Kéz a kézben: Bergman és Antonioni

Bergman és Antonioni - kik ők, miért olyan nagy szám, hogy meghaltak? Fogadjunk, hogy sokan nem értették. Ha tudjuk is róluk, hogy a filmművészet meghatározó személyiségei, nem feltétlenül tudjuk, hogy mitől azok. Mi utánajártunk, és közben az is kiderült, hogy a nagyságuk előtt roskadozni nem generációs kérdés.

Gondoltuk, kedvenc filmjük vagy jelenetük is van a két életműből.

Györffy Miklós: Bergman filmjei közül A csend és a Suttogások és sikolyok égett belém leginkább. Antonionitól A kaland és a Nagyítás. A kaland-ban a két főszereplő bolyongása a dél-olasz környezetben, a Nagyítás-ban a szélfútta park, ahol a gyilkosság történik és magának a nagyításnak a képsora - ezek a kamerával való kifejezésmód felülmúlhatatlan remeklései.

Mundruczó Kornél: Bergmanból szinte nem is tudok választani, annyi emlékezetes jelenet égett be az agyamba. Úgy tűnik, az életművéből semmi nem mellékes. Antonioni Vörös sivatag-jában felejthetetlen, ahogy Monica Vitti tipeg az üres utcákon a magassarkújában.

Sopsits Árpád: Természetesen sok kedvencem van tőlük. Antonionitól A kiáltás, A kaland, a Nagyítás, A foglalkozása: riporter. Bergmantól pedig a Suttogások és sikolyok, A nap vége, A trilógia, A szégyen, de még a Kígyótojás is, pedig az sokak szerint nem sikerült annyira. De szeretem a Jelenetek egy házasságból-t és Varázsfuvolá-t is - az utóbbi szerintem minden idők legszebb operafilmje. Ez a keserű ember meg tudta mutatni a boldogságot és a humort is. Bergman azért is nyűgözött le mindig, mert egy rendkívül komplex személyiség volt: színházban is dolgozott - ott is nagy újítónak számított, ő porolta le például a Peer Gynt-öt - és írónak sem akárki. Egy nagy művész, akit magánemberként nagyon nehéz volt elviselni, ahogy ezt sokan elmondták a filmemben.

Michelangelo Antonioni: Vörös sivatag

Végül azon töprengtünk, jelent-e valamit, hogy egy napon haltak meg ők ketten.

Györffy Miklós: Közös haláluk - bár nem hiszek a természetfeletti jelenségekben - döbbenetes jelkép. Különösen számomra, aki a hetvenes évek második felében, egy-egy könyvet írván róluk, úgy élt velük együtt, hogy szüntelenül egymásra vonatkoztatta, összehasonlította oket. Az utóbbi idoben szinte már hihetetlennek tűnt, hogy még mindig élnek - mikor már rég elmúlt mellőlük minden nagy kor- és pályatársuk - és most még hihetetlenebbnek, hogy egyszerre léptek le a színről. Közel s távol egyetlen hozzájuk fogható nagyság nincs a filmművészetben, de talán az egész kortárs művészetben sem.

Mundruczó Kornél: Leginkább egy "Bunueli" gesztusnak tűnik az egybeesés, de szimbolikusan nem jelent számomra semmit. Irigylem őket valójában, hogy ilyen szép kort éltek meg.

Sopsits Árpád: Van valami szimbolikus és szép abban, hogy szinte egy órában mentek el.

Ingmar Bergman: Jelenetek egy házasságból

Fliegauf Benedek:

Gyárfás Dóra