Polgár Tamás: Dobálnak jobbra, dobálnak balra

Magyar filmben övé a legkarakteresebb fej. Mundruczó Kornél talált rá egy javítóintézetben és főszerepet adott neki előbb az Aftában, majd a Szép napokban. A Deltában már a kamera másik oldalán is dolgozott afféle mindenesként, aztán kellékes volt a Hellboy 2-ben, mostanában pedig Nicolas Cage-re adogatja a páncélt a Season of the Witch című szuperprodukcióban. Megpróbáltuk összerakni Polgár Tamással az elmúlt nyolc év kirakós darabjait.

- Fontosak a díjak? Vagy inkább a jó szerepek?

- A jó szerepek, azok mindig jó találkozások. Ha valaki akar majd velem dolgozni, úgyis eljön a megfelelő pillanat. Persze szeretnék szerepet, mert ez nagyon jó dolog. De fölöslegesen nem akarom magam beleélni semmibe. A Deltá-ért is nagyon megdicsértek, díj nélkül is, és úgy érzem, meg is érdemeltem. Bár az a helyzet, hogy legjobban Orsi érdemli meg. Annyira jól játszik, így nem nehéz nekem sem valamit jól csinálni. Kornél meg mindig nagyon jól megvezet minket, szabadságot ad, és úgy elvisz egy irányba, hogy nem is tudjuk, hogy hol vagyunk. (nevet) Mint egy jó partjelző vagy edző, akinek a játékosai isszák a szavait, és úgy dolgoznak, ahogy mondja.

- Mesélj még róla!

- Hihetetlenül profi a csávó. Dolgoztunk most együtt a nyáron a Krétakörrel, a Nibelung lakópark-ot vettük fel. Figyeltem én korábban is, hogy hogyan dolgozik, meg mit csinál. A Krétakör nekem a top, nincs náluk jobb. Négy napot össze voltunk zárva, és olyan komoly hangulat volt, hogy fölállt a hátamon a szőr, remegtem. Kornél annyira rá volt zoomolva az egészre, a színészek meg rá, nagy összhangot teremtett... profizmus, profizmus, profizmus. Most végre olyan szemmel nézhettem őt, ahogy még nem, mert korábban csak a munkámra volt szemem, semmi másra, akár szereplőként, akár melósként, mint a kezdő vezető, aki csak a korányt szorongatja. De most már látom, hogy csinálja ezt az egészet, és meg is értem, hogy jutott el Cannes-ba.

- Nagy szerencséd van, hogy találkoztatok.

- Igen, nagyon nagy mázlista vagyok, nagyon profi emberek közé kerültem. De hadd mondjam, hogy Kornélék legalább olyan mázlisták, hogy megtaláltak engem. (nevet) Sem az Afta, sem a Szép napok nem készülhetett volna el a javítós srácok nélkül. És nem csak velem volt mázlija, hanem a Hegyi Robival, a Bozsik Krisztiánnal is, akikkel az Aftá-ban együtt voltunk. Nem is tudom, mit csináltunk, mert nem szerepeltünk, nem játszottunk, ott voltunk. Nekem amúgy is mindig annyi a feladatom Kornélnál, hogy legyek "ott" a kamera előtt.

- Mire emlékszel az első találkozásból, meg az Aftá-ból?

- Hát az a legleg. Az mindennek az eleje, és talán a legjobb. Én akkor még a javítóban voltam benn. Nagyon nagy szigor, onnan nem lehetett csak úgy kijönni, az sem volt mindegy, melyik nap látogathattak. Grünwalsky csinált egy sorozatot ott előtte, ami jól sikerült, így lejöttek Kornélék is, szereplőt kerestek, és hát az volt a start. Ott kezdődött a mi románcunk.

Nézz még több képet Polgár Tamásról! | Fotó: Tuba Zoltán

- Felfogtad akkor, hogy mi történik?

- Á. Fogalmam nem volt nekem, hogy kamera, meg forgatás, különben is első körben az volt, hogy mit jönnek itt ezek, mit kérdezgetnek, engem hagyjanak békén azzal, hogy miért vagyok benn, érted. Akkor már benn voltam vagy egy éve, és kezdtem cikinek érezni magamat, ezért.

- Milyen voltál akkoriban?

- Még nem tudtam, hogy börtöntöltelék leszek, vagy normális ember. Nem volt tiszta, hogy bűnözésben akarok komolykodni, vagy valami másban. Utáltam dolgozni, és szégyennek tartottam. Azt hittem, a bűnözésből meg lehet élni, az teljesen normális, ki így, ki úgy szerez pénzt. Azt gondoltam, hogy van, aki dolgozik, van, aki meg betör, és abból él, simán lehet. Kis hülye gyerek voltam, nem értettem semmit. Azt tudtam, hogy nem jó, ha nincs pénz. És nagyon agresszív voltam. Aztán jött a forgatás, majd vissza a javítóba, vágás, megint kinn a forgatáson, van finom szendvics, cigi, üdítő, olyan dolgok, amiket most használsz, és észre sem veszed. Elfelejtjük, és nem érezzük a szabadságot, hogy mi a tartalma, mi a jelentése. Természetes dolog, közben nem az. Az intézetben megtudod, hogy nem alap, hogy tiéd az életed, és azt csinálsz, amit akarsz. Húsz hónap alatt megtanultam, hogy miért nem szabad megszívatni másokat, és miért nem szabad magunkat. Mert mindent visszakapsz. Nagyon közhely, de igaz. Amit csinálsz, az mindig visszaüt, függetlenül attól, hogy jó vagy rossz. És beszélhetünk pénzről, bármilyen materiális dologról, de a szabadságról nem beszél senki. Pedig az mindennél többet ér. Azt csak akkor tudod felmérni, mikor elveszik.

- Az első nagy ugródeszka a színház volt, ugye?

- Igen, szakmailag nekem az volt az első nagy ugrás, 2003 körül, szobafestőből lettem színházi melós. Ott indultam el abba az irányba, amit mindig is szerettem volna. Persze a színház konkrétan soha nem volt betervezve, kicsit se. Csak úgy alakult, hogy Szabó G. László újságíró, az első film óta kedves ismerősöm a József Attila Színházban dolgozott egy darabon, és megtudta, hogy teljes káosz az életem, se albérlet, se munka, full depressziós téli hangulat. Na ő nem engedhette, hogy ilyen rossz kedvem legyen. (nevet) Másnap már fel is vettek a színházba. Én meg nem akartam elhinni az egészet. Mi lesz ebből? Aztán majdnem két évadot töltöttem ott.

Nézz még több képet Polgár Tamásról! | Fotó: Tuba Zoltán

- Van olyan, hogy színházi létforma?

- Van, és nagyon jó, de nem engedheti meg az ember magának, hogy beszippantsa egyetlen színház. Persze alkat kérdése. Vannak olyan típusú emberek, akiknek csak az való, mert színházban nem tud akárki dolgozni. Azt csak szívből lehet csinálni. És sajnos nagyon bele lehet ragadni. Voltak olyan kollegáim, akik tizenakárhány éve októbertől májusig minden nap ott voltak. A színház egy külön sziget, és nagyon varázslatos a hangulat. Különleges színpadon dolgozni, mikor lemennek a fények, és sötétben berohanunk a díszletbe, kipakoljuk, bepakoljuk, közben ott ül 5-600 ember a nézőtéren, csöndben. Várják, hogy most mi fog történni, te meg tudod az egészet előre. Na és ott nem hibázhatsz. A filmben megteheted, hogy elrontasz valamit, mert ott ugye jön, hogy ennyi, és újraveszik. De ha egy változást elrontasz a színpadon, az ugye egyenes adás, ott hiba nincs. Nagyon profi csapatok dolgoznak ott is. Ez az időszak nagyon jó lehetőség volt arra, hogy újra felinstalláljam a rendszert a fejemben meg az életemben.

- Miért hagytad abba?

- Nem untam még rá, egy pár év még biztos lett volna benne, de hát a fölmerülő pénzproblémák ugye. Egy ponton már annyira irreálisan kevés pénz akartak adni, hogy köszöntem szépen. Meg a fejlődési lehetőség megvan, de előrelépés nem nagyon van a színházi munkákban. A József Attila Színház után a Ráday utcai Pinceszínházban viszont elértem a csúcsokat, színpadmester voltam 24 évesen, és én indítottam be a színházat műszakilag. Tanulságos időszak volt. Beosztottakkal jól is működött volna. De ott is nagyon kevés pénzt kerestem. Az Anger Zsolt rendezésében készült egy darab Pogány Judittal, aminek minden kellékét, minden apró részletét én válogattam össze. Piacról, más színházakból, innen-onnan guberálva, mind az én ízlésem, nagyon jó munka és együttgondolkodás volt.