Beköszöntött a filmek évszaka

Vágólapra másolva!
Most köszöntött be az igazi filmmániások kedvenc évszaka: vége a nyári blockbusterek szezonjának, jönnek a valódi filmes finomságok. Első őszi ajánlónkban azokat a filmeket mutatjuk be röviden, melyek nem tartoznak a hollywoodi nagyágyúk közé, de éppen ezért érdemes figyelni rájuk. Lesz a moziban többek közt kurtizán Michelle Pfeiffer, boszorkányosan főző Meryl Streep, Woody Allen irányítása alatt szerencsétlenkedő Larry David, akaratlan időutazás és persze néhány nagyméretű szőrmók is jön majd. Cikkünket hamarosan követi egy másik, amelyben a blockbustereket és egy harmadik, amelyben az ősszel moziba kerülő magyar filmeket mutatjuk be.
Vágólapra másolva!

Sunshine Cleaning
Rendező:
Christine Jeffs
Főszereplők: Amy Adams, Emily Blunt, Alan Arkin
Bemutató: november 26.

Forrás: [origo]

Kisvárosi film kisvárosi lányok kisstílű problémáiról. Szeretjük az ilyet, ha jól van megcsinálva, és ebben az esetben minden klappol egy szerény, de kellemes filmhez. Hihető a két nővér, bírjuk a komikus színfoltként is működő nagypapát (Arkin ugyanazt hozza, mint A család kicsi kincsé-ben, csak visszafogottabban) és a túlcuki kisfiút is. Halálesetekre specializálódott takarítóvállalat? Volt már ilyen film, de ez itt nem a Vérfagyasztó, most megtudjuk, ténylegesen milyen bűzös testnedvek közt matatni, hogy jusson pénz a gyerek taníttatására.

* * *

Whatever Works
Rendező:
Woody Allen
Főszereplők: Larry David, Evan Rachel Wood
Bemutató: november/december

Forrás: [origo]

Kb. kétévente elhangzik, hogy Woody Allen na, most aztán tényleg visszanyerte az isteni szikráját, de én csak most, a tüneményes Whatever Works láttán merném megkockáztatni ezt az állítást, mert végre nem próbál eladható, szexi, bölcs vagy európai lenni, hanem egyszerűen elmesél egy három helyszínen játszódó bájos, igazán vicces kis történetet imádnivalóan excentrikus figurákkal és sok kibeszéléssel a közönségnek. Larry David a tökéletes Woody-alteregó, New Yorknak pedig nincs alternatívája!

* * *

Ki nevet a végén (Funny People)
Rendező:
Judd Apatow
Főszereplők: Adam Sandler, Seth Rogen, Leslie Mann, Eric Bana, Jason Schwartzman
Bemutató: december 3.

Forrás: [origo]

Apatow annyi filmet gyárt producerként, hogy rendezni sokkal kevesebb ideje marad, mint szeretnénk. Ezért nagyon megbecsüljük, amikor nem osztja le valamelyik patronáltjának a feladatot, hanem maga kiabálja be az ötleteit a kamera mögül improvizáló színészeinek. Ha van, aki a nyálas "rosszfej főhős megtudja, hogy halálos beteg, és úgy dönt, hogy megváltoztatja az életét"-alapszituációból okos és vicces filmet tud keríteni, az Apatow. Plusz, az eredeti cím nem hazudik, a filmben szereplők tényleg mind nagyon vicces emberek.

* * *

Chéri (Chéri)
Rendező:
Stephen Frears
Főszereplők: Michelle Pfeiffer, Rupert Friend, Kathy Bates
Bemutató: december 3.

Forrás: [origo]

A Veszedelmes viszonyok álomcsapatának (Stephen Frears rendező, Christopher Hampton forgatókönyvíró, Michelle Pfeiffer főszereplő + francia kosztümös dekadencia) 21 évvel későbbi újraösszeállását nyilvánvalóan felfokozott várakozások övezték, pedig ezúttal egy lényegesen könnyedebb kalandban lehet részünk. Az idősödő kurtizán váratlan szerelembe esésének lányregénybe illő történetéből egy dolgot biztosan leszűrhetünk: Michelle Pfeiffer még mindig istennő.

* * *

Karácsonyi mese (Un conte de Noel)
Rendező:
Arnaud Desplechin
Főszereplők: Mathieu Amalric, Katherine Deneuve, Anne Consigny, Melvil Poupaud
Bemutató: december 24.

Forrás: [origo]

Desplechin csapongó melodrámái mindig tele vannak érzelemmel, finomsággal és humorral, és még azt is szeretni lehet bennük, hogy a rendező annyira belefeledkezik színészei örömjátékába, hogy néha megfeledkezik róla, mi is volt a történet, amit el akart mesélni. A családi karácsonyra összejövő népes, különféle sérelmeket és sérüléseket hordozó família tagjai közti bolyongás közben pedig szinte törvényszerű az eltévedés. Most se bánjuk, mert itt van az isteni Deneuve és az ördögi Amalric, akik nem engedik, hogy elunjuk magunkat.

* * *

Hold (Moon)
Rendező:
Duncan Jones
Főszereplők: Sam Rockwell, Kevin Spacey
Bemutató: december 31.

Forrás: [origo]

Aki látta a filmtörténet alap-sci-fijeit, nem fog lehidalni a Hold sztorijától, viszont a játékidő nagy részében megduplázott Sam Rockwell olyan jól nyomja önmagával a kamaradrámát, hogy nagy revelációk nélkül is jó végignézni ezt a filmet. Értékelhető még, hogy minimális pénzből pazar holdi tájképet rittyentettek az alkotók, és hogy a számítógépet játszó Kevin Spacey úgy alakít nagyot, hogy testi valójában nem látjuk, csak a hangjával varázsol.

* * *

Humpday
Rendező:
Lynn Shelton
Főszereplők: Mark Duplass, Joshua Leonard
Bemutató: december 31.

Forrás: [origo]

Két negyvenhez közelítő, pocakos (heteroszexuális!) jó barát elhatározza, hogy azzal bizonyítják legjobban, hogy még mindig mennyire menők, ha melegpornót forgatnak egymással. Ne, ne ugorj tovább! - ez nem egy tabudöngető művészfilm, vagy a Zack és Miri pornózik-típusú idétlenség, hanem egy fergetegesen vicces és őszinte vígjáték a férfiúi öntudatról.

* * *

The Last Station
Rendező:
Michael Hoffman
Főszereplők: Christopher Plummer, James McAvoy, Helen Mirren, Paul Giamatti
Bemutató: december

Forrás: [origo]

A Tolsztoj halálát megelőző időszakban játszódó film az író szélsőséges nézeteiről, családi kapcsolatairól és követőiről szól. Nem biztos, hogy ettől önmagában izgalomba jönnénk, de a szereposztástól már igen: az öreg író - Christopher Plummer - feleségét a játékidő jelentős részében állítólag hisztérikusan sikoltozó Helen Mirren alakítja, ifjú titkára James McAvoy, mindenre elszánt ideológiai követője Paul Giamatti. Ez nekünk elég ok a moziba menésre.

----

A Próféta, a Whatever Works, a Chéri és a Humpday című filmek ajánlóját Onozó Róbert írta.