Szeresd a szörnyeket!

A Szörnyek az űrlények ellen kedves, jó szándékú mese, amiből talán hiányzik az igazi invenció, mégis olyan olajozottan működik, hogy tökéletesen teljesíti küldetését: bárkit kikapcsol másfél órára.

A Szörnyek az űrlények ellen egy animációs sci-fi-akciófilm, aminek ráadásul a mesék szabályai szerint még erkölcsi tanulsága is van (abból is kettő), mégsem érezzük, hogy túl sokat öntenének a nyakunkba az alkotók. Ha, a DreamWorks többi munkájához hasonlóan, történetvezetésében és vizuális megoldásaiban nem is annyira úttörő, mint a Pixar filmjei, mégis minden klappol ahhoz, hogy másfél órán át jól érezzük magunkat.

Ahogy az már lenni szokott, a Földre érkezik egy sokszemű űruralkodó és felderítőrobotja, akik záros határidőn belül elpusztítják az emberiséget, hacsak az Amerikai Egyesült Államok elnöke gyorsan ki nem talál valamit. Az elnök - aki az animátorok körültekintő munkájának köszönhetően egyik közelmúltbeli elnökre sem emlékeztet - ugyan összecsinálja magát, de jön a hadsereg vezetője, aki kihúzza a pácból az évtizedek óta államtitokként őrzött szörnyek bevetésével.

A négytagú csapathoz (egy kék zselé, egy tudós csótány, egy félig majom-félig hal lény és egy óriáslárva) akarata ellenére csatlakozik Susan is, aki teljesen normális menyasszony volt addig, amíg a fején nem landolt egy fura űranyag, amitől óriásira nőtt. A szörnyek láttán nem taglózza le az embert az újdonság ereje, de azért feldobták őket olyan kis szellemességekkel (ilyen például BOB, a zselé szemgolyójának meglepően tág mozgástere), amikkel elkerülték a koppintás érzetét. Ráadásul ezek a lények kifejezetten szimpatikusak.

A sci-fi-elemek bevezetése után indul az akció: őrületes üldözések és összecsapások, melyek során sikerül nagyjából lerombolni San Franciscót. Ezek a játékidő nagyját kitevő akciójelenetek elég gyorsan váltják egymást ahhoz, hogy ébren tartsák az érdeklődést, és humorosan használják ki a szörnyek különböző jellemzőit. Különösebben nem csodálkozom azon, hogy hatan jegyzik a forgatókönyvet: a poénok precízen kiszámított adagolása érezhetően profi csapatmunka. A szituációkat és dialógusokat úgy írták meg, hogy a nyilván nem ugyanazt viccesnek találó ötévesek és huszonöt évesek is felnevethessenek néhány percenként. Van itt fizikai humor, pár székletvicc és egy-két filmes utalás igény szerint; a végén senki sem fogja azt mondani, hogy nem szórakozott jól.

Természetesen a szörnyek sok küzdelem árán végül megmentik a Földet, és eljutunk a tanulságok elkerülhetetlen levonásáig. Szerencsére az írók ezt elegánsan oldották meg, nincs kínosan a szánkba rágva, úgyhogy még a felnőtt nézők sem feszengnek a székükben, amikor kimondatik, hogy mindenki legyen büszke a saját értékeire és tolerálja a többiek másságát. Ráadásként még egy feminista üzenetet is sikerült fájdalommentesen a sztoriba csomagolni azzal, hogy az óriás-Susan messzire elpöccinti önző, szemét volt pasiját.