Több mint egymilliárd forinttal dobták meg a Viszkist

Ambrus Attila, Viszkis
Vágólapra másolva!
Megvalósulni látszik Andy Vajna egyik álma. A filmügyi kormánybiztos három évvel ezelőtt beszélt arról az Origónak, hogy állandóan próbálja hazacsábítani Antal Nimródot, és meggyőzni arról, hogy érdemes magyar filmet forgatnia. A 2003-as Kontroll óta Amerikában dolgozó rendező tavaly nyáron haza is jött, és megírta a Viszkis rablóról szól nagyjátékfilm forgatókönyvét, aminek a megvalósítására most 1,1 milliárd forint gyártási támogatást szavazott meg a Filmalap. A szervezet fennállása óta ennél több pénzt eddig csak egyetlen filmre, Herendi Gábor Kincsem-jére adtak. Antal NimródFotó: Pozsonyi Jankamiddleon42882848 A Viszkis forgatása május végén kezdődik, a Filmalap sajtóközleménye szerint Antal egy látványos és izgalmas filmben szeretné elmesélni a rendszerváltás utáni Magyarország leghírhedtebb bankrablójának történetét. Célja továbbá, hogy megmutassa, hogy miként emelt a média bulvárhőssé egy bűnözőt, illetve az események mögé tekintve Ambrus Attila személyiségének változása és az elfogása utáni nyomozás részleteinek bemutatására is vállalkozik a film, mely a valódi eseményeket fikciós elemekkel keveri. A rendező szándékai szerint a Viszkis a műfaji sokszínűségének köszönhetően, a humort, a látványos akciójeleneteket sem nélkülöző szórakoztató és közönségvonzó alkotás lesz. A sztori kialakításához segítséget nyújtott Ambrus is, akivel Antal Nimród még 2013-ban véletlenül találkozott egy vásáron, ahol az egykori bankrabló saját kerámiáit árulta. Egyelőre nem jelentették be, hogy ki játssza majd a címszereplőt, ez csak a forgatás kezdete előtt nem sokkal fog kiderülni. Nagy Zsoltot szokás a tökéletes választásnak tartani, bár némi problémát okozhat, hogy a Viszkis 25 évesen kezdte meg a bűnözői pályafutását, a Kolorádó Kid-ből és A vizsgá-ból ismert színész pedig a jövő hónapban tölti be a negyvenet. Ő amúgy korábban a Kontroll-ban és a Posztkatona című rövidfilmben is már dolgozott együtt Antallal.  Nagy Zsolt a Terápia című tévésorozatbanFotó: Vermes Kata - HBOmiddleon15781048 Amikor pár hete a Twitteren megfuttattam a kérdést, hogy a harminc körüli magyar színészek közül kiből lenne jó Viszkis, többek között Király Dánielt, Krisztik Csabát, Rusznák Andrást és Simon Zoltánt említették a követőim. Ha önnek van egyéb remek ötlete, feltétlenül írja meg kommentben! A filmet 130 különböző helyszínen forgatják majd, többek közt olyan erdélyi vidéken is, amelyhez Ambrus Attilának számtalan személyes élménye kötődik. Az operatőr Szatmári Péter (Liza, a rókatündér, Kincsem), a látványtervező Hujber Balázs (Liza, a rókatündér, A vizsga) lesz, a Viszkis a tervek szerint 2017 tavaszán kerül a mozikba. Ha a Star Warst fikázná, akkor lehet, hogy válnék - podcast Antal Nimróddal, amiben sok szó esik a Viszkis-filmről ishttp://www.origo.hu/filmklub/blog/interju/exkluziv/20151022-ha-a-star-warst-fikazna-akkor-lehet-hogy-valnek-antal-nimrod-podcast-a-viszkis-kontroll.htmlKiderült, mikor láthatjuk Antal Nimród Viszkis-filmjéthttp://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20160224-kiderult-mikor-lathatjuk-antal-nimrod-viszkis-filmjet.htmlAntal Nimród filmet csinál a Viszkis rablórólhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20150313-antal-nimrod-a-viszkis-rablorol-csinal-filmet-ambrus-attila-andy-vajna.html
Vágólapra másolva!