3. Rosemary gyermeke
Briliáns metafora a terhesség során kialakuló depresszióra az elátkozott Dakota-házból (tizenkét évvel John Lennon meggyilkolása és egy évvel Roman Polanski terhes feleségének a lemészárlása előtt). Hátborzongatóan klausztrofóbikus, de nem szűkölködik a fekete humorban sem, Mia Farrow-ból - és frizurájából - pedig divatikont kreált. Legnagyobb bravúrja mégis az, hogy az Ómen-nel vagy Az ördögűző-vel ellentétben sosem mutatja meg a sátán gyermekét - a horror a fejben játszódik le, és ettől még sokkal rémisztőbb.
A hetedik hónapra ajánlott, mert: meggyőz, hogy fájhatna jobban is.
+ + +
2. Felkoppintva
Remélhetőleg az anyja külsejét és az apja humorát örökli - szólhatna arról is a Felkoppintva, hogy milyen tréfás, hogy az ápolatlan lúzer pasi megkapja a szőke bombázót. Szerencsére azonban ebben a filmben minden és mindenki több, mint aminek elsőre látszik, így a fingós-böfögős poénok mögül végül kipelenkázódik egy intelligens, életigenlő és az azonosulást minden apró részletéig lehetővé tevő vígjáték, simán az év legjobbika.
A nyolcadik hónapra ajánlott, mert: előbb-utóbb mindenki felnő a feladathoz.