Híres bátyóktól az Oscar-jelölésekig

Vágólapra másolva!
A bűn állomásai után Az éjszaka uraiban másodjára játszik együtt Mark Wahlberg és Joaquin Phoenix. Mindketten sokkal népszerűbb testvérek árnyékaiból törtek ki, megjárták a független filmek és a nagy költségvetésű kasszafúrók világát is, és nehezen lehetne választani, hogy melyikük a meggyőzőbb zsaru, drogos, apa, tűzoltó vagy katona. Összevetjük a harmincas hollywoodi generáció két remek színészének pályafutását, kitérve a kínos zenei múltra, a furcsa nevű színésztesókra, az Oscar-jelölésekre és az ugródeszkául szolgáló műbránerre.
Vágólapra másolva!

MARK WAHLBERG

JOAQUIN PHOENIX

Forrás: [origo]Forrás: [origo]

Partnernők

Míg Joaquin a legnagyobb sikerét aratta Reese Witherspoon oldalán, Mark már egyik első főszerepében vele szerepelt, bár a Rettegés egy lényegesen alacsonyabb liga volt még mindkettőjük számára. Legemlékezetesebb együttműködése Julianne Moore-hoz fűződik, Boogie Nights-beli szexjelenetük ugyanis sokkal erotikusabbra sikerült a legtöbb pornófilmnél.

Joaquin ártatlanságát Nicole Kidman vette el a Majd' megdöglik érté-ben, 5 évvel később pedig Kate Winslettel alakítottak nagyot a Sade márki játékai-ban. Reese Witherspoon elhappolta előle a rivaldafényt A nyughatatlan-ban, Eva Mendes Az éjszaka urai után viszont igen pozitívan emlékezett a Joaquinnal forgatott szerelmi jelenetekre.

Szereposztói pletykák

Stílusos volt A téglá-ban összecsődíteni Wahlberget, Matt Damont és Leonardo DiCapriót, hiszen ők hárman rendre adják-veszik egymás között a jó szerepeket. Az Egy kosaras naplója-beli szereplőtársa, DiCaprio nem vállalta a Boogie Nights-ot, Mark viszont kiugrott az Ocean's 11-ből Matt javára, aki legutóbb a The Fighter című Darren Aronofsky-projekt lemondásával viszonozta a szívességet. A The Lovely Bones főszerepét viszont Ryan Gosling dobta vissza a forgatás megkezdése után, amikor rájött, hogy túl fiatal az apaszerepre. Hírhedt történet, hogy Wahlberget a Brokeback Mountain főszerepére is felkérték, de kényelmetlenül érintette a pásztorsátor melegsége.

Apropó Brokeback Mountain, egy ponton még Gus Van Sant dédelgette a meleg cowboyok ötletét és kifejezetten Joaquint szerette volna megnyerni az egyik főszerepre, sőt később még Ang Lee-nél is felmerült a neve, állítólag pont Wahlberggel együtt. A Jelek-re pedig már leszerződött Mark Ruffalo, de egy (szerencsére jóindulatúnak bizonyult) agydaganat következtében ki kellett szállnia, Joaquin az utolsó pillanatban vette át a szerepet. Idén pedig együtt is bizonyíthattak volna, bár a Cserbenhagyás pocsék forgatókönyvét sajnos egyikük erőteljes alakítása sem menthette meg.

Oscar-jelölések

Sokan már a Boogie Nights kapcsán is elképzelhetőnek tartották a jelölést, de ott Burt Reynolds és Julianne Moore aratták le a babérokat. Kilenc évvel később azonban már Mark volt az, aki egy igen illusztris szereplőgárda (A tégla) tagjaként egyedül szerepelt az Oscar-jelöltek között. Persze a film és Scorsese így is nyertek.

Joaquin első, mellékszereplői jelölésekor is nyert a film (Gladiátor), illetve a főszereplő Russell Crowe. Nagy meglepetésre azonban A nyughatatlan kimaradt két éve a legjobb film jelöltek közül és csak a főszereplőket nominálták. Reese Witherspoon egy igen gyenge mezőnyben győzni is tudott, Joaquinnak a sokkal nehezebb és látványosabb szereppel sajnos nem sikerült.

Mark/Joaquin Top öt

1. Boogie Nights
2. A tégla
3. Sivatagi cápák
4. I Heart Huckabees
5. Az olasz meló

1. A nyughatatlan
2. Majd' megdöglik érte
3. Gladiátor
4. Sade márki játékai
5. Visszatérés a paradicsomba

Csak rajongóknak

Rettegés, Orvlövész

Cserbenhagyás, A falu

Legközelebb

Következő nagy dobása a Shyamalan-féle Az esemény lehet, de ha az nem, akkor Peter Jackson következő rendezése (The Lovely Bones) biztosan. Rebesgetnek egy A tégla-folytatást az ő karakterével, de inkább Az olasz meló második részének megvalósulásáig tartsuk vissza a lélegzetünket, mert az már biztos A brazil meló címmel. A The Fighter-ben pedig a Harcosok klubjával már bizonyított Brad Pitt trenírozza a fiatalabb kollégát.

Érdekes módon Phoenix naptára még üresen kong 2008-ra és 2009-re, de Az éjszaka urai és A bűn állomásai rendezőjéhez Wahlberggel ellentétben ő hű maradt, és a Two Lovers már utómunkálati fázisnál tart. Ez lesz James Gray első kirándulása a romantikus dráma könnyedebb műfajába, Joaquinon kívül Gwyneth Paltrow, Isabella Rossellini tartanak vele.