Till Attila: Műanyag az egész

Vágólapra másolva!
Till Attiláról eddig azt tudtuk, hogy mindig pörög, hadonászik, egy szórakoztató személyiség, aki még a legcikibb tévéműsorokat is képes szinte elviselhetővé tenni. Most az is kiderült róla, hogy egy ösztönösen tehetséges filmrendező. A magát vásári bohócként aposztrofáló multitalentum mesélt nekünk Pánik című első filmjéről, homoszexuális rendőrökről, Bánsági Ildikó vibrátoráról, westernfilmek iránti rajongásáról, valamint arról, hogy a nők a szerelmeiken keresztül emlékeznek a múltra. Csütörtök óta fut a mozikban a Pánik, aki már rég lemondott a magyar filmről, az is nézze meg!
Vágólapra másolva!

- Hogy jutott eszedbe, hogy filmet csinálj?

- Gyerekkoromtól rajzoltam, festettem, kerámiaszakkörbe jártam, meg ilyen dolgok érdekeltek. Volt egy képzőművészi indíttatásom, ami a filmezés szempontjából azért érdekes, mert mindig érdekeltek a képek. Aztán kiderült, hogy bűnrossz képzőművész vagyok és csapnivaló festő. Hiába próbálkoztam, hiába igyekeztem, és közben láttam, hogy a barátaim és az osztálytársaim milyen jól csinálják. A haverjaim, akikkel felnőttem, a kortárs képzőművészet csúcsát képviselik. Hozzájuk képest komoly kutyaütő voltam, de ezt legalább felfogtam, és abba is hagytam a festést. Viszont amikor csapatban dolgoztam, mindig jól működtem. Csapatjátékos vagyok, nekem kell a társulat, egyedül nem vagyok elég jó. A Tilos az Á-ban a Vákumtévében nagyon sok filmet csináltam, és kiderült, hogy rengeteg ötletem van, nagyon szeretek forgatni. Ott alakult ki bennem valami vonzódás a mozgóképhez. 1994-95-ben jelentkeztem a Színművészeti Főiskolára filmrendező szakra, tehát már huszonegy-két éves koromban eldöntöttem, hogy filmrendező szeretnék lenni, de nem vettek fel. A Képzőművészeti Egyetemet végeztem el, ott is készítettem kisfilmeket. Nem történetalapú dolgok voltak, de gyakorlásnak megfeleltek. Fontos állomás volt még, hogy 2003 nyarán hirtelen megijedtem, hogy megöregszem anélkül, hogy filmes lettem volna, és eldöntöttem, hogy ha nekem ennyire fontos, akkor el kell kezdeni megvalósítani ezt az álmomat. Nem a pénz felől akartam közelíteni. Kidolgozhattam volna egy marketingstratégiát is, hogy szerzek pénzt különböző szponzoroktól a tévés ismertségem okán, vásárolok forgatókönyvet, és mint egy tervező-rendező szépen mindent összehozok magam körül. De engem ez szenvedélyesen érdekelt, olyan filmet akartam csinálni, ami az enyém, amit én írok, ami az én ötleteimen alapszik, ami az én világomat tükrözi. Elkezdtem forgatókönyveket írni, és megpróbáltam forgatókönyvíróvá válni. Ha valaki megtanul könyvet írni, az tulajdonképpen már filmes. Nagyon fontos időszak volt, amíg rávettem magam, hogy írjak. Mert az ember óhatatlanul lusta, de átpréseltem magamon, hogy minden este írni kell, ugyanúgy ahogy egy sportolónak edzeni kell. És végül is sikerült: most már hiányzik az írás, mert vidékre kell mennem a bemutatók miatt, meg a Pánik miatt sem tudtam az utóbbi fél évben rendesen írni. Az életem részévé vált, és ez jó. Két év kísérletezés után 2005-ben elkezdett kialakulni a Pánik forgatókönyvének első verziója, az alapján már el tudtam kezdeni dolgozni profi filmesekkel. Aztán nem volt semmi megakadás, két év alatt elkészült.

- Írtál olyat, amit esetleg még később megcsinálsz?

- Hajaj! Vannak olyan könyvek, amik készen vannak, de nem jók. A fiókban hevernek, de fel tudom őket használni. Úgy írok, ahogy régen festettem: több képen dolgoztam egyszerre, aztán valamelyik kép hirtelen aktuálissá vált, és azt kidolgoztam. Másik képek örökre elvesztek. Van olyan kép, amit odatámasztok a falhoz, aztán átfestem, bohóckodom vele, és akkor lesz jó. Ez a forgatókönyvekkel is így van.

- Azt tudod, hogy mit fogsz legközelebb csinálni?

- Azt nem tudom. Most többféle könyvet írok, de még nem alakult ki, hogy melyik az új kedvenc gyerekem, akit nagyon szeretnék dédelgetni. Kell egy pár hónap, hogy visszatérjek az íráshoz.


- Ezentúl csak rendezni fogsz vagy tévézel tovább?

- Nem fontos a státusz, hogy filmrendező vagyok vagy sem. Nekem a televízió is nagyon fontos. Nem lehet kategorizálni az életet, bizonyos embereknél ez lehetetlen, és én is ilyen vagyok. Egy biztos: mással már nem fogok kísérletezni, mert ez annyira érdekel, annyira leköt. Mondom, öt éve azon dolgozom, hogy megvalósuljon. Ez egy életforma. Ha valaki ezt akarja csinálni, akkor hadd csinálja. Ezek szerint neki így kerek a világ, így kerek az élete. Mindig Takeshi Kitanót szoktam mondani példaként, aki egy japán tévésztár, van mindenféle műsora. És emellett forgat filmeket is. Ráadásul abban a státuszban van, hogy a japánok nem is nézik meg a filmjeit, jobban szeretik a tévében. Viszont nyert már Velencében nagydíjat a Tűzvirágok-kal. Tehát előfordult már a világban, hogy valaki tévézett és filmezett egyszerre, nem teljesen extrém a helyzetem.

- Ha itt is tudtad párhuzamosan csinálni a tévézést és Pánik-ot, akkor gondolom ez működhet...

- Nagyon is lehet párhuzamosan csinálni, mert a televíziózás mindig a pillanatnak szól. Gyorsan kell nagy erőket megmozgatni, és én szeretem azt is. A film más, ott mindig ívek vannak.

- Élvezted a munka forgatási szakaszát?

- Nagyon. Azért is mondom, hogy életforma. Először is reggel hatra mész dolgozni. Én éjszakai bagoly vagyok, utálok reggel felkelni. Azt hittem, hogy ez rémisztő lesz, hogy ettől szét fogok hullani. Erre kiderült, hogy csak és kizárólag abban a 28 napban, amikor forgattunk, frissen ki tudtam pattanni az ágyból és boldogan szaladtam dolgozni. Abban a pillanatban, ahogy véget ért a forgatás, soha többet nem tudtam felkelni, mindenhonnan elkéstem.

- Meglepő döntés volt, hogy 2,35:1 képarányban forgattátok le a filmet.

- Nem volt meglepő döntés, hiszen western rajongó vagyok. Egy filmnek egyetlen elfogadható formája van számomra és Juhász Imre operatőr számára is, az a Cinemascope.

- Magyar filmekben ritkán használják ezt a képarányt.

- Azért szokták. Cinemascope-ra nagyon jó komponálni, a többi mind hülyeség. Minél szélesebb, annál jobb. HD-ra forgattunk, és ezzel némi minőségromlást vettünk a nyakunkba, mert nincs anamorphic HD Magyarországon. Az igazi Cinemascope a legtutibb, amire például a Volt egyszer egy vadnyugat-ot is forgatták: az optika Anamorphic, és a 35 mm-es nyersanyag teljes felületét használja. Nálunk ez kitakarással van megoldva, alul-fölül elvész az információ.

- Csak néha tűnt fel, hogy HD-ra van forgatva, például a futópados jelenetnél, vagy a lakásban, amikor reggel dulakodnak a rendőrök.

- Mert ott nagyon szegényes a díszlet. Ez egy szegény film volt: eredeti helyszíneken kellett forgatni, nem építhettünk meg egy lakásbelsőt. És az utolsó pillanatban derült ki, hogy nem festhetünk abban a lakásban. Rengeteg kompromisszum volt, általában az első filmek így készülnek, a film fele nem olyan, mint amilyennek lennie kéne, de ha mégis erős a hit a stábban és nagyon nagy a vágyakozás, akkor valamiért mégis jó lesz.


- Láttál valami jó filmet mostanában?

- Nagyon sok jó filmet nézek, főleg DVD-n. Imádtam az Egy botrány részletei-t Cate Blanchettel és Judi Dench-csel. Nekem alapfilm A bosszú asszonya Park Chan-wooktól. Ahogyan az akciót váltó váratlan humort használja. Ahogyan hihetetlenül érzelmes, mint én is. Nagyon szeret a nőkön merengeni, a női érzelmeket is megmutatni.

- A bosszú asszonyá-t most remake-elik Hollywoodban Charlize Theronnal.

- Ó, de kár. Az a film annyira tökéletes, hogy azt felesleges. Annál nem lehet jobbat csinálni.

- Park Chan-wook is áldását adta rá.

- Nyilván kifizették. (Tillát telefonon hívják, úgy hangzik, jó híreket kapott - V.F.)

Jaj, de jó! Bekérték a filmet a sanghaji filmfesztiválra. Távol-Keletre szeretném vinni. Amerikába elvitték DVD-re, meg egy-két fesztiválon megy majd, persze nem A-kategóriáson, mert ahhoz én még kisfiú vagyok, meg a film sem olyan. De arra most marha büszke vagyok, hogy a sanghajiak kérték, itt voltak csajok. Annyira izgalmas, amikor kínai nők ülnek és tetszik nekik a magyar Pánik című film. Ilyenkor megveszek a gyönyörtől. Amikor egy nagyon helyes kínai lány érti a filmet és azt mondja, hogy Kínában is sok embernek van ilyen problémája és szerinte a kínaiak ezt értenék, akkor azt érzem: igen, megérte! Minél távolabbi kultúrához kerül, annál elképesztőbb. Annyira szeretem az ázsiai filmet. Hogy hívták azt, aki A pofonok földjén-t csinálta?

- Stephen Chow.

- Stephen Chow nálam az isten! Hogyha véletlenül elvinnék a filmet Sanghajiba, basszus, én ott Stephen Chow plakátokat akarok venni.

Köszönet Danyi Orsinak, Varga Anettnek és Varga Évinek a segítségért.