Az elsőtől a leghosszabbig: ezek a filmtörténet legemlékezetesebb csókjelenetei

Star Wars: A Birodalom visszavág
Vágólapra másolva!
Egy filmes csókot sok minden emlékezetessé tehet: a szereplők, a körülmények, a spontaneitás, a csókot megelőző vagy követő párbeszéd, a szenvedély... Összeállításunkban elsősorban a csók film- és kultúrtörténeti jelentősége alapján válogattunk – meglehet olykor a mai néző által kevésbé ismert alkotásokból is –, olyan filmekből, amelyek letörölhetetlen rúzsnyomot hagytak a tömegkultúrán.
Vágólapra másolva!

A csókot követő legjobb egysoros: Star Wars: A Birodalom visszavág (1980)

A SW-saga keletkezési idejét tekintve második, történetének kronológiájában ötödik sorfilmjében hangzik el a filmtörténet egyik legegyszerűbb, mégis ikonikus, végtelenségig férfias egysorosa: "Tudom". Han Solo (Harrison Ford) nyugtázza így Leia hercegnő (Carrie Fisher) érzelmes csókkal megpecsételt szerelmi vallomását, mielőtt a férfit Vader nagyúr (David Prowse) parancsára hibernálják Felhőváros karbonitfagyasztójában.

Akár cinikusnak is tűnhetne ez a tömör nyugtázás, de Harrison Ford eltökélt, szerelmes tekintete (John Williams nagyívű zenéjének kíséretében) a 9 részre duzzasztott űropera és a korszak egyik legromantikusabb pillanatává varázsolja a jelenetet. Eleve hosszú és rögös utat kellett bejárnia a westernek világából az űrbe szalasztott Solo kapitánynak, hogy elnyerje a nő szívét. Mert a hercegnő dacból először tulajdon ikerfivérét csókolja meg (persze a vérkötelék csak a következő epizódból derül ki), majd kijelenti, hogy előbb csókolózna egy vukival, mint a galaxis legdörzsöltebb csempészével (némi utalással A majmok bolygójá-ra, feltéve, hogy a hatalmas Csubakkában a néző főemlőst vél felfedezni), aki néhány csillagközi kalandjelenettel később erőszakkal ejti meg az első csókot – hogy végül, Felhővárosban mégis kiderüljön, jól sejtette, a nő viszonozza érzelmeit.

A másodvirágzás csókjai: Becéző szavak (1983)

James L. Brooks 5 Oscar-díjas filmjében az akkor 49 éves Shirley MacLaine erélyes özvegyasszonyt alakít, aki képtelen elszakadni lányától (Debra Winger) – az pedig, hogy szabaduljon a számára terhes anyai kontroll alól, feleségül megy egy fiatal egyetemi tanárhoz (Jeff Daniels), akivel másik városba költöznek. Ám amikor a háromgyerekes családanya boldogságát beárnyékolják a pénzügyi nehézségek, valamint férje viszonya egy másik nővel, ismét az anyjára támaszkodik, aki eközben egyre közelebb engedi magához új szomszédját, a nyugalmazott, hedonista űrhajóst (Jack Nicholson).

Az alakításáért egyaránt Oscar-díjjal kitüntetett MacLaine és Jack Nicholson a nehezen megtalált és még nehezebben megtartott újbóli szerelem egyik legjobb filmes párosa – szerelmi vívódásukat két (egy tolakodással elrontott és egy kölcsönösen szenvedélyes) csókjelenet is emlékezetessé tette.

A leghosszabb: Rebellisek (2005)

Josh Stolberg kritikai és jegypénztári értelemben egyaránt bukásra ítélt, máskülönben meglehetősen szórakoztató tinivígjátékának végefőcíme alatt látható a filmtörténet (eddigi) leghosszabb, 6 perc 44 másodpercig tartó csókja. De nem ez a film igazán kreatív csókjelenete, hanem amikor a két kamasz főszereplő (Stephanie Sherrin és Gregory Smith) mintegy három percben megidézi az általuk (életkoruk miatt) legemlékezetesebb csókjeleneteit: John Cusack és Ione Skye esőben előadott rövid mutatványát a Mondhatsz bármit-ból (1989), a Tizenhat szál gyertya (1984) születésnapi csókját, a Változó világ (1982) medencés fantáziajátékát és a Susi és Tekergő (1955) című Disney-rajzfilm spagettievős romantikáját.

Ugyanakkor a filmvégi, Guiness-rekordot tartó közel 7 perces jelenet csak a játékidő szempontjából számít a leghosszabb csóknak. Ha ugyanis a történetben eltelt időt vesszük, akkor Buster Keaton és
Edward F. Cline 1922-ben bemutatott kéttekercses vadnyugati burleszkje, A sápadtarcú tartja a leghosszabb filmes csók rekordját. A véletlenül az indiánok közé keveredett, a törzs tiszteletét kivívó lepkegyűjtő történetének végén Keaton megcsókolja a szépséges indiánlányt alakító Virginia Foxot, majd a jelenetet egy képközi inzert szakítja meg, amely tudatja, közben eltelt két év, s amikor ismét visszatér a kamera Keatonékre, még mindig ugyanabban a pózban csókolóznak.

10+1: Cinema Paradiso (1988)

Giuseppe Tornatore a legjobb idegen nyelvű film Oscar-, BAFTA- és Golden Globe-díjaival kitüntetett alkotásának középpontjában két nagy szenvedély áll: a főszereplő, rendezővé lett Salvatore a mozi, és kamaszkori barátnője, Elena iránt táplált örök szerelme. Kevés film köti össze ilyen felemelően az élet valósága és a film illúziója iránti vonzalmat. A film végén a befutott római rendező megkapja gyerekkori barátja, mentora búcsúajándékát: a szicíliai kisváros mozigépészének temetésére hazalátogató Salvatore – miután végignézi, hogyan dózerolják le gyermekkora legfontosabb helyszínét, a Nuovo Cinema Paradiso mozit, hogy átadja a helyét egy parkolónak – egy filmtekercset kap, amin a falu plébánosa által kivágatott csókjelenetek (és egyéb "pornográf" képsorok) vannak összegyűjtve (a 47 pajzán jelenetből összeollózott filmszalagot már a római vetítőben elindító gépészt maga Tornatore alakítja, egyértelművé téve egyébként is önéletrajzi áthallásoktól hemzsegő művének személyes indíttatását).

A Cinema Paradiso – a nemrég meghalt Ennio Morricone könnyfakasztó zenéjével kísért – zárójeleneténél szebben azóta sem foglalta össze semmi azt, amivel a mozgókép 130 éve próbálkozik: élünk, küszködünk és meghalunk, de ha szerencsénk van, közben szenvedélyesen szeretünk.