Jean-Marc Barr: Az első szexuális közösségi médiáról készítek filmet

Jean Marc-Barr a kolozsvári TIFF-en

A 17. Transilvania Nemzetkozi Filmfesztivál (beszámolóink itt olvashatóak) zárófilmje A nagy kékség volt, amit Kolozsvár főterén vetítettek le a főszereplő, Jean-Marc Barr részvételével, aki két filmet is elkísért a fesztiválra. A másik a Dolphin Man, egy új dokumentumfilm ugyanarról a Jacques Mayolról, aki Luc Besson kultuszfilmjét inspirálta, Barr pedig narrátorként jegyzi. A nagy kékség-gel befutott Barr azóta Lars Von Trier egyik kedvenc színészeként és rendezőként is ismert. Az Origónak mesélt arról, hogy miért nem lett belőle hollywoodi sztár, miért jobb Európa, mint Amerika, hogy miért rosszak a francia filmek, és hogy milyen volt a történelem első szexuális közösségi médiája. Interjú.

Még ma is játszik színházban?

Igen, a filmek mellett mindig is játszottam színpadon. 3 éve az exfeleségem feldolgozta Tolsztoj Kreutzer-szonátá-ját. Eredetileg zongorista volt, de idővel átnyergelt színészetre. Belgrádban, angol nyelven játszottuk a darabot, ami arról szól, hogy egy férfi egy vonaton elmeséli egy másiknak, hogyan ölte meg a feleségét. A történet a férfi-nő kapcsolatok nehézségéről szól egy olyan világban, ahol a nők el voltak nyomva. Az exem a feleségemet alakítja, a darabot pedig az ő új férje rendezte, úgyhogy jó kis párkapcsolati terápia. Belgrádban nagyon sikeres volt, szeptembertől Franciaországban is játsszuk.

Milyen helyzetben van a francia filmipar?

Manapság a legizgalmasabb filmek Kelet-Európából jönnek, például a törököktől, a görögöktől és a románoktól. Imádnék dolgozni Nuri Bilge Ceylannal, Jorgosz Lantimosszal és Cristian Mungiuval. A francia film most válságban van. A szakma túl akar élni, ezért a szükséges büdzsék sokszorosából forognak a filmek, hogy munkát lehessen adni a szakmabelieknek. Az ipar próbálja védeni magát akkor is, ha a termék rossz. Elvesztettük a művészfilmeket, a Netflix bedarálta a független produkciókat, úgyhogy a kapitalizmus rabszolgái lettünk.

Miért kezdett filmeket rendezni?

Régi tervem volt, de valami eredetivel szerettem volna előállni. 1995 környékén Lars Von Trier felkért, hogy legyek az ikerfiai keresztapja. Elmentem Dániába a ceremóniára, este ott aludtam, ő pedig megmutatta az Idióták-at, ami a Dogma kiáltvány szabályai szerint készült. Azt gondoltam, ha neki sikerült ennyire jó filmet készíteni ilyen egyszerű házi technikával, akkor nekem is menni fog. A Dogma-mozgalom arról szólt, hogy elhagyjunk a filmekből mindent, ami mesterséges. Volt egy filmes, Pascal Arnold, akivel már korábban is együtt akartam dolgozni, és azóta is közösen rendezünk. 2-3 hónap alatt írtunk egy forgatókönyvet, szereztünk egy nagyszerű színésznőt, Élodie Bouchez-t és egy női operatőrt. A próbák alkalmával rájöttem, hogy ki kell próbálnom a kamerázást. A forgatás első napján fogtam egy Sony 900-as kamerát, autofókuszra állítottam, és így kezdődött az első rendezésem, ez volt a Szerelmesek.

Jean-Marc Barr a kolozsvári TIFF-en Forrás: The Workaholic SRL-D/Marius Maris

Remegtem az izgalomtól, óriási blaszfémiának éreztem. Mentünk Párizs utcáin, és mindenki turistának nézett minket, így az összes statiszta ingyen volt. Hihetetlen szabadságot éreztem ahhoz képest, amit megszoktam, olyannyira, hogy úgy gondoltam, egy egész trilógiát kell a szabadság témája köré kerekítenem. A Szerelmesek a szerelem szabadságáról, a trilógia második része, a Túl sok hús a szex szabadságáról, a harmadik, a Könnyűnek lenni pedig a lélek szabadságáról szól. A Túl sok hús-t Illinois államban, apán szülővárosában forgattuk, a Könnyűnek lenni-t pedig Indiában. Három év alatt három filmet készítettünk. Utazgattunk a világban, épp olyan naivan, mint a legelső filmkészítők a XIX. század végén. A szakmának persze nem tetszett, amit csináltunk, szerintük olyan nincs, hogy egy filmstáb hat főből áll, de nekünk nem volt pénzünk több embert felvenni. Ahogy az angolok mondják,

fingottunk a templomban.

Miért dolgozik társrendezővel?

Nehéz munka filmet készíteni. Pascal forgatókönyvíró volt, amikor megismertem, és hamar rájöttünk, hogy hasonló ambícióink vannak. Ő tősgyökeres francia, nálam sokkal jobban ismeri a helyi filmszakmát. Ketten írtuk, rendeztük, gyártottuk, sőt vágtuk is a filmjeinket, amit csak lehetett, mindent mi csináltunk, mindenhol ott van az ujjlenyomatunk. Hat filmet készítettünk együtt, most próbáljuk összehozni a hetediket, és nagyon nehéz dolgunk van. Lehet, hogy meg kellene próbálnom egyedül rendezni, de baromi lusta vagyok. Én pár hónap munka után szeretek ugyanennyit pihenni, számomra ez a luxus.

Mi ez az új projekt, amelyen Pascal Arnolddal dolgozik?

A történelem első szexuális közösségi médiájáról szól, az 1930-as években játszódik Franciaországban. Az újságokban hirdették, hogy aki belép egy bizonyos társaságba, az megkapja levélben az összes többi tag címét. Ha egy tag bekopogott egy ilyen címre, az ott lakónak be kellett őt invitálnia, ami gyakran szexet jelentett, függetlenül nemtől, rassztól vagy attól, hogy hadirokkant volt-e az illető. Két észak-francia asztalos a főhősünk, akik felfedezik maguknak ezt a társaságot, és elkezdik végigjárni a tagokat. A korszak szexualitásáról szól a projekt, arról, hogy a franciák már akkor is megpróbálták felforgatni a hagyományos nemi szerepeket, a férfi-nő viszonyokat és házasságokat. Ez volt a korabeli Tinder és Grindr, pedig egy 1930-as években élő franciának azért nem lenne könnyű elmagyarázni, hogy mik ezek.