Apró mesék: angolszász thriller a magyar történelem homályzónájából

apró mesék
Vágólapra másolva!
Köbli Norbert és Szász Attila sikeres tévéjátékaik (A berni követ, Félvilág, Örök tél) után elkészítették első közös mozifilmjüket. Hasonlóan a televíziós alkotásaikhoz, az Apró mesék is a huszadik századi történelem egyik homályzónájába kalauzolja nézőit.
Vágólapra másolva!

Ezúttal a második világháború utáni zűrzavaros hónapok idején játszódik a cselekmény. Budapest romokban, az utcákon mindennapos a nyilasok lincselése, a szovjet hadsereg kérdés nélkül munkaszolgálatra viszi azt, aki papírok hiányában nem tudja igazolni személyazonosságát. Egy szélhámos, bizonyos Hankó Balázs (Szabó Kimmel Tamás) az újságok apróhirdetéseit böngészi, majd az alkalmasnak tűnő áldozatokkal kosztért-kvártélyért elhiteti, hogy együtt szolgált hozzátartozójukkal a Don-kanyarban. Ügyesen férkőzik az emberek bizalmába, akár egy jó pszichológus és vásári jós keveréke, és mindig ugyanazt meséli, ugyanoda futtatva ki a történetet: a frontról megszökött katonatárs egy hős volt. Egyszer mégis rossz embert próbál átverni, ezért menekülnie kell, aztán a vonatról is le kell ugrania, valahol Szekszárd és Bárányfok között, s a gemenci rengetegben kóborolva találkozik Judittal (Kerekes Vica) és a fiával, Virgillel (Tóth Bercel), a helyi vadász, Bérces Vince (Molnár Levente) családjával. Bércesnek nyoma veszett Belgrádnál, Hankó pedig megpróbálja kihasználni a helyzetet, és ugyanezt teszi Judit, majd a visszatérő Bérces is.

Apró mesék (Szabó Kimmel Tamás és Egyed Attila) Forrás: Vertigo Média

Az Apró mesék feszes thriller, komor film noir némi romantikával megfűszerezve, Köbli Norbert logikailag is feszes, minden részletében hitelességre törekvő forgatókönyvéből, Szász Attila kiváló rendezői vezényletével, az operatőr Nagy András lenyűgőző, festői képeivel, és a magyar filmjátszásban kiemelkedően hiteles alakításokkal. Ám gyökerei inkább a brit és amerikai alkotásokban keresendők, az Apró mesék a magyar filmművészeti hagyományokra csak elvétve alapoz, ami persze egy jól tipizálható műfaji film esetében korántsem hiba. A Köbli-Szász alkotópáros korábban is azzal feszegette a tévéjátékos kereteket, hogy angolszász zsánerfilmes mintákat követve meséltek konkrét huszadik századi történeteket, a hétköznapi hősök, a "kisemberek" sorsán keresztül igyekeztek láttatni a nagy egészet, legyen szó 1956-ról (A berni követ), a Monarchia végnapjainak dekadenciájáról (Félvilág) vagy a Gulágról (Örök tél). Köbli Norbert pedig már régóta, a pazarul megoldott ÁVÓ-s thriller A vizsga (2011, rendezte: Bergendy Péter) óta kísérletezik ilyesmivel (a felsoroltakon kívül ilyen volt még a Szabadság - Különjárat, a Szürke senkik, az Árulók és a Trezor is).

Az Apró mesék műfaji játékában tehát nem is az a szembetűnő, hogy a magyar történelem adott periódusát igenis lehet (a melodrámán és vígjátékon túl) feszültségre alapozó műfajban megközelíteni, hanem az, hogy Köbli és Szász korábbi filmjeinél jóval több a konkrét, jól felismerhető filmes utalás. Már a régies tipográfiájú, a nyegyvenes-ötvenes évek brit és amerikai alkotásait idéző főcím, az ahhoz kapcsolt koridéző (leginkább Rózsa Miklós és Bernard Herrmann filmkompozícióiból táplálkozó) zene és az első beállítások arról árulkodnak, hogy az alkotók jól ismerik a korszak (és a korszak idején játszódó) noirjait, bűnügyi és kémfilmjeit, de az csak később derül ki, mennyire profin építkeznek ebből az ismeretanyagból (tegyük gyorsan hozzá: Köbli Norbert filmkritikusként, majd filmforgalmazóként dolgozott, mielőtt főfoglalkozású filmírónak állt).

Az Apró mesék feszültségalapozó budapesti jelenetei egyebek mellett például az 1949-es, a közvetlenül a második világháború utáni Bécsben játszódó brit thrillert, A harmadik ember-t idézik (de kicsit távolabbról emlékeztetnek a világégés utáni első német drámára [A gyilkosok köztünk vannak, 1946] és Tom Tykwer ugyancsak hollywoodias, a harmincas években játszódó bűnügyi sorozatára [Babylon Berlin] is), a felütés pedig nyomokban az Alfred Hitchcock bemutatja című tévészéria egyik epizódját (The Long Shot, 1955) idézi. A gemenci cselekményszál többfenekű suspense-érzetének megteremtéséhez pedig olyan alkotások szolgál(hat)tak mintául, mint a James M. Cain regényeiből készült Gyilkos vagyok (1944) és A postás mindig kétszer csenget (1946), a Valakit megöltek (1944), a Sötét vizeken (1944) vagy sokkal későbbről: a Tű a szénakazalban (az 1981-es brit filmben egy náci kém férkőzik egy családanya bizalmába egy skóciai zord szigeten).

De a legszebb és legkonkrétabb filmes utalás J. Lee Thompson remekéhez, az 1962-es Rettegés foká-hoz kapcsolódik, ahol minden adott a cseles főhajtáshoz: a vízpart, hogy (a legösszetetebb alakítást nyújtó) Molnár Levente erősen hasonlít Robert Mitchumra, s hogy a két zeneszerző, Pacsay Attila és Parádi Gergely jól felismerhetően kicsengetik Bernard Herrmann hátborzongató muzsikáját.

Apró mesék Forrás: Vertigo Média

Persze, az angolszász idézetek mellett akadnak európai (például a szintén M. Cain-adaptáció Megszállottság) és magyar (Valamit visz a víz, Ház a sziklák alatt) előzmények is, de ezek nem annyira a formanyelvet illetően, sokkal inkább a cselekmény erkölcsi dimenziójában és a magyar történelmi hitelesség szempontjából érvényesülnek. A hazai vonatkozások közül a legizgalmasabb a finoman és elegánsan lebegtetett utalás Makk Károly (Tatay Sándor által saját novellájából írt) filmjére, a szintén ebben az időben játszódó Ház a szilák alatt-ra. Merészen: az Apró mesék egy másik műfajban gondolja tovább Tatay novelláját (ha már irodalom: M. Cain szűrőjén keresztül), azt, hogy mi történhet a vadásszal és a gyilkos feleségével, miután Kós Ferencet elviszik a csendőrök. Igaz, Makk filmjében is ott a noir feszültsége, ahogy az Apró mesék sem nélkülözi a társadalmi és lélektani drámát (és azért egy fontos formanyelvi hasonlóság: Szász éppenolyan hatásosan váltogatja a fojtogató közeliket és a vergődő bezártság érzetét csak erősítő totálokat, mint Makk a Ház a sziklák alatt-nál).

Apró mesék Forrás: Vertigo Média

Az Apró mesék összességében az utóbbi évek legjobb hollywoodias magyar (bűn)filmje, egyúttal az elmúlt évek egyik legizgalmasabb magyar történelmi alkotása. És a Köbli-Szász alkotópáros eddigi legjobb dolgozata, még akkor is, ha úgy fest, ezúttal a műfaji játékkedv indokolta a történelmi kor szellemidézését, s nem fordítva, mint tévéjátékaik esetében. Az Apró mesék némi változtatással ugyanis napjainkban is működőképes lenne. Ez pedig azt is jelzi, az alkotókban nagy az igény, hogy ne ragadjanak meg a lassan rájuk csontosodó történelmi témáknál, és kipróbálják magukat más terepen is. Kizárólag az Apró mesék alapján: képesek rá.