Vágólapra másolva!
Azok számára, akik nyáron sem csak a szuperhősök kedvéért járnak moziba vagy tékába, összeállítottuk filmajánlónkat a szezon "kicsi" filmjeiből, amelyek miatt érdemes lesz néha beiktatni egy-egy kétórás szünetet a strandolásba. Nem kell félni, listánkban alig akad egy-két nehezebben fogyasztható darab, Norah Jones romantikus kalandjai, Wes Anderson indiai kiruccanása vagy a Hanukamentő szuperzsidó küldetése könnyed felfrissülést jelent majd 40 fokos kánikulában is. (A mozi- és DVD-bemutatók időpontjai csak tervezettek, még változhatnak.)
Vágólapra másolva!

Fay Grim
Rendező:
Hal Hartley
Főszereplők: Parker Posey, Jeff Goldblum, Liam Aiken
DVD-megjelenés: augusztus 19.


Ez megint elsősorban a rajongóknak szól: a kilencvenes években az amerikai függetlenfilm csodagyerekének kikiáltott Hartley tíz éve ért a csúcsra a Henry Fool-lal, és az utóbbi évek kevésbé sikeres próbálkozásai után visszatér egyszer már bevált hőséhez. A Fay Grim csak a Hartley munkásságával bensőséges viszonyt ápolóknak ajánlott, akik tudják értékelni a talán minden eddiginél eszementebb, előzményekre visszautalgató sztorit és persze a tündéri Parker Posey világ körüli szaladgálását.

Korábban: Karlovy Vary: Hal Hartley folytatja, Hal Hartley bennfentes poénja

+ + +

A héber pöröly / The Hebrew Hammer
Rendező: Jonathan Kesselman
Főszereplők: Adam Goldberg, Judy Greer, Andy Dick
DVD-megjelenés: augusztus 12.


Hiánypótló DVD-megjelenés: végre a tékák polcaira kerül a zsidó szuperhős Hanukamentő kalandja! A 2003-as filmet emlegettük már mint kötelező Adam Goldberg-klasszikust, most sem mondhatunk mást, mint hogy kevés viccesebb van annál, mint amikor zsidók röhögnek magukon. Szűk másfél óra alatt az elképzelhető összes zsidó-sztereotípia feltálalásra kerül, a szórakozás zsidóknak, gojoknak egyaránt garantált.

Korábban: isten #486 - Adam Goldberg

+ + +

Charlie Bartlett
Rendező: Jon Poll
Főszereplők: Anton Yelchin, Robert Downey Jr., Kat Dennings, Hope Davis
Mozibemutató: augusztus 28.


Anton Yelchinre azóta figyelünk, mióta kiragyogott a rémes Alpha Dog-ból, s máris itt van főszerepben: egy gazdag, de persze diszfunkcionális családból származó fiúcska, akit rémes állami iskolába száműznek, ahol a vécében megkezdi klinikai praxisát - azaz illegális úton beszerzett hangulatjavító és egyéb gyógyszerekkel látja el iskolatársait. Jön még ehhez a szexi Kat Dennings és Downey Jr. személyében egy pisztollyal hadonászó, alkesz iskolaigazgató, és minden együtt van egy bájos tinifilmhez.