Oscar-díj 2009: a Gettó milliomos tarolt

Vágólapra másolva!
Az év legjobb filmje a Gettó milliomos lett, amely tíz jelöléséből összesen nyolcat váltott díjra. A színészi Oscarok közül három a papírforma szerint Kate Winsletnél, Penélope Cruznál és Heath Ledgernél landolt, a legjobb férfi alakítás díját viszont Mickey Rourke elől Sean Penn nyúlta le.
Vágólapra másolva!

Ez volt a gála percről percre

Magyar idő szerint fél háromkor megjelent a színpadon Hugh Jackman, és nyitásként azon humorizált, hogy Oscar szereti, amikor színészek más nemzetiségűeket játszanak - ezért jelölték Kate Winsletet és Robert Downey Jr.-t és nem pedig őt, aki az Ausztráliá-ban ausztrál létére egy ausztrált játszik.


Ezután Jackman dalra fakadt és táncra perdült. A dal szövegébe nem csak a jelölt filmek címeit szőtték bele az írók, de a gazdasági világválságról is szó esett benne. Már ekkor kiderült, hogy nem hazudtak az Oscar szervezői: az idei show szórakoztatóbb lesz az előző évekéinél, ha a dal humora bárgyú is. Jackman a karjában cipelte fel a színpadra Anne Hathaway-t, és duettbe ment át az előadás. Igaz, ami igaz, egyiküknek sincs rossz hangja. Jackman a nóta befejezése után az első sorban ülőkkel kokettált, a lánya társaságában levő Meryl Streep 15 jelölése kapcsán doppinggyanút emlegetett.

A vérpezsdítő bevezető után rögtön újabb meglepetés jött: öt díva érkezett a színpadra, hogy átadja a legjobb női mellékszereplő díját. A szürke lepedőbe bugyolált Tilda Swinton mellett Eva Marie Saint, Whoopi Goldberg, Anjelica Huston és Goldie Hawn, akik egyenként mutatták be a női mellékszereplői kategória öt jelöltjét.

Az este első Oscarját Tilda Swinton jelentette be: Penélope Cruz kapja a Vicky Cristina Barceloná-ban alakított mellékszerepéért. Cruz köszönetnyilvánítása elején aggódott, hogy el fog ájulni és tényleg gyorsan szedte a levegőt. Köszönetet mondott sokak közt Almodóvarnak is, a díjat pedig a szüleinek és testvéreinek ajánlotta. A köszönetnyilvánítást spanyolul fejezte be.

Forrás: [origo]
Penélope Cruz | Nézz képeket a nyertesekről!


Steve Martin és Tina Fey konferálták fel a legjobb eredeti forgatókönyv jelöltjeit. A nyertes Dustin Lance Black lett, Gus Van Sant Milk című filmjének szerzője. A melegjogi aktivistáról, Harvey Milkről szóló film írója köszönetnyilvánításában főleg azt emelte ki, hogy Van Sant és Milk milyen fontos szerepet játszottak abban, hogy személy szerint ő és meleg fiatalok sokasága elfogadta saját magát.

Nincs megállás, rögtön jött az adaptált forgatókönyv kategóriája is, és a Gettó milliomos első díja, melyet Simon Beaufoy forgatókönyvíró vehetett át.

Jennifer Aniston és Jack Black jelentették be a legjobb animációs film kategóriáját, amelyben a WALL-E, a Kung Fu Panda és a Volt versenyzett. Aniston a kis robot hangját tökéletesen utánozva, közölte, hogy a nyertes a WALL-E. Aniston és Black maradt még egy kicsit az animációs rövidfilmek kedvéért: az Oscart Kunio Kato kapta a La Maison en Petits Cubes című filmért.

Furcsa páros, Daniel Craig és Sarah Jessica Parker jött a színpadra, akik a legjobb látványtervezés díját adták át a Benjamin Button különös életé-ért a tervezőpárosnak. A film 13 jelöléséből ez volt az első, amit sikerült szoborra váltania. Craig és Parker osztották ki a legjobb kosztüm díját is, amit A hercegnő Keira Knightley ruháit megálmodó kosztümtervezője kapott. A hosszú köszönetnyilvánítás végére persze Ralph Fiennes és Knightley is befért. Parker csipogó hangján ezután a legjobb smink díját konferálta fel, és máris itt a Benjamin Button második szobra.

Forrás: AFP
Hugh Jackman és Beyoncé


Megérkezett a fiatalabb korosztály: az Alkonyat Robert Pattinsonja és a Mamma Mia! Amanda Seyfriedje, akik nagyon jól mutattak együtt annak ellenére, hogy Amanda derekát túlméretezett vörös masni díszítette. Egy az év romantikus jeleneteiből összevágott klipet mutattak be, amiben érdekes módon nagy hangsúlyt kapott A szabadság útjai is, annak ellenére, hogy csak kosztüm, látványtervezés és férfi mellékszereplői jelölést gyűjtött be.

Az operatőri díjat Natalie Portman és Ben Stiller adta át. Utóbbi hatalmas szakállat és napszemüveget viselt, amivel nyilvánvalóan az újabban elhanyagolt rapperként mutatkozó Joaquin Phoenixt parodizálta. Portman kiköptette az álcázott Stillerrel a rágóját, aki fontolgatta, hogy pályát módosít és vicces fiúból átmegy operatőrbe. A szobrot az először jelölt Anthony Dod Mantle vihette haza a Gettó milliomos-ért. Ezzel többek közt az idén A felolvasó-ért hetedszer jelölt Roger Deakinst ütötte ki a nyeregből, akinek már tavaly is pechje volt a Nem vénnek való vidék-kel, hiszen akkor a Vérző olaj nyert ebben a kategóriában.

Forrás: AFP
Ben Stiller, Anthony Dod Mantle, Natalie Portman | Képek a nyertesekről


Jessica Biel Tilda Swinton ruhájának elegánsabb verzióját viselte: ezüst lepedő volt rácsavarva. Egy bejátszott klipben Seth Rogen és James Franco Ananász expressz-beli szétszívott énjüket előszedve humorizáltak a jelölteken, majd élőben is felbukkantak Janusz Kaminski operatőr társaságában, hogy átadják a legjobb rövidfilm díját a Játékország című holokauszt-témájú rövidfilm alkotójának, Jochen Alexander Freydanknak.

Hugh Jackman ismét énekelni kezdett, egyszerűen nem tud ellenállni a musicalek varázsának. Ezúttal a mindössze néhány piros flittert viselő Beyoncé segített neki, majd Amanda Seyfried, Dominic Cooper és Zac Efron is csatlakoztak hozzájuk.

Forrás: AFP

A gála felénél érkezett el a csúcspont: a férfi mellékszereplői kategória, amelyben mindenki Heath Ledger győzelmét várta. A női mellékszereplőknél alkalmazott ügyes újítást itt is alkalmazták: öt korábbi nyertes konferálta fel a férfi mellékszereplői díjat. Joel Gray, Cuba Gooding Jr., Christopher Walken, Alan Arkin és Kevin Klein mind bemutattak egy-egy jelöltet. Végül Alan Arkin jelentette be, hogy az Oscart Heath Ledger kapja. Természetesen az egész nézőterem azonnal talpra pattant. A díjat nem Christopher Nolan, hanem Ledger apja, anyja és húga vették át. Sorban vagdosták be a sztárarcokat: Brad Pitt, Sean Penn, Adrien Brody, mindenki szomorú fejet vágott, míg Nolan komolyan nézett maga elé. Először Ledger apja, aztán anyja, végül a húga beszélt.

A Religulous című dokumentumfilm írója, Bill Maher konferálta fel a dokumentumfilm-jelölteket. A Man on Wire vitte haza a szobrot. Igaz, hogy a többi jelöltet nem láttuk, de a World Trade Center két tornya közt kötélen átsétáló artista sztorijánál szórakoztatóbb dokumentumfilmet nehéz elképzelni, úgyhogy biztosan megérdemelte a díjat. A főszereplő, Philippe Petit egy érme elvarázsolásával és az orrán egyensúlyozott szoborral köszönte meg az Oscart. Közben a legjobb rövid dokumentumfilm díja is gazdára talált: a Smile Pinki alkotója, Megan Mylan kapta.

Forrás: AFP
Philippe Petit az állán egyensúlyozza a Man On Wire Oscar-díját


Will Smith a padlóból emelkedett ki, hogy bejelentse a legjobb vizuális effektusok díját: a Benjamin Button harmadik - technikai - díja. Smith a legjobb hangvágással folytatta: ezt a harmadszor jelölt és egy szoborral már rendelkező Richard King kapta A sötét lovag-ért. Gyorsan letudták még a hangkeverést is, ami a Gettó milliomos harmadik szobra. Danny Boyle szája elé kapta a kezét és vigyorgott, mint aki még ekkor sem hitte el igazán, hogy ide jutott a kis filmje. Smith még marad, a vágás jön. Chris Dickens vette át a Gettó milliomos-ért.

A Jean Hersholt humanitárius díjat a talpig feketébe öltözött Eddie Murphy adta át Jerry Lewis színész-rendezőnek a gyermekekért folytatott karitatív tevékenységéért. A 82 éves Lewisnak ismét felpattant a közönség.

Forrás: AFP
Jerry Lewis


A legjobb filmzene-jelölteket bemutató mix következett zenekari előadásban. Felcsendültek a Defiance, a Benjamin Button, a Gettó milliomos, a Milk és a WALL-E témái, majd a lilába öltözött Alicia Keys és Zac Efron konferálták fel a jelölteket. Az Oscart A. R. Rahmann kapta a Gettó milliomos-ért.

Ezután a betétdal-jelölteket hallhattuk. A három jelöltből egy a WALL-E-ben, kettő a Gettó milliomos-ban csendült fel. A. R. Rahmann és a Gettó milliomos újabb szoborral gazdagodott: ez volt a film hatodik díja tíz jelöléséből. Elbukta értelemszerűen a másik betétdalt és a hangvágást, amit A sötét lovag kapott.

Hihetetlen, de Jackman és Beyoncé már megint énekelni kezdtek.


Liam Neeson és Freida Pinto, a Gettó milliomos női főszereplője harangozták be a legjobb idegen nyelvű film díját. Itt egy kis meglepetés: a japán Yojiro Takita Departures című filmje kapta az Oscart, a korábban sok díjat letarolt és fő esélyesnek tartott Libanoni keringő helyett. A Departures egy állástalan zenészről szól, aki hullamosónak áll.

Queen Latifah-t senki sem gyanúsíthatja túlzott visszafogottsággal: látványos kék selyemruhát húzott idomaira és éneklésével festette alá a tavaly elhunyt filmesek klipjét. Felbukkant benne többek közt Bernie Mac, Michael Crichton, Harold Pinter, Roy Scheider, David Watkin, Claude Berri, Isaac Hayes, Paul Scofield, Charlton Heston, Anthony Minghella és Sydney Pollack is. Paul Newman zárta a szomorú sort.

Hugh Jackman Reese Witherspoont konferálta fel, aki furcsa kék-fekete ruhát viselt és a rendezői Oscart vezette fel. A jelöltek közül David Fincher fancsali képet vágott, ami nem csoda, a díjat természetesen nem ő, hanem Danny Boyle kapta, aki hatalmasakat ugrált a színpadon és rögtön meg is magyarázta azzal, hogy Tigrist utánozta a Micimackó-ból. Hosszas köszönetnyilvánítás következett, Boyle többek közt egy olyan koreográfusnak mondott köszönetet, akinek véletlenül lemaradt a neve a Gettó milliomos stáblistájáról.


Újabb öt díva érkezett a legjobb színésznő díjához: Sophia Loren, Halle Berry, Nicole Kidman, Shirley MacLaine és Marion Cotillard. Mindenki állva tapsolt, egy ilyen csapatnak nem lehet máshogy. Jó lehetett idén jelöltnek lenni, és ez látszott Anne Hathaway arcán is, ahogy MacLaine beszélt hozzá. Cotillard szólt Kate Winslethez, a gyönyörűséges fekete-arany ruhát viselő Berry Melissa Leót méltatta. Loren csípőre tett kézzel szólította meg Meryl Streepet, pompás pillanat. Végül Kidman emelte ki Angelina Jolie teljesítményét.

Nincs meglepetés, csak megkönnyebbülés: a szobor Kate Winsletnél, ahol lennie kell. A felolvasó rendezője, Stephen Daldry nagy puszit kapott Winslettől, mielőtt a színésznő a színpadra lépett. A hatodszor jelölt Winslet lihegett, és szüleit kérte, hogy füttyentsenek, mert nem tudja, hol ülnek. Jött is a fütty és Winslet hevesen integetett. Köszönetet mondott férjének, Sam Mendesnek és Daldrynak is. Megemlékezett jelölttársairól, az "istennőkről" is, de a végén megjegyezte, hogy "Meryl, ezt most le kell nyelned!".

Forrás: AFP
Kate WinsletSean Penn


Mint általában a végére, most is felpörgött a gála: alig távozott Winslet a színpadról, máris öt legendás férfiszínésznek tapsolt állva a közönség. Michael Douglas Frank Langellát mutatta be, Robert De Niro Sean Pennhez szólt, aki nem csak remek színész, hanem remek ember is szerinte, Adrien Brody Richard Jenkins hosszú karrierjéről beszélt, Anthony Hopkins Brad Pitt alakítását dicsérte, Ben Kingsley pedig Mickey Rourke második esélyét hozta szóba.

Az este első egyetlen viszonylagos meglepetése ekkor jött: Mickey Rourke hoppon maradt, helyette Sean Penn lett az Oscar-díjas a Milk-ért, akinek ez a második szobra. Köszönetnyilvánítását azzal kezdte, hogy lekommunistázta és melegmániásnak nevezte azokat, akik megszavazták neki a díjat ezért a melegtémájú filmért. A beszéde végén elítélte azokat, akik az azonos neműek házassága ellen tiltakoznak, és azt jósolta, hogy unokáik szemében szégyen ül majd emiatt. A legvégén pedig bajtársiasan megemlítette Mickey Rourke-ot is.

Forrás: AFP
Christian Colson és Steven Spielberg | Nézz képeket a nyertesekről!


A show végén Steven Spielberg konferálta fel a legjobb film kategóriáját. Az előrejelzéseknek megfelelően a Gettó milliomos vitte haza a szobrot. A színpadra tódult a hatalmas csapat a gyerekszínészekkel együtt, és Christian Colson producer mondott köszönetet, felidézve a produkció rögös útját. A legvégére jutott még egy trükkös újítás: gyors klipet kaptunk a 2009-es év legizgalmasabbnak ígérkező premierfilmjeiből.