Bemutatták Emma Stone görög némafilmjét

film Horizontal
Actress Emma Stone arrives for the screening of the film "The Favourite" presented in competition on August 30, 2018 during the 75th Venice Film Festival at Venice Lido. (Photo by Filippo MONTEFORTE / AFP)
Vágólapra másolva!
Pénteken tartották Athénban a görög rendező, Jorgosz Lanthimosz fekete-fehér némafilmjének premierjét, amelynek női főszerepében az Oscar-díjas Emma Stone látható.
Vágólapra másolva!

A Bleat című 30 perces kisjátékfilmet még 2020-ban forgatta Lanthimosz a görögországi Tinosz szigeten. A filmben, amely az élet és halál körforgását egy görög pár életén keresztül ábrázolja, Emma Stone és a francia Damien Bonnard alakítja a főszerepet. A többi szerepre a szigeten élők közül válogattak amatőr színészeket.


A filmet a Görög Nemzeti Operában vetítették május 6. és 8. között élő zenekari kísérettel, akárcsak a némafilmek aranykorában.

A 48 éves Lanthimosz 2018-ban együtt dolgozott Emma Stone-nal A kedvenc című kosztümös vígjátékában, amely a 18. századi angol királyi udvarban játszódott.

Már egy újabb produkciójuk is született: a Poor Things című filmet, amelynek már az utómunkái zajlanak, Frankenstein-variációként jellemezték.

- mesélte a pénteki bemutató előtt Stone a közös munkáról. A Bleat a Görög Nemzeti Opera és a NEON kulturális szervezet megbízásából készült, amely élő zenekari zenével kapcsolja össze a művészek munkáit. A film Bach művein alapuló zenéjét Knut Nystedt és Toshio Hosokawa szerezte.