Vágólapra másolva!
Minden tévésorozat-szereplő arról álmodik, hogy egyszer George Clooney lesz belőle, és Hollywood csúcsára dobbant a képernyőről. A lehetőségek adottak, hiszen míg a mozilátogatók száma csökken, a (többnyire) fizetős csatornák egyre igényesebb szériái fanatikus hívekre tesznek szert. Nem csoda, hogy több mozisztár visszamenekült a tévébe, mint Patrick Dempsey vagy Kiefer Sutherland. Összeállításunkban tíz olyan színészre világítunk rá, akik sikeresen tartanak két vasat a tűzben ,és szívesen látott vendégek a moziban éppúgy, mint a nappaliban.
Vágólapra másolva!

6. Mary-Louise Parker

Forrás: [origo]Forrás: [origo]
Nancy ül a fűbenThe Assassination of Jesse James...


Mary-Louise Parker az a típusú színésznő, akit már vagy húsz filmben láthattunk, de valahogy sose igazán jegyzi meg az ember. A Sült zöld paradicsom vagy az Egy hölgy arcképe nem voltak rossz filmek, de nem is túl emlékezetesek. Egy minden szempontból mozifilm nívójú tévédráma rántotta ki Mary-Louise-t a középszerből: a fantasztikus Angyalok Amerikában sztárparádéjában ő is hozta a Meryl Streep és Al Pacino által diktált szintet, majd a másik főszerepet alakító Justin Kirkkel együtt egy eltérő műfajú, de hasonlóan parádés tévésorozatban kötöttek ki. A Nancy ül a fűben a címben szereplő szubsztanciával ellentétben valóban addiktív, a külváros dílerének szerepében pedig Mary-Louise olyan bátor alakítást nyújt, amilyet a mozivászon sose engedett volna. A nagyjátékfilmek persze visszavárják: Brad Pitt Jesse Jamesének neje után a The Spiderwick Chronicles című gyerekmesében tűnik majd fel.

+ + +

5. Jeremy Piven

Forrás: [origo]Forrás: [origo]
TörtetőkFüstölgő ászok


Arit nem lehet nem szeretni - a Törtetők magyar címe igazából csak rá igaz, hiszen az ezerrel pörgő ügynök szerepében ő töri az utat fiatal kliensének (Vincent Chase - Adrian Grenier). Duracell nyuszi-szerű alakítása számtalan díjat bezsebelt már, és mozifilmszerepekben csak azért nehéz elképzelni, mert annyira összenőtt ezzel a szereppel. Az ajánlatok mégis megtalálják, és ha nem is olyan jó az ügynöke, mint Ari Gold, csak sikerült szerepet kapnia pár közepes sikerű filmben, pl. a Füstölgő ászok-ban, a Pénz beszél-ben vagy legutóbb A királyság-ban. Egy Ari-féle ügynök valószínűleg óva intette volna attól, hogy a buktagyáros Mr. Madonna új filmjében vállaljon szerepet, de reménykedjünk benne, hogy majd pont a RocknRolla hozza vissza Guy Ritchie régi dicsőségét.