során több nő is szexuális zaklatással vádolta meg, de ő ezeket a vádakat tagadta. Harvey Weinsteint, Hollywood egykori egyik legbefolyásosabb filmmogulját 23 éves börtönbüntetésre ítélték 2020-ban, miután számos alkalmazottja és sok színésznő vádolta meg szexuális visszaéléssel, zaklatással, egy színésznő pedig szexuális erőszakkal is.