Sarah Polley: Ez a történet az odaadásról szól

A Váratlan utazás egykori Sarája, Sarah Polley még csak 28 éves, de már szerepelt Atom Egoyan, Wim Wenders és Hal Hartley filmjében is, évekig aktívan részt vett a kanadai politikai életben, rendezett több kisfilmet és idén bemutatták első nagyjátékfilmjét is. A Julie Christie és Gordon Pinsent főszereplésével készült, itthon csütörtöktől vetített Egyre távolabb című dráma azt meséli el, hogyan birkózik meg egy idős házaspár a feleség Alzheimer-kórjával és közös életük szétzilálódásával. A világpremierre februárban, a berlini filmfesztiválon került sor, az [origo] filmklub tudósítója külföldi kollégái társaságában itt beszélgetett a rendezőnővel.

- Szerinted miért vonzódsz azokhoz a figurákhoz, akik valamilyen betegségben szenvednek (az Egyre távolabb-ban Christie figurája Alzheimer-kóros, Polley Az élet nélkülem-ben rákos nőt alakított, A szavak titkos életé-ben pedig egy súlyos sebesültet ápoló, halláskárosult nővért játszott - a szerk.)?

- Nem is tudom, lehet, hogy van valami nem tudatos oka, amivel nem vagyok tisztában, de azt hiszem, a kegyelem érdekel, azok az emberek, akik elérik a kegyelem állapotát miután keresztülmentek hihetetlenül nehéz dolgokon vagy azután, hogy valamilyen sérülés érte őket.

- És az idős figurákban pontosan mi fogott meg?

- Számomra érdekesebb egy olyan szerelem, amely 45 évet kibírt, és csalódásokkal és sérülésekkel tarkított, mint egy új szerelem. A szerelem sokszor véget ér, de ebben a történetben csodával határos módon még mindig van valami a két ember közt mindama fájdalom ellenére is, amit egymásnak okoztak az évek során. Ráadásul úgy érzem, a színészek a korral általában egyre jobbá válnak, mert több az élettapasztalatuk, többet meg tudnak mutatni, viszont hiába egyre jobbak, egyre ritkábban láthatjuk őket a vásznon. Van egy csomó legendás színésznő, akik a karrierjük csúcsán tartanak, és nem kapnak szerepet, szerintem ez tragikus. Ezért is fontosnak tartottam, hogy idősebb színészekkel dolgozzak.

Gordon Pinsent és Julie Christie az Egyre távolabb című filmben

- Milyen az idős Julie Christie a kamera előtt?

- Vicces, de öregítenünk is kellett rajta egy kicsit a szerephez. Döbbenetes, természetes szépség, aki nem varratta fel nyolcezerszer a ráncait, úgyhogy látni lehet az igazi arcát. Ha úgy nézne ki a filmben, mint az életben, akkor nagyon nehéz lenne elhinni, hogy öregek otthonába készül, ezért parókát visel és öregítettünk rajta. Egyébként Christie nagyon érdekes figura, borzasztó nehéz meggyőzni arról, hogy elvállaljon egy szerepet, de ha már benne van, akkor teljes mértékben a feladatnak szenteli magát, hisz benne, és félreteszi a hiúságát.

- Hogyan győzted meg?

- Tetszett neki a forgatókönyv, három hónapig gondolkodott rajta, de aztán mégis nemet mondott, mert már nem igazán szeret szerepelni. Próbáltam más színészekben gondolkodni, de nem jutottam semmire, úgyhogy e-maileket küldözgettem neki, hívogattam és elmentem hozzá Londonba, szóval lényegében zaklattam, és azt hiszem, a végén egyszerűen megsajnált, és véget akart vetni a szenvedésemnek.

- A filmből nem igazán derül ki a két figura múltja, te tisztában vagy a közös történetükkel?

- Nem akartam egy az egyben, flashbackekben bemutatni az életüket. Utálom, amikor idős emberekről szóló filmekben gyönyörű fiatalokat szerepeltetnek, hogy folyton őket mutathassák flashbackekben. Én még az Iris-nál is úgy éreztem, hogy sokkal jobban érdekel az idős Iris Murdoch, mint a fiatal. El akartam kerülni az ilyen flashbackeket, tudtam, hogy ha egyáltalán alkalmazok ilyesmit, az mindenképp impresszionisztikus lesz, olyan, ahogyan ők emlékeznek saját magukra, nem olyan, amilyenek valójában voltak.

- A férj sokat tűr...

- Szerintem ő olyan ember, aki egy kicsit fél az élettől, fél a konfrontációktól, nagyon tipikus kanadai figura, aki internalizál, nem pedig konfliktusokba keveredik.

Sarah Polley az Egyre távolabb magyarországi premierjén

- A film egyik erős jelenetében a férj az otthon udvarán beszélget egy fiatal ápolónővel, aki keményen megmondja neki, hogy "a férfiak mindig azt hiszik, hogy ami történt, nem is volt olyan vészes". Ez benne volt a novellában?

- Nem, az új. Nem is vagyok benne biztos, hogy egyetértek azzal, amit a nővér mond, de fontos volt, hogy rámutassak, hogy amellett, hogy a férj figurája nagyon nagylelkű és odaadó, a szituációban bizonyos nárcizmus is szerepet játszik. Mert ezáltal bizonyíthatja be, hogy képes olyan odaadó lenni, amilyen korábban sosem volt. Úgy éreztem, hogy valakinek meg kell büntetnie őt, hogy nem játszhatja végig a szentet.

- Az egyik figura szájából elhangzik, hogy "leszoktam a leszokásról".

- Marian mondja ezt, aki elég kemény és bárdolatlan, de van benne valami bölcs is. A leszokás a leszokásról arra utal, hogy folyton jók akarunk lenni, a jó és rossz világában élünk. A filmben nincs egyértelműen kimondva, hogy a hűség mit jelent, hogy a boldog házasság mit jelent. Nem mindig az a helyes, ha döntést hozunk valami mellett, egy bizonyos ponton fel kell függesztenünk az ítélkezést az élet dolgaival szemben. Erről szól ez a megjegyzés.

- Számodra mit jelent a hűség?

- Nem tudom, szerintem mindenki számára mást takar. Ez a történet az odaadásról szól, és engem azért is izgatott, mert az odaadás fogalma összefonódott az amerikai családi értékekkel, és teljesen lehetetlen színezetet kapott. A legkonzervatívabb emberek tették magukévá, holott szerintem mindenkit érint. Nagyon összetett dolog, lehet, hogy egy kapcsolat összeomlása után vagy közben következik be, képlékeny.

Bujdosó Bori