Bénázgatunk, de vagyunk

Pont 2013 elejére fogytak el a magyar filmek a mozikból - nem is volt idén Filmszemle. Az új támogatási rendszer égisze alatt indult filmek közül eddig még csak pár érett be. Éledezik a szakma, de nem könnyű egy új szisztémában megtanulni újra járni. Az idei év így sem volt tanulságok nélküli. Ki gondolta volna, hogy megkörnyékezzük az Oscart, vagy hogy a nézők juszt is kíváncsiak a meleg Csányi Sándorra? Nem is rossz indítás. 

Idén egy magyar film sem került fel a listánkra az év huszonöt legemlékezetesebb filmélményei közé. Pedig korábban mindig akadt egy, nem udvariasságból. Most nem rendültünk meg A nagy füzet-től, csalódottan néztük az Isteni műszak-ot, a Coming out-tal szemben pedig pláne voltak fenntartásaink. De a dokumentumfilmek vagy a tévéfilmek sem hagytak bennünk mély nyomot, pedig azok legalább a saját céljukat teljesítették. Mégis ez már bíztató év volt. Egyik film sem volt nézhetetlenül rossz vagy vállalhatatlanul béna.

A nagy füzet Forrás: A Company Hungary

Úgy tűnik, ez a legfontosabb előrelépés: kezd alapvető elvárás lenni a szakmai minőség. Lehet, hogy elérni még kihívás, de legalább már mindenkiben megvan az igény a profizmusra. Súlyos árat fizetett a szakma azért, hogy ezt évekre elfelejtette: elvesztette a közönségét. Most lehet érte teperni. Persze vannak olyanok, akik szerint a koncepció mentség a kivitelezés hiányosságaira, és akik a pénztelenséget úgy vállalják fel, hogy kérkednek vele. Mint az Elment az öszöd vagy a Cycle, két idei premier, amiket csak jóindulattal nevezhetünk filmeknek. Az előbbit talán úgy se.

Az egyetemisták szkeccsfilmje, a Nekem Budapest is azt mutatja, hogy a professzionalizmust elsajátítani hosszú munka, aminél már csak egy nehezebb dolog van: az önkifejezés. Talán ha az egészet nem vásznon mutatják meg, hanem az interneten, jobban jártak volna. Bár legalább az ambíció és a lendület átjött.

Nekem Budapest Forrás: Cirko Film

A Filmalap által támogatott első három játékfilmet már több is összetartotta. A nagy füzet, az Isteni műszak és a Coming out is végiggondolt, kidolgozott művek. Igazi filmek, nem csak a rendezőjük gondolja őket annak. Van elejük, közepük, végük, egységes képi világuk, tartalmuk és üzenetük, értékelhető színészi alakításaik, tele vannak ötlettel. Ez még nem jelenti azt, hogy jó filmek. Csak azt, hogy tisztességesek.

Ugyanez igaz az idei tévéfilmekre is, a Szabadság különjárat, a Hőskeresők és A legyőzhetetlenek korrekt iparosmunkák. Olyanok, amikre évek óta vártunk. Nem megváltani akarják a világot, csak elmesélni egy történetet. Ez is bőven elég, ha jól csinálják. Jobb helyeken ilyen tévéfilmekből hetente kettő lemegy a közszolgálati tévén, és a rendezők két játékfilm között ezeken gyakorolnak. A háromból kettő ráadásul a történelmünknek egy-egy fontos szeletét vizsgálja, amivel nem ártana többet foglalkoznunk.

A legyőzhetetlenek és a Szabadság különjárat plakátja Forrás: MTVA

Ezzel a szándékkal készült az idei két dokumentumfilm is, ami mozibemutatót ért meg: a Regina és az Elhallgatott gyalázat. Mindkettő második világháborús sztorikat mesél el, és bizonyítja, hogy még mindig vannak elképesztő, feltáratlan történetek a korszakból. Az egyik még fellelhetett szemtanúkat, akiket megszólaltathatott, sőt, szembesíthetett, a másik viszont csak feljegyzésekre támaszkodhatott, ami egy sajátos filmes formát eredményezett.

De a szándék közös: nem hagyják, hogy a múltnak ezek a darabkái elvesszenek, és mai filmes eszköztárral vágnak neki a feldolgozásuknak. A dokumentumfilm már rég nem azt jelenti, hogy komponálatlan képekben, alig érthető tolmácsolásban rögzítik a “valóságot”, amibe bűn lenne beavatkozni.Ezeken a szabályokon már évekkel ezelőtt túllépett a műfaj, és szerencsére a hazai filmesek is.A Regina költőibb, mint egy klasszikus dokumentumfilm, az Elhallgatott gyalázat egy nagyon igényes televíziós műsorra emlékeztet, de mindkettő partnernek tekinti a nézőt, és sajátjának a történelmet.

Lehet mondani, hogy A nagy füzet nem ért a nyomába annak, amit Agota Kristof teremtett a regényben, lehet találni benne részleteket, amik nem tökéletesek. De végre láttunk hiteles gyerekszínészeket, akik nem tűntek idomított állatkáknak. Molnár Piroska végre megint egy hozzá méltó szerepet kapott, és valahára Kiss Diána Magdolnáról is kiderült, milyen átütő jelenség (Mundruczó Kornél A Frankenstein-terv-ében ez még nem jött át). És ki ne örülne a Kristály Glóbusznak, amit Karlovy Vary-ból hozott el, vagy annak, hogy az elmúlt 24 évben ez a magyar film került a legközelebb az Oscar-díjhoz.

Az Isteni műszak is inkább ígéretes kezdés, mint elvetélt vállalkozás volt, de egy fokkal még ígértesebb lett volna, ha több van benne a kezdők bátorságából. De még így is szembetűnő, hogy Bodzsár Márk képes egy egységes világot teremteni, van ízlése, stílusérzéke, és van humora. Még nem elég következetes, nem egyenletes a teljesítménye, nem minden színészválasztása jön be, nem minden jelenete működik, de minden második legalább igen. És nem kell mindenkinek elsőre nagyot dobni. Itt inkább az volt a probléma, hogy a Filmalap első igazi filmjeként óriási figyelem, és túlzott elvárások nehezedtek rá. Túl sok reklámfelületet biztosítottak neki, túl sok moziba küldték be, túlzott felhajtás övezte a premiert. Ennek nem tudott megfelelni, és az első negatív reakciók után azokhoz már el sem jutott, akiknek igazán való lett volna: a fiatal, nyitott közönséghez.

Isteni műszak Forrás: A Company Hungary

Mint ahogy a Coming out sem érdemelt akkora média-hisztériát, amekkorát kiváltott. Nevezték kártékonynak, éretlennek és bugyutának, az elnézőbb kritikusok pedig megkockáztatták a "fájdalommentes" és a "tisztességes" jelzőket. Szidták a betétdalokat, méltatták a filmes utalásokat.

Azt mindenesetre üdítő volt látni, hogy egy magyar film képes heves vitákat kiváltani, de a végső ítéletet a nézők mondták ki, akik meglepően nagy számban ültek be a film vetítéseire. Vajon hogyan tudott annyi nézőt becsalogatni a Coming out, amennyit az elmúlt három évben egyetlen magyar film sem? Pedig a válasz egyszerű: az emberek még mindig csak szórakozni vágynak.

Coming out Forrás: Hungaricom

Lehet persze keseregni ezen, és méltatlankodni, hogy a műfaji film nálunk miért kizárólag a vígjátékot jelenti, de a válasz valószínűleg ennyi. Ez kell a nézőknek.Erre vevők. Úgyhogy a jövő évet is ezzel kezdjük, hogy aztán jöjjön majd több mint egy tucat más műfajú, más ízlésű film. Izgi.