A nő, aki megrészegít

Vágólapra másolva!
Novemberben kétszer is meggyőződhetünk arról, hogy Penélope Cruz elérkezett pályája csúcsára, hiszen az Elégiában Ben Kingsley-t, a Vicky Cristina Barcelonában pedig Woody Allent varázsolja el. Az öregurak hosszú sorba állhattak be, hiszen Penélope szépsége és tehetsége előtt korábban már leborult Pedro Almodóvar, Tom Cruise, Matthew McConaughey és Javier Bardem is. A-tól Z-ig terjedő összeállításban követjük a jó példát.
Vágólapra másolva!

Oscar: Azt már mindenki kívülről fújja, hogy Penélope Cruz az első spanyol színésznő, akit főszereplőnői kategóriában Oscarra jelöltek (Volver - 2007), de azt sem árt leszögezni, hogy nem ez volt az első alkalom, hogy Oscar-közelbe került, ugyanis két filmje is elnyerte már a legjobb külföldi filmnek járó szobrocskát: 1994-ben a Belle epoque, öt év múlva pedig a Mindent anyámról. Jövő februárra, úgy tűnik, újra készülhet köszönőbeszéddel, hiszen a Vicky Cristina Barcelona-ért gőzerővel kampányolják a női mellékszereplők mezőnyében és Woody Allen hősnőinek ebben a kategóriában fantasztikusan erős a győzelmi aránya.

Partnerek: Már említésre került, hogy Javier Bardem és Tom Cruise nem csak a filmvásznon gabalyodtak össze Penélope-pal, de ennek a lehetőségnek Matthew McCounaghey (Szahara) és Matt Damon (Vad lovak) sem tudott ellenállni. Pénelope egyébként rajtuk kívül is egy sereg A-listás színésszel dolgozott már együtt; a Gothiká-ban például Robert Downey Jr., a Betépvé-ben Johnny Depp, a Chromophobiá-ban Ralph Fiennes, a Corelli kapitány mandolinjá-ban pedig Christian Bale volt a szereplőtársa.

Forrás: [origo]
L'Oréal-reklám | Penélope Cruz


Reklámok:
Aki hisz a reklámoknak, és úgy szeretne kinézni, mint Penélope Cruz, jobb, ha ma estétől kezdve Lux samponnal mos hajat, L'Oréal termékekkel kenegeti az arcát, Ralph Lauren Glamourous parfümmel illatosítja magát, és Mango ruhákba öltözik. A L'Oréalnak egyébként tavaly meggyűlt a baja az egyik Penélope-reklámszpottal, ugyanis a brit hirdetők érdekképviselete megbüntette őket, amiatt, hogy a Telescopic sminknél nem tüntették fel, hogy a színésznő műszempillát visel.

Spanyolország: Bár hazájában nem mindig támogatták teljes mellszélességgel nemzetközi karrierjét, Penélope számára nem kétséges, hol az otthona: "Mindig Spanyolország lesz az otthonom. Fontos, hogy az anyanyelvemen forgassak és Madrid a bázisom. Előny, hogy ingázhatok Los Angeles és a hazám között, de LA-ben zavar, hogy túl sokat koncentrálnak olyan dolgokra, amik valójában nem is fontosak."

Forrás: [origo]
2007-es Oscar-díjkiosztó | Monica és Penélope Cruz


Testvérek:
Talán szebb világban élnénk, ha gyorsan terjedne a Cruz-gén. Penélope két testvére mindenesetre Spanyolországot már meghódította: a nővérére kísértetiesen hasonlító Monica Cruz tévésztár (és divattervező - Penélope-pal a Mango-nak terveznek új kollekciókat), Eduardo Cruz pedig popénekes, akinek volt annyi esze, hogy gyönyörű nővéreit mutogatta a Cosas Que Contar című pikáns videoklipjében.

Forrás: [origo]
Vicky Cristina Barcelona | Penélope Cruz


Vicky Cristina Barcelona:
Vagy sokkal inkább Maria Elena Barcelona. Noha Woody Allen legújabb vígjátékában minden szereplő egy elcsépelt kliséhalmaz (beleértve sajnos a várost is), a lagymatag románc nem leszbicsókoktól, sikamlós édeshármasoktól, illetve a Scarlett-Javier szexjelenetektől kel néha életre, hanem Penelope karakterének köszönhetően. Szó se róla, az ő figurája is közhely (a temperamentumos latin hisztérika), de legalább tényleg erőlködés nélkül vicces. Alakításának ereje állítólag épp abban rejlik, hogy Woody minden egyes jelenetnél a világ legnagyobb sorstragédiáját játszatta el vele, és csak utólag helyezte jeleneteit komikus kontextusba. Részben Penélope saját karrierjére utal a film azon (kissé túl gyakran) visszatérő poénja, hogy Bardem karaktere rendszeresen rendreutasítja, hogy beszéljen végre angolul. Az ugyanis akár az Oscart is meghozhatja neki.

Forrás: [origo]
Az éneklős jelenet a Volver című filmből


Zene:
Penélope ennek a csodálatos spanyol pop-melódiának a videoklipjében tűnt fel előszőr (Mecano: La Fuerza del Destino), sőt, állítólag utána a csapat egyik tagjával is összeszűrte a levet, ami tévéfelkérések tömkelegéhez vezetett. Két évtizeddel később pedig sokan elhitték, hogy a Volver egyik legszebb jelenetében saját hangján énekli el a film címét is adó nótát, pedig valójában a sokkal mélyebb orgánumú Estrella Morente dalára tátog. Ez persze nem jelenti azt, hogy távol állna tőle az éneklés, a Nina de tus ojos-ban például meggyőzően trillázik, és a Nine című musicalben sem véletlenül kapott szerepet.