Ennio Morricone: a római cowboy

Egy maréknyi dollárért, A Jó, a Rossz és a Csúf, Volt egyszer egy Vadnyugat, Nevem: Senki, A Profi, A misszió, Aki legyőzte Al Caponét, Őrület, Cinema Paradiso, Sorstalanság, Aljas nyolcas... Felsorolni is lehetetlen a most 90 éves Ennio Morricone legjobb filmzenéit: pályafutása alatt több mint 500 mozgóképhez komponált, többnyire feledhetetlen muzsikát. 1955-ben még „szellemíróként”, 1961-től már a saját nevén jegyezte a filmek zenéit, de az áttörésre még három évet kellett várnia: ekkor indult gyümölcsöző munkakapcsolata az italowestern pápájával, Sergio Leonéval. Együtt megújították a western műfaját, Morricone merőben új hangzást adott a lőporos műfajnak. Félezer filmzenéjének csak egytizedét teszik ki a vadnyugati témák, mégis, 2016-ban épp egy westernért kapta meg a legjobb filmzene Oscar-díját.

Az amerikai filmekhez végzett munka hamar meghozta gyümölcsét: 1978-ban Oscar-díjra jelölték (első alkalommal) Terrence Malick Mennyei napok című drámájáért. Különös jelölés volt ez, ugyanis a zenéhez elég határozottan közelítő Malick alaposan megvagdosta Morricone témáit, a komponista egész jelenetsorokhoz írt tételeiből félperces, vissza-visszatérő zenei motívumokat tartott meg (bizonyos tételeket pedig ki is dobott). Sőt. Morriconét arra utasította, hogy a kísérőzene főtémáját Camille Saint-Säens Az állatok farsangja című fantáziája, azon belül is az Akvárium című etűd alapján alkossa meg. Később a rendező képtelen volt eltávolodni Saint-Säens eredetijétől (elvégre a mű nagyban inspirálta a film képi világát is), ezért aztán a főcímhez is inkább azt használta fel.

Mennyei napok (Richard Gere és Brooke Adams) Forrás: AFP

De nem csak amerikai rendezőkkel járt pórul. A Georges Lautner rendezte A Profi (1981) című francia akciófilmhez írt zenéje talán az egyik legismertebb témája. A bosszúálló titkosügynök sztoriját elregélő film híres muzsikájának főtémáját, a Chi mai-t eredetileg a Maddalena című, Jerzy Kawalerowicz rendezte erotikus évődéshez írta, majd ebből készített is egy afféle diszkóverziót. Jean-Paul Belmondo e dal miatt kérte, hogy Morriconét bízzák meg A Profi zenéjével. Ami ebben az esetben leginkább saját maga szolgai másolása volt a komponista számára, ráadásul a kész filmben, néhány momentumot leszámítva, az eredeti zenét a Chi mai diszkós változatára cserélték.

Hiába hozott újabb népszerűséget Morriconénak A Profi, innentől kezdve alaposabban megnézte, kivel dolgozik együtt. 1986-ban Roland Joffé A misszió című kosztümös filmjéhez nagyívű, páratlanul kifinomult, felemelően szép zenét írt. Pályafutásának talán legjobb filmzenéjét. Másodszor is Oscar-díjra jelölték, de alulmaradt Herbie Hancockkal szemben. Az amerikai jazzista díját évekkel később is lopásnak nevezte, elismerve Hancock hangszerelési bravúrját, de rávilágítva, hogy a Jazz Párizsban zenéi között elvétve akadt eredeti, a filmhez készült szerzemény (persze, a Mennyei napok és az Aljas nyolcas is hasonló eset, és a döntés nem a zeneszerzőket minősíti).

A misszió megváltást hirdető muzsikájához nem mérhető, de hasonlóan emlékezetes zenét komponált Brian DePalma Aki legyőzte Al Caponét című 1987-es gengsztermozijához (újabb Oscar-jelölés), majd egy évvel később Polanski Őrület-éhez, s ugyanekkor vállalta el Giuseppe Tornatore, a mozihoz írt szerelmi vallomásának, a Cinema Paradiso zenéjét. A végeredmény ismét gyönyörű és mély (érdesebb lelkűek szerint: giccses) téma lett, nem véletlen, hogy Tornatore azóta csak Morriconét hívja komponálni (Koltai Lajossal két Tornatore-filmen dolgozott együtt a komponista, az operatőr nem véletlenül kérte fel rendezői bemutatkozása, a Sorstalanság zenéjére).

Morricone életműve filmekben és műfajokban is páratlanul gazdag, mégis, pályafutása méltatásakor folyamatosan kitüremkedik a western. Ennek oka (a korábban már sejtetett okok mellett) az is lehet, hogy legtöbb szerzeménye a korábbi westernjeiben is megállná a helyét. Nem is szólva arról, hogy például a krimi és az akciófilm ős- és hősmítosza a westernből ered, s Morricone életművében e három műfaj esetében a filmtörténeti folytonosság kihallatszik. Ennek alátámasztásához elég Sergio Leone utolsó filmjére, a monumentális Volt egyszer egy Amerika... című gensztereposzra (1984) gondolni. Leone filmjének motívumai, a hősök motivációja, világképe a westernből származik, s ezt csak hangsúlyozza Morricone muzsikája.

Vagy épp az Oscart elhozó Aljas nyolcas esetében: A dolog és az Ördögűző 2. horrorjaihoz írt Morricone-zenék megállják a helyüket Tarantino westernjében is. Akárhogy is tiltakozik Ennio Morricone: ő Róma legnagyobb élő cowboya.