Vágólapra másolva!
A héten mozikba kerülő öt alkotás közt megtalálhatjuk mindkét végletet: Tarr Bélának köszönhetően csigalassú fekete-fehér művészfilmet, az alieneknek köszönhetően pedig B kategóriás sci-fit kapunk. Akad viszont DiCaprióval árult bolygómentés és egy szép francia-amerikai dráma is, reméljük gagyi Asterixék nem vonják el róluk a figyelmet.
Vágólapra másolva!

Az utolsó óra / The 11th Hour - 2007

Miről szól? Ha nem változtatunk sürgősen, elpusztítjuk a Földet, és unokáinknak nem lesz hol élniük.

Ki a rendező? Az elsőfilmes Nadia Conners és Leila Conners Petersen rendezték a filmet, melyet Leonardo DiCaprióval közösen írtak.

Kik a szereplők? DiCaprio narrációja mellett olyan tudósok és politikusok szólalnak meg, mint például Stephen Hawking és Mihail Gorbacsov.

Kinek ajánljuk? Azoknak, akik már nem emlékeznek rá, hogy Al Gore mit mondott A kellemetlen igazság-ban, és most DiCaprio szájából is meghallgatnák ugyanazt.