Ma 80 éves Francis Ford Coppola, A Keresztapa rendezője

Marlon Brando A Keresztapá-ban

80 éves Francis Ford Coppola, a hetvenes évek Hollywoodjának egyik leginkább emblematikus alakja, olyan filmek (remekművek) rendezője, mint A Keresztapa-trilógia, a Magánbeszélgetés, az Apokalipszis most és a Drakula. Producerként sem jelentéktelen: olyan filmek fölött bábáskodott, mint George Lucas THX 1138 és Amerikai graffiti című korai alkotásai, melyek nélkül talán a Star Wars sem létezne. Az életműve jól dokumentált, mivel A Keresztapa és az Apokalipszis most az amerikai filmtörténet legfontosabb klasszikusai közé tartoznak. Valami titka viszont mégis maradt a munkásságának: A Keresztapa és az Apokalipszis most nemcsak klasszikusnak, de kultfilmnek is számítanak, és annak, hogy mitől lesz egy film kultikus, nincs receptje (a közvélekedés szerint), mert ha lehetne tudatosan ilyen filmet készíteni, mindenki csinálná. Nagyon kevés rendező készített több kultklasszikust is, a nagy filmművész, Coppola nyilvánvalóan ráérzett valamire.

Ha összevetjük, az Apokalipszis most dramaturgiája nagy átfedést mutat A Keresztapá-éval, csak a téma változott az olasz-amerikai maffiáról a vietnámi háborúra. Ezúttal nem a szervezett bűnözésben mártózhat meg a néző, hanem egy másfajta alvilágban: a háború poklában. Coppola hangoztatta:

a filmem nem Vietnámról szól, hanem maga Vietnám.

A főhős ezúttal is a normalitás megtestesítője: Martin Sheen háborús veteránja, Willard kiégettebb már a film elején is, mint Michael Corleone, de amit a küldetése során tapasztal, az még őt is megrázza. Ő is nagy utat jár be: az a feladata, hogy megöljön egy renegát ezredest, aki a hírek szerint megőrült, és egy helyi törzsből saját hadsereget toborzott. Végül Willard is alaposan megváltozik: csupa demoralizáló meglepetés éri az útja során. Találkozik a háború olyan őrültjeivel, mint a beszélő nevű Kilgore alezredes (Robert Duvall), akihez a film legkultikusabb sorai („Imádom reggel a napalm illatát”) és jelenetei is kötődnek, amilyen a szörfözéssel és A walkűrök lovaglásá-val egybekötött helikopteres támadás.

Martin Sheen az Apokalipszis most-ban Forrás: Collection Christophel

Willard eleinte nem is érti, miért vált kegyetlen zsarnokká a példás élőéletű Kurtz, de végül szinte a követőjévé válik, pont úgy, mint elődje: egy másik katona, akit szintén az ezredes megölésével bíztak meg, de helyette a hívévé vált. Amikor Willard szembekerül a célpontjával, csak akkor öli meg, amikor az ezredes már hagyja magát, sőt, mintha minden Kurtz akarata szerint történne. Ahogy A Keresztapa alkalmával, elvileg itt is happy end a zárlat, hiszen a főhős legyőzi ellenfelét, de a világ sötét oldalának megismerése ezúttal is kiábrándulással jár, és a hős végül erkölcsileg megbukik: Willard egyfelől bűnbe esik, amikor gyilkol (pont úgy, mint Michael), másrészt magával viszi Kurtz emlékiratait, megfertőzték az ezredes tanai. Ezúttal is Marlon Brando alakítja a veterán vezéregyéniséget, aki ugyancsak egy szektaszerű közösség ura: hívei között nemcsak helyi harcosok találhatóak, de például Dennis Hopper fotóriportere is. Brando karakterét mindkét filmben kiiktatják, de a főhős a helyébe lép.

Marlon Brando mint Kurtz Forrás: Collection Christophel

A Keresztapa és az Apokalipszis most világképe tehát sokban hasonlít, ráadásul Marlon Brando karaktere mindkét esetben emlékeztet arra is, amilyen maga Coppola volt a hetvenes években. A filmtörténészek szerint ő volt Új-Hollywood „mozifenegyerekeinek” ambiciózus, talán egyenesen megalomán vezéregyénisége, aki protezsáltjai élén dominálni akarta Hollywoodot. Miután A Keresztapá-val meggazdagodott, Coppola az Apokalipszis most idején hasonló túlzásokba esett, mint az őrült Kurtz ezredes: fényűzően élt, mániás depressziós módjára költekezett, túllépte a büdzsét, és összességében tető alá hozta minden idők legzűrösebb forgatását, amit tűpontosan dokumentált a filmtörténet leghíresebb werkfilmje, a Hearts of Darkness: A Filmmaker's Apocalypse. Coppola később sem volt rest saját tőkét fektetni filmjeibe, ennek köszönhette egyik első, de korántsem utolsó nagy bukását, az 1981-es Szívbéli-t.

Marlon Brando mint Kurtz ezredes Forrás: Collection Christophel

A Keresztapa és az Apokalipszis most talán részben azért is lettek – a klasszikusok közt is – kultikusak, mert egy sajátos és egzotikus miliőt mutatnak be, egyfajta szélsőséges, torz kultúrát közvetítenek: előbbi a maffiáét, utóbbi a vietnámi háborúét. Coppola utolsó sikerfilmje, az 1992-es Drakula is illik a sorba, bár ez a hattyúdal már inkább filmtörténeti kultusz(oka)t épít tovább, mivel Coppola expliciten, sőt olykor öncélúan tiszteleg benne korábbi Bram Stoker-adaptációk és a filmtörténet hajnalának klasszikusai előtt (az első némafilmektől Jean Cocteau A szép és a szörnyeteg című 1946-os filmjéig), ami azért is stílszerű, mert maga a regény is a filmművészet születése idejére datálható. A Drakula szélsőségesen megosztó film: stilizáltabb és teátrálisabb nem is lehetne, ami egyeseknek magas művészet, mások számára viszont a film nem jobb saját, külön bejáratú paródiájánál (Drakula halott és élvezi, 1995).

Keanu Reeves és Gary Oldman a Drakulá-ban Forrás: Collection Christophel

Coppola a nyolcvanas évektől napjainkig folyamatosan rendezett filmeket, amikkel viszont egyre kevesebb figyelmet keltett. Eddigi utolsó rendezése egyfajta visszatérés a debütálásához: horror Val Kilmerrel a főszerepben (Twixt, 2011). Producerként is aktív maradt, de egyre inkább átengedte a terepet a következő generációnak, köztük filmes gyerekeinek, Roman és Sofia Coppolának. Viszont 80 évesen sem adja fel: három évtized után most szeretné leforgatni a Megalopolis című, régi tervét, amit epikus sci-finek szán.